Egy hét hordaléka

Amikor néha a budapesti Szent István-bazilika előtt visz el az utam, eszembe jut egy néhány évvel ezelőtti felemelő élményem. Napfényes, kora őszi vasárnap délelőtt volt, a tér dugig hívekkel, számos fiatallal is. Az emelvényen pedig Erdő Péter bíboros állt, aki XVI. Benedek pápa levelének felolvasását követően boldoggá avatta a II. világháborúban üldözötteket, köztük zsidókat is életével mentő Salkaházi Sára szociális nővért.
Kell-e ennél egyértelműbb állásfoglalás az erkölcsi viszonylagosság korszakában? Az egyház felmutatta, hogy milyen magatartást tart helyesnek. Mi a jó, a követendő, mi az emberhez, az egyház tagjához méltó.
Aztán… aztán most elbizonytalanodtam. Nem attól, hogy mi az emberséges, hanem hogy mit gondol erről a római katolikus egyház. Legalábbis annak feje.
XVI. Benedek pápa a napokban visszafogadott az elődje, II. János Pál által kiközösített négy ultraortodox püspököt, köztük a holokausztnak a tényét is kétségbe vonó Richard Williamsont.
A botrány, ahogy az várható volt, általános. Még a pápájukra büszke németek is, élükön Angela Merkel kancellárral, bírálták az egyházfőt. A bírálat pedig újabb megosztást eredményezett.
A Szentszék azonnal visszakozott. Emlékeztette a közvéleményt a pápa korábbi nyilatkozataira, arra, hogy rokonszenvezik a zsidósággal, nemegyszer elutasította a holokauszttagadást, s hogy az antiszemitizmusnak nincs helye az egyházban.
Mindez így igaz. S hogy nemcsak szavakról van szó, hanem cselekedetekről, azt számomra éppen Salkaházi Sára boldoggá avatása bizonyítja.
De akkor miért vették vissza az egyházba Richard Williamsont?
A Vatikán válasza: a pápa korábban nem ismerte a püspök ez irányú nézeteit.
Ha ez így van, akkor az baj. Leginkább azért, mert az egyház az eseményekre való általában lassú reagálását a körültekintéssel magyarázza. Ez most bizonyosan csorbát szenvedett.
Ám tegyük fel, hogy valóban homokszem került a fogaskerekek közé, a döntés előkészítése hibás volt, s XVI. Benedek nem tudta, mit tart Williamson a holokausztról. Végül is lehetséges. Ám az már kevéssé hihető, hogy a pápa nem tudta: általában miként látja a püspök a világot. S ha XVI. Benedek a holokauszttagadással nem azonosul is, egyéb nézeteivel, bizony könnyen elképzelhető, hogy igen.
S ezt mi sem érzékelteti jobban, mint megnyilatkozásai, személyi döntései.
Jómagam protestánsként csodálkoztam el azon, hogy kétségbe vonja annak a szervezetnek egyházi voltát, amelyhez sok tízmillió hittársammal együtt tartozom. Bár tudom, hogy mindez nem csupán nyelvbotlás, mint a milliárdnyi muzulmán megsértése a szerencsétlen regensburgi beszédében, hanem a katolikus teológia konzervatív ágának a része, mégsem neheztelek érte. Katolikus barátaim, ismerőseim magatartása igazolja, hogy nem az egyház valamennyi tagjának nézetét fejezte ki ez az idős egyházfő. Most pedig XVI. Benedek visszafogadott az egyházba négy olyan vezetőt, köztük Williamsont, aki a Szent X. Pius Testvériség tagja. A társaság ultraortodox, amely kétségbe vonja a II. Vatikáni Zsinat szellemiségének helyességét. Azét a zsinatét, amely a határozataival igyekezett az addig konzervatív egyházat a világra nyitottá tenni.
Számomra a püspökök visszafogadásával a pápa legfőképpen azt fejezte ki, hogy nagyobb teret enged a zsinat döntéseinek helyességét kétlő egyházi vezetőknek.
A konzervativizmusban természetesen ugyanúgy lehet értékeket találni, mint a nyitottságban, nincs is evvel semmi gond. Ám Williamsonnak a nézeteiből következtethető antiszemitizmusa nem a konzervativizmus része, hanem a barbárságé. Ez pedig összeegyeztethetetlen a Salkaházi Sára – és egyébként az egyház tanítása – által képviselt emberséggel.
Ezért reménykedem, hogy XVI. Benedek pápa döntése valóban csak az előkészítetlenség számlájára írható.