Hamupipőke és a nyeles béka

A Da Capo együttes néhány tagja dobverőt szorongat, s faeszközöket ütöget vele. Többen rumbatököt ráznak átszellemült arccal, mások pedig "séker"-t. Ez nem más, mint narancssárga papírral bevont üdítősdoboz, amelybe apró magvakat tesznek, úgy ad csörgő hangot. (Ha valamelyik szereplő rossz passzban van, liszttel töltött dobozt nyomnak a kezébe. Nagy zajt nem csap vele, de azért ott állhat a színpadon.  
{p} - Túlzottan igyekeznek, azért hibáznak - magyarázza az énektanárnő, Luzsiné Ráduly Katalin, majd újra ráejti kezét a szintetizátor billentyűire. Pezsgő ritmusú, különleges muzsikát hallok. "Sárga, barna, zöld, piros" - így tanulják a hangjegyeket azok a középsúlyos fogyatékosok, akiknek túl nagy erőfeszítést jelentene a hagyományos kotta pöttyeinek olvasása. A "do, re, mi" helyett a színek egymásutánját tanulják meg egy holland módszer szerint, majd a színsort látva visszajátsszák a dallamot. Az együttes nyolc éve működik, tagjai közül néhányan játszanak a Nemzeti Színkottás Zenekarban is.

{p} Dac munkált benne

Európában egyedülálló művészeti mozgalom indult, éppen tíz éve, a Heves megyei Andornaktályáról. Ekkor alakult meg a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület, melynek ma 107 intézmény, egyesület és alapítvány a tagja szerte az országból. Már ezerhétszáz fogyatékos gyermek és felnőtt próbálhatja ki képességeit nyolc művészeti ágban, például néptáncban, képzőművészetben, színjátszásban. Minden páros évben országos találkozót tartanak, a páratlan esztendőkben pedig külföldi - német, osztrák, francia, dán - vendégeket is hívnak. Idén júliusban Szolnokon randevúznak a speciális műhely tagjai.    
{p} Tényleg a véletlen sodorta a gyógypedagógusi pályára Herzog Tamást, aki két évtizede igazgatja az andornaktályai fogyatékosok otthonát és rehabilitációs intézetét. Mivel pénzügyi végzettsége volt, a gazdaságvezetői állást nyerte el Visontán, ahol 1977-ben, a Thorez bányaüzem egykori felvonulási épületében megnyitották Heves megye első pszichiátriai intézetét. (Ez volt az az elhíresült elmeszociális otthon, melyet a kilencvenes évek végén épp az embertelen körülmények miatt zártak be.)

{p} Amikor kiírták a pályázatot a szakmai vezető állásra is, nemigen tolongtak a jelentkezők, ezért a fenntartók azt mondták Herzog kollégának: "Magát legalább ismerjük, vállalja el ezt a munkát is!" A fiatalember beiratkozott a gyógypedagógiai főiskolára, majd nagy ambícióval nekilátott, hogy becsempéssze a sportot meg a színjátszást az intézet falai közé. A főnökei hamarosan kijózanították, mondván: ne akarja ő itt megváltani a világot. Tető már van az elmebetegek feje fölött, jusson nekik élelem és gyógyszer, többre nincs szükség.
{p} - A dac munkált bennem, ugyanis semmit sem tudtam megvalósítani a szakmai elképzeléseimből. Ezért is jöttem át Andornaktályára, ahol enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékosok élnek - mondja Herzog Tamás. Amikor az első nyáron azt javasolta új beosztottainak, hogy szedelőzködjenek fel, és vigyék el az otthon lakóit nyaralni a Balatonra, a jólelkű gondozónők meghökkenve néztek rá. Kiderült, hogy a helybeli asszonyok maguk sem gyakran lépték át a falucska határát, nemhogy a gondozottaik. A fogyatékosok közül négyen-öten a subázás monoton elfoglaltságát űzték naphosszat, a többiek pedig ültek a négy fal közt, és csak meredtek maguk elé.
{p} Azóta nagyot fordult a világ. De még nem elég nagyot - gondolja az igazgató. Tegnap a fővárosi Tropicariumban a cápákat csodálták az andornaktályai intézet lakói, a jövő héten Esztergomba mennek kirándulni, s olykor külföldre is eljutnak.
Elmúlt az az idő is, amikor azon aggályoskodott a szakma: vajon jót tesz-e a fogyatékosoknak a művészet gyakorlása, vagy éppen árt nekik, mert gúny tárgyává teszi őket. Két évtized alatt kiderült, hogy a fogyatékosok durva elemi ösztönkitöréseit ritkítja, a mozgásuk összerendezettségét finomítja, a memóriájukat fejleszti a zene, a tánc, a színjátszás. Egyébként a művészet ugyanazt a varázslatot műveli a csökkent értelmi képességű emberekkel, mint az épekkel.

{p} Csendélet rózsaszínben

- Nézze, milyen gyönyörű szimbólumokat rajzoltam - ragad karon Imre. Jó évtizede él Andornaktályán, de délutánonként önállóan járhat-kelhet. Most Egerben, egy holland alapítvány támogatásával életre hívott alkotókör, a Színfolt foglalkozásán találkozom vele. Imrét az állam nevelte fel, de a jó kedélye töretlen maradt. A pocakos, harmincas férfi most annak örül, hogy testvére ugyanabban az intézetben él, ahol ő, így zsebpénzfizetéskor van kit meghívnia egy kiadós ebédre. {p} A rajzai édeskés fagylaltszínekben pompáznak: emitt egy halványkék és rózsaszín virágcsendélet, amott a török szultán palotája, nagy gondossággal kicifrázva. Hamupipőke, Óz, a nagy varázsló, Aranyhajú lány - sorolja a fiú, milyen meséket néz a videón esténként, amikor már belefáradt a takarításba.
- Csak a világ szebbik oldalát látom. Az otthonban néha nehéz elviselni egymást, sokan ordítanak, kötekednek. Aki felnőttként gondolkodik, az nem törődik ilyesmivel. Beteg emberek, rájuk hagyom - jelenti ki Imre nem kis fensőbbségérzettel, majd visszatér a foglalatosságához. Hímzőfonalat fűz be: tenyérnyi szőttest készít a jókora asztalt körbeülő gyerekekkel és fiatalokkal együtt.
{p} A sarokban nagymama szundikál, álmában néha előredől a széken. Unokája, Klárika a kézimunkával babrál. A kislány haja rövid, girbegurbán nyírt. A gyerek nemrég gyufával játszott, s lángra kapott a szép hosszú copfja. Az édesanyja akkor vágta le sebtében a megégett fürtöket. 
Amint nézelődöm, megérinti valaki a vállam. Mögöttem egy sötét bőrű, aprócska fiú nagyon igyekszik valahova. Persze hova? Az ablakpárkányra, hogy jobban lásson. Mielőtt billenne, ösztönösen megfogom. Ez a második emelet, villan az eszembe.
{p} Ami a fogyatékosok körülményeit és emberi jogait illeti, legalább harminc évvel vagyunk elmaradva Nyugat-Európától, és ezt a hátrányt nehéz lefaragni, mondogatják a szakemberek. Több nyugati országban rég kijelölték azokat a cikkeket, amelyeket csak a fogyatékkal élők gyárthatnak, az ő előjoguk a gyertyaöntés, a szigetelőszalag vagy a fajáték készítése. A svéd műhelyekből kiváló fúvós hangszerek is kikerülnek.
{p} Magyar sorstársaiknak nem mindig adatik meg az értelmes munka. Évtizedekkel ezelőtt még megesett, hogy a hasonló intézetekben lencse és búza vég nélküli szétválogatásával töltötték az időt a gondozottak, mint megannyi Hamupipőke. A foglalkoztatás ilyen rémtörténete ugyan a múlté, de ma is akadnak idegölő tevékenységek. Ilyen például a tollfosztás, a drótmentés - a huzal műanyag bevonatát kell lehámozni, rendszerint megfelelő szerszám nélkül - vagy a "napfénykorong" csiszolása. Ez utóbbi tárgyban az a furcsa, hogy nem lehet tudni, milyen célt szolgál.

{p} Olajos hal ruszlival    

Hogy készül a halkonzerv? - ezt tanulmányozzák most azok a középsúlyos értelmi fogyatékosok, akik a szintén Heves megyei Bélapátfalva ápoló-gondozó otthonában laknak. Az intézmény ugyanis egy uniós pályázat elnyerése nyomán 575 ezer eurót, vagyis jó 140 millió forintot költhet az integrált foglalkoztatásra. Ez annyit jelent, hogy a képességeikben korlátozott munkások az üzem többi dolgozójával együtt szorgoskodhatnak az olajos hal és a ruszli gyártásában legalább 18 hónapon keresztül.

{p} A támogatás igazi haszna mégis abban áll, hogy a pénzből mintegy ötvenmillió forint az intézményt gazdagítja. Fafeldolgozó és keramikusműhelyt, szövődét, tréninglakást alakítanak ki, ilyesmire nemigen telt volna a költségvetésből. Az otthon kétszázharminc lakója közül kiválasztották a leginkább rátermett huszonnégyet, ők három féléven át előkészítő foglalkozásokon vesznek részt.
- Összesen ezer óra, órarend szerint, mintha iskolába járnának - magyarázza az igazgatónő, Királyné Nagy Enikő. Naponta egy órában arra edzik őket, hogyan köszönjenek, hogyan kérdezzenek, miképpen adják mások értésére, hogy mit akarnak. Ezután jönnek a kézügyességet fejlesztő foglalkozások, majd a legkomolyabb rész, amikor a gyártási folyamat részleteibe kukkanthatnak bele. Némi alapismerettel már rendelkeznek a gondozottak, ugyanis a nyertes pályázat előtt már másfél éven át címkézték a ruszlis üvegeket.
{p} - Hogy tetszik az iskola, András? - faggat egy nyurga fiatalembert, az egyik jövendő dolgozót Király Károly, az intézet ma már nyugdíjas igazgatója. Fehér szakállú nagypapaként gyakran ránéz egykori gondozottjaira, így András vigyorogva és vállát veregetve köszönti.
- Utólag voltunk a halasban, és le kellett tisztítani a konzervdobozokat - válaszol a huszonéves, tétova tekintetű fiú.
- Az órán miről volt szó?
{p} - Ilyen baktériumokról szoktunk beszélgetni. Ha tüsszentek, kezet kell mosni, mert különben elkapom a betegséget - foglalja öszsze a tanultakat András. A fiatalember valamikor Andornaktályán lakott, de aztán "viszszacsúszott" a súlyosabb eseteknek fenntartott bélapátfalvi intézetbe.
- Sokat veszekedtem a nővérekkel. Ki akartam menni az életbe - vesz erőt az izgalom Andráson, ahogy felidézi a történteket.
{p} Egyszer Bélapátfalván is megesett vele, hogy nekivágott a világnak. Egerbe szeretett volna menni, hogy találkozzon a barátnőjével. Tévedésből azonban az ellenkező irányba indult, tizenkét kilométer gyaloglás után a megyehatárnál, Nagyvisnyón tessékelték be a rendőrautóba.
- Olyan vagy te, mint Don Quijote, nekimégy a szélmalmoknak. De mi vár téged kinn, az életben? - kérdezi cinkos mosollyal Király Károly.
- Minden - vágja rá a fiú, aztán lesüti a szemét, és kiböki: - Semmi.

{p} Fiúk jöttek

A rehabilitációs otthonokból - amilyen az andornaktályai is - elvileg vezet visszaút a társadalomba. Ezen az úton azonban kevesen tudnak elindulni. Aki évtizedeket tölt egy intézet védett világában, annak megszilárdul a fogyatékosságtudata. S rendszerint ő lesz az első, aki belesétál a mások által állított csapdákba - magyarázza Herzog Tamás. Nekem pedig Erika jut az eszembe. 
{p} A megyei kórház pszichiátriai osztályán találkoztam a húszéves lánnyal. Csodálkozó, kissé kancsal szemekkel nézett maga elé. Amikor a főorvos megkérte, engedelmesen felállt, kijött a folyosóra, leült, majd a viaszosvászon terítőt kapargatva, a nyugtatóktól egykedvű hangon mesélni kezdett. Valamikor kisegítő iskolába járt, majd miután az anyja meghalt, intézetbe került. Onnan hozta ki a nővére, hogy hazavigye Szabolcsba, a falujukba. Néhány hónapig békésen éltek együtt hármasban - a nővér, annak dörzsölt barátja és a világ dolgaiban nehezen eligazodó Erika -, mígnem egy este fiúk jöttek hozzájuk. Néhány szót váltottak a testvérével, majd kocsiba tuszkolták a kisebbik lányt.
{p} - Megvertek, hogy nekik dolgozzam - súgta Erika. Több hónapon át ácsorgott az autópálya szélén meg a kamionparkolóban, Füzesabonynál. Éjszakára bezárták, nehogy megszökjön. Később beteg lett, állandóan sírógörcsöt kapott. A futtatói nem tudtak vele mit kezdeni, hát sorsára hagyták az út mentén. Így került az egri kórházba, ahonnan nem tudták hova hazabocsátani.
- A testvéremékhez, talán hozzájuk mehetnék - hajtogatta, de az orvosok a fejüket rázták. Végül egy plébánián fogadták be az értelmi fogyatékos leányt. Reggelente kitartóan sepregeti a lehullott faleveleket.          
Elvileg a fogyatékos emberi jogai közé tartozik, hogy párt találjon, családot alapítson és utódot hozzon a világra.
{p} - Ők éppen annyira alkalmasak párkapcsolatra, ahogy mi, a kerítésen kívül élők - jegyzi meg Herzog Tamás. Akadnak, akik évek óta összetartoznak, de külön térnek nyugovóra. Néhányan együtt is élnek, az intézet lakóotthonában a "majdnem igazi" házasságot próbálhatják ki. Az alacsony, Down-kóros férfi úgy szorongatja ugyancsak aprócska aszszonya kezét, hogy mindenki láthatja, ők már elválaszthatatlanok. Hogy a porszívót Törpikének hívják, s hogy nemcsak a házimunkában, de az öltözködésben is kisegítik egymást, az már csak rájuk tartozik.    
{p} Időről időre olyan párok is akadnak Andornaktályán, akik gyereket meg családot szeretnének, és kiröppennek a világba. Megesett, hogy aránylag jó képességű fiatalok szerettek egymásba. Mivel az intézetben csecsemővel nem maradhattak, felvették az életkezdési támogatást, és házat vásároltak egy borsodi faluban. Az utógondozó három hónap múlva látogatta meg őket. Addigra a gyermek meghalt tüdőgyulladásban, mert a mamája nem tudott gondoskodni róla.     
{p} Szerencsésebb esetben a jövendő nagyszülők fogadják be a családalapítókat. A rehabilitációs intézetben lakó egyik lány külső munkahelyén ismerkedett meg egy hasonló szellemi képességű fiúval. Szerelem szövődött köztük, házasságot kötöttek, s a fiatalasszony a minap behozta az otthonba megmutatni a kisbabáját.
- Örültem, hogy boldognak látom őt - meséli az igazgató. Aztán a néhány hónapos gyermek szemébe nézett, s már látta a tekintetén, hogy ő sem teljesen ép...  

{p} Gyöngyök peregnek

Elérkezett a szombat, a fellépés napja. Márti fehér blúzt vett fel, s elkönyörögte a szobatársa fekete ünneplő cipőjét. Már az egész zenekar ott szorong az egri katolikus klub folyosóján, egy adományokat gyűjtő szervezet, a Civitan közgyűlésén adnak műsort. Amikor Márti meglát, odajön, s hogy biztosan felhívja a figyelmemet, elárul valami nagyon fontosat.
- Én ismertem az anyámat - jelenti be némi büszkeséggel.
{p} - Persze, pont te... - súgnak össze jóindulatúan a társai, de ráhagyják. Azt rebesgetik, Márti édesanyja valamikor tényleg az andornaktályai intézet lakója volt, aztán "önállósította magát", azaz végleg elköltözött. Hogy hova, azt nem tudni. Néhány évvel később a leánya került be ugyanabba az otthonba. A régi lakók váltig állítják, hogy Márti szakasztott mása az anyjának. Kicsi kora óta nem találkozott vele, de idősebb társai néha mesélnek róla. Márti képzeletében színezgeti az aszszony vonásait, s egyre biztosabb benne, hogy tényleg ismeri.     
{p} - Gyerekek, színpadra! - szól a karmester, s ők vonulnak, lámpalázasan, de fegyelmezetten. Ahogy megszólalnak a különleges hangszerek, már oldódik az arcukra fagyott merevség. Négy dallam szólal egyszerre, síp szólal, mozdulnak a dobverők, a zenélők nem hibáznak, belefeledkeznek a játékba. Gyermekdalokat játszanak, később Haydn üstdobszimfóniáját, végül egy spirituálét, a Szentek bevonulását. Egy fiú felemeli furcsa hangszerét, az esőbotot. A belül szögekkel kivert csőben gyöngyök peregnek alá, s úgy csendülnek, mint megannyi megfagyott esőcsepp.
Mikor elcsendesedik a taps, Márti felém pislant. Ugye, jó volt? Látom, hogy felemelt fejjel vonul át a termen. Vigyázva lépked, észre ne vegye senki, mennyire töri a lábát a kölcsönkért cipő.