A mintatanya története

Egy olyan ember fogalmazza meg ekként hitvallását, aki a tanítói katedrát cserélte fel a tanyasi gazdálkodásra. Eördögh András és kertészmérnök felesége a természet közeli életformát választotta.
- Szabolcsi származású, katonatiszt édesapámat a háború utáni rendszer átvette, de hol ide, hol oda helyezték szolgálatra. Mindig azt hallottam tőle, hogy a nagyváros nem igazán élhető hely, sokat mesélt a vidéki élet szépségéről. Alig vártam, hogy vidéken telepedjek le - mesél az indíttatásáról Eördögh András. - Már a rendszerváltás előtt vásároltunk egy tanyát itt, a Kiskunságban. Azután nagyot fordult a világ, és újra földet osztottak. A környékbeliek fölajánlották földjeiket a tanyatulajdonosoknak, így először hatvan hektárt vettünk. Ma már százharminc hektárnál tartunk.
Tekintélyes földterület, amit nagyon komolyan kell venni. A hatalmas birtokon szürke marhák és rackajuhok legelésznek, parlagi lovak nyargalnak, kendermagos tyúkok kapirgálnak. Külön tágas karámban tanyáznak a mangalica disznók. Népes kutyahad lohol, csahol egész nap az őrzésére bízott területen. Természetesen beleillenek az ősi magyar állatok birodalmába, hiszen pulik és vizslák.
- Nagyon jól érzik magukat ezen a földön az őshonos állatok, hiszen,  gondolom,  több ezer éve is itt élhettek. Szabadon tartjuk őket, mert az állat pontosan tudja, mikor akar inni, mit akar enni. Könnyű velük foglalkozni. A földet ökológiai rendszerben műveljük, tehát az állatok trágyáját visszaforgatjuk a talajba. Elsősorban gabonafélét termesztünk, de nemcsak a magot vetjük el mi magunk, hanem idén már a kenyeret is magunk sütjük. Elkészült ugyanis a kis biomalmunk, így a gabonát meg tudjuk őrölni, és a fatüzelésű kemencében igazi nagy parasztkenyereket tudunk sütni. A magyar mezőgazdaságnak az az egyik legégetőbb problémája, hogy nincs egy kézben a termelés és a feldolgozás, így a multicégek könnyen tönkretehetik a fél lábon álló kisgazdaságokat.
A biokenyér mellé mangalicaszalámit, mangalicasonkát, juhsajtot, biozöldséget vagy rackabirka-paprikást kínálnak a házigazdák az Eördögh-tanyára érkező vendégeknek. A közvetlen felhasználás itt, helyben a legtermészetesebb és leggazdaságosabb módja a termékértékesítésnek.
{p}- Egyre többen fedezik fel a tanyasi élet szépségeit - mondja a fiatalasszony, majd rámutat egy félig lebontott, öreg tanyára. -  Felújítjuk, és itt szeretnénk fogadni a vendégeket, illetve a lovastáborainkban részt vevő gyerekeket. Az épületek helyreállításakor és berendezésekor is ragaszkodunk a paraszti hagyományokhoz. Tudatosan gyűjtjük és fölhasználjuk a mások által kidobott, öreg ajtókat, ablakokat, gerendákat, bútorokat, eszközöket. Mi ebben az L alakú tanyában lakunk, amelyet középen egy kis torony köt össze. Bár tudjuk, hogy az eredeti tanyáknál kicsit szokatlan ez a megoldás, mégsem tájidegen, hiszen az ősi földvárakat idézi, és kell egy őrhelyszerű magaslati pont, ahonnan jól belátjuk az egész határt.
- Két évvel ezelőtt itt még nem volt áram - veszi át a szót ismét a férj. - Furcsa volt, amikor kigyúlt a fény; az egyik pillanatban még világtalan volt a tanya, a másik pillanatban pedig már egy nemzetközi társaság vezetői beszélgettek a kivilágított tornácon, az irodában számítógép működött. Ma már egy magyar parasztnak egy kicsit jobban kell értenie a számítógéphez, mint a földműveléshez. Figyelni és írni kell a pályázatokat, mert enélkül nehéz előrelépni. Legutóbb a vidékfejlesztési célprogram keretében nyertünk támogatást a mangalicakarámra, a biomalomra és egy ligeterdőre. Az agrárkamarától kapott anyagi segítséggel pedig hivatalosan is elnyertük az "ökológiai mintatanya" elismerő címet.
Ám Eördögh gazda azt is kifejti, mennyire nehéz versenyezniük azokkal a külföldi gazdákkal, akik sokkal több támogatást kapnak a saját országuktól, mint a mieink. Egy burgenlandi parasztnak kétszázezer forint jár hektáronként, míg a magyarnak csak a harmada. Nem beszélve az egyéb különbségekről: nem könnyű  úgy talpon maradni, hogy a búzáért ötven forintot adnak, egy perc telefonálás díja pedig száz forint.
- Nem az a legnagyobb probléma, hogy meg kell küzdenünk a természeti erőkkel, hiszen ezt vállaltuk. Ha leesik a hó, és nem tudunk kijutni a tanyáról, felülünk a lóra és bemegyünk a faluba. De a kisvasutak hetvenes évekbeli drámai megszüntetéséhez hasonlítható az a sajátos "vidékfejlesztési" intézkedés, hogy megszüntették a vasútállomásunkat. Több mint száz éven át megállt a vonat Ilonaszálláson, most pedig tovább robog.