Anyanyelvi őrjárat

 Amikor a szervezők felkértek arra, hogy tartsak előadást a konferencián részt vevőknek valamilyen általam fontosnak és időszerűnek érzett s oda illő kérdésről, én habozás nélkül elfogadtam a felkérést, de hozzátettem: előadásom címéül én éppen azt választom, ami az egész konferenciának is vezérgondolata, mert annál fontosabb és időszerűbb témát nem is igen lehetne találni.    Most, pár héttel később is úgy érzem, jól választottam, alapjában véve igazam volt, ám az időszerűség tekintetében azóta egy picit változott a helyzet. Meg is mondom, hogyan. Úgy, hogy e jelmondat időszerűsége azóta még tovább nőtt, egészen a múlt hét végéig, a Szabad Földben gondolkodva pontosan a lapnak eddig a most megjelenő számáig. Gondolják csak meg, kedves olvasóim! Legutóbbi számunk április 30-án jelent meg. Másnap, május elsején a mi nemzetünk is tagja lett az Európai Uniónak. Ez az első olyan számunk, amelynek megjelenésekor a mi csodálatosan gazdag anyanyelvünk húsz más "nyelvtársával" együtt már az Európai Unió hivatalos nyelvének számít! Persze, ez nem ment föl bennünket, főleg nem menti fel fiataljainkat az alól, hogy boldogulásuk érdekében e hivatalos nyelven kívül még legalább egy-két más EU-nyelvet is minél jobban elsajátítsanak - ha egyet, akkor az elsősorban az angol legyen -, de mégis örömteli tény, hogy európai uniós taggá válásunkkal nyelvünk egyszeriben óriási módon felértékelődött. Mostantól kezdve minden törvényt, minden határozatot, amely az Európai Uniót érinti, magyar nyelven is meg kell fogalmazni; minden magyar nemzetiségű és anyanyelvű állampolgár egyúttal birtokosa az Európai Unió egyik hivatalos nyelvének.  Tudjuk azonban, hogy az éremnek két oldala van. Az egyiket már, úgy érzem, szemléltettem néhány mondattal; következzék hát a másik! Biztosak lehetünk abban, hogy mostantól, európai uniós tagságunktól kezdve a sokak által már eddig is túlzottnak érzett idegen hatások ugyancsak még tovább fognak erősödni, meg fognak többszöröződni. Éppen ezért, hogy a várható változásoknak ezt a kevésbé kívánatos részét korlátok között tudjuk tartani, még többet kell törődnünk saját nyelvünk értékeivel. Tudatosítanunk kell magunkban is és másokban is, hogy ez a nyelv, amelyet nem mi alkottunk magunknak, hanem örököltünk elődeinktől, az előttünk élt nemzedékek tagjaitól, s amelyet nekünk is tovább kell majd adnunk az utódainknak, mégpedig lehetőleg még gazdagabb formában, nem egyszerűen a kommunikáció, a kölcsönös közlés eszköze a számunkra, hanem múltunk, történelmünk valóságos emléktára. A Több is veszett Mohácsnál szólás az 1526-i nagy nemzeti pusztulás emlékét őrzi, a Nem enged a negyvennyolcból ellenben az 1848-as dicső szabadságharcét. A Mintha hájjal kenegetnék a régi népi gyógymódra utal, amelynek során - mint még Mikszáthnál is olvashatjuk - "A kenőasszony zsírral kenegeti ki a csömört (= a zsíros, kövér ételek hatására a váll-lapockák között támadó csomókat) az emberekből". A Kenyértörésre kerül a dolog szólás az egy-egy családon belüli viszályok egykori megoldására derít fényt.Fontos, napjainkban életbevágóan fontos az európaivá válás. De ne feledjük: nem elég csupán európainak lenni. Magyarnak maradni ugyanilyen meghatározó fontosságú minden magyar számára.
Grétsy László