Befürödtek a vízi társulattal

Rácalmás, külterület. Földúton zötyögök, talán kétszáz métert. Az út errefelé már töltéssé alakul, egyik oldalán lankás szántó lejt felém, a másikon buja növényzet, távolabb vasút.
- Itt kell lennie valahol az áteresznek - állítja le az autót Erdős Jenő.
A gazda a családjával 52 hektáron gazdálkodik.
Kiszállunk a kocsiból, keressük az átereszt, hiába.
- Pedig gyerekkoromban megvolt.
A hordalék betömte, a növényzet eltüntette.
- Majd' minden tavasszal vízben áll a földem egy része - hallgatom a panaszt. - A vízi társulat meg felé sem néz.
Indulunk tovább, a Szentkút-érhez. Lankás rész ez is, a medence közepén árok sással, parlagfűvel benőve. Partján kalyiba, valamikor dinnyések húzták meg magukat benne. Mellette tó, a mostani száraz időben is félig telve, ebből öntözték a palántákat. Az ültetvényesek rég elhagyták a területet, az árok feltöltődött, nem vezeti le a vizet. Illetve nem vezette le addig, amíg Láng Ferenc, a terület gazdája saját költségén négyszáz méternyi csatornát nem árkoltatott újra.
A Dunához kerülünk még. A víz most csendes, fürdőzők keresnek benne enyhet a nyári forróság elől. A part nagy része erdő, közte, a kastély alatt foltokban tarló. Az ártér egy részét szintén Láng Ferenc műveli.
- Gyakran látogatja a folyó azt a részt - meséli az idős gazda az udvari filagória hűsében. - Nem is evvel van nekem igazából bajom, aki nagyvíz mellett gazdálkodik, az kockázatot is vállal. De az már nem természetes, hogy a víz alacsony állásnál sem tud visszavonulni - indulatoskodik.
{p}
Két éve hektárnyi burgonyája pusztult el, kukoricája állt másfél méteres vízben. Kára öt és fél millió forint.
- Átereszre volna szükség itt is, meg a meglévő árok karbantartására. Csak hát a vízi társulatnak a színét sem látom.
Az asztalon okmányok, csekkek. Erdős Jenő felesége teszi elém az iratokat.
- Májusban kaptam egy csekket a Dunaújvárosi Vízi Társulattól, hogy fizessek be 24 839 forintot. Nézem, mire. A mellékelt levél szerint hároméves elmaradásom van.
Az említett összeg azonban csak az asszonyt illeti. Férje külön csekket kapott.
- Azt hittem, valami tévedés. Hiszen ha jött a belvíz, mi viseltük a kárát. Azt is csak néhány éve tudjuk, hogy a társulat egyáltalán létezik.
A család azóta kiokosodott a vízi társulások mibenlétéről, törvénytárat böngésznek, ügyvéddel tárgyalnak. A dunaújvárosi társulat 1970-ben alakult, s az 1995-ös törvény szerint újította meg tevékenységét. A Duna mentén Ercsitől le Dunaföldvárig tart az illetékessége, nyugat felé pedig a Velencei-tóig. Több mint százezer hektár. A társulat feladata a terület belvizeinek elhárítása, a csatornák, árkok karbantartása.
- Nem is tudtak a társulat létezéséről? - tamáskodom. - Hiszen annak minden gazda tagja.
- Pedig így van - veszi át a szót a férj -, ugyanis nem értesítettek az átalakulásról.
A törvény szerint a vízi társulatok a tagok felének jelenléte esetében kétharmados többséggel voltak újjáalakíthatók. De erről nemcsak Erdőséket nem értesítették, hanem tudomásuk szerint a többi rácalmási gazdát sem.
- Most meg, amikor fizetni kell, egyből megtaláltak bennünket - így az asszony. - Nem vettem tudomást a csekkről, hiszen úgy gondolom, hogy csak az elvégzett munka után illik pénzt kérni. Erre érkezik az újabb levél, hogy ha nem fizetek, elővezettetnek, a pénzt pedig közadó módjára levonják a nyugdíjamból.
{p}
Keze már remeg az indulattól.
- Tőlem, aki mindig mindent határidőre befizettem. De most nem fogom. Régen a téeszek a közösből könnyen kipengették az érdekeltségi díjat, de az a világ már elmúlt, hogy a semmiért is fizetni kelljen.
- Egyik zsebükből teszik át a másikba a pénzt - vág a szavába a férj.
Nem értem, de megmagyarázza.
- Az intézőbizottságra gondolok, meg az ellenőrző bizottságra. A nagy cégek kifizetik az érdekeltségi díjat, a küldötteik meg ülnek benne, gondolhatja, hogy nem ingyen.
- Nem is vették fel a kapcsolatot a vízi társulattal?
- Kerestem a társulás vezetőjét, Szalóki Lászlót - említi a férj. - Azt nem lehet elérni, válaszolta a titkárnő. Mondom neki, ez az egész mégiscsak tisztességtelen eljárás, mire levágta a telefont.
Végül Bogáth Jenőt, a társaság ügyvezető igazgatóját sikerült elérniük, aki néhány hete a gazdákkal bejárta a határt, s hét pontban öszszefoglalta a teendőket.

Drága vagy jutányos?
Dunaújvárosi Vízi Társulat, olvasom a Papírgyári út 30-ban lévő épület emeletének homlokzatán. Belül irodák garmadája, igaz, itt található az Aquapent nevezetű cég központja is.
- Nincs sok időm, mondja, miről van szó - fogad az irodájában a vízi társulás ügyvezető igazgatója.
{p}
Mondom. Bogáth Jenő hol rám néz, hol az ajtóra.
- Először is - kezdi -, a társulat teljesen szabályosan alakult át, ha nem így történt volna, a cégbíróság nem fogadja el.
- A gazdákat azonban nem értesítették róla.
- A tizenhatezer tulajdonost? Akkor a belvízmentesítés helyett postabélyegre költöttük volna a pénzünket.
1970-ben, amikor megalakult a társulat, meséli, negyven téesz gazdálkodott a területen, s az ipari üzemekkel együtt sem volt háromszáznál több tagja. Az átalakuláskor tehát azokat értesítették, akikkel korábban is kapcsolatban álltak, a társulati ülés pedig átalakult küldöttgyűléssé. A küldötteket 2001-ben választották újra, akkor már minden településről és a nagyobb cégektől is egy-egy küldöttet, összesen hatvanötöt.
- Minden év elején tartunk küldöttgyűlést, ahol meghatározzuk a feladatokat. Mi csak 366 kilométer vízfolyásért vagyunk felelősek, ennek a karbantartására és a szükséges beruházásokra a gazdáknak hektáronként 1840 forint érdekeltségi díjat kellene fizetniük. Ehelyett a küldöttek mindössze 650 forintot szavaztak meg. Azt hiszem, ezzel mindent megmondtam - dől hátra a székében.
- S mennyi megy el a bizottsági tiszteletdíjakra?
- Elenyésző összeg. Az intézőbizottságnak hat tagja van, az ellenőrző bizottságnak öt. A tagok évi százezer forintot kapnak, az elnököknek az elmúlt évre 200 ezer, illetve 250 ezer forintot szavaztak meg a küldöttek.
Amikor a tagok nevét kérdezem, Bogáth Jenő elakad a felsorolásban, ami érthető, hiszen általában mindössze évente négyszer üléseznek. Végül kiderül, van közöttük polgármester és alpolgármester, részvénytársaság volt vezérigazgatója, kft. ügyvezető igazgatója, ágazatvezető, volt főkönyvelő, agrár-részvénytársaság termelési igazgatója, cukorgyári főmérnök.
{p}
- S kik végzik a munkát? - kérdezek rá.
- A 366 kilométer vízfolyást öt gyalogmunkással és a két gépkezelővel tartjuk karban. Nem csoda, ha nem jutunk el minden évben mindenhová, de hát ennyire telik.
- S a nagyobb beruházásokat kikkel végeztetik?
- Ezekre az Aquapent Kft.-vel kötöttünk szerződést.
- Nem volna érdemes megpályáztatni a beruházásokat?
- Nem - hangzik a rövid válasz. - Erre a törvény sem kötelez bennünket - teszi hozzá. - Nem olyan nagy cég a Dunaújvárosi Vízi Társulat, ebben az évben például összesen 55 millióból gazdálkodunk.
- A gazdák szerint túl drágán dolgozik az Aquapent, ezért is jut ilyen kevés pénz a belvízmentesítésre. Nyolcezer forintos óradíjat számláz ott, ahová ők, állítják, 3500 forintért plusz áfáért tudnának gépet szerezni.
- Ez rosszindulatú rágalom. Az Aquapent nagyon is jutányosan dolgozik.

Titokzatos magánszemély
Tehát az Aquapent Kft. A világhálót böngészem, talán többet is megtudok a cégről. Végül a Figyelőnet honlapján bukkanok rá. Az Aquapent fő tevékenysége a vízügyi építés.
A cég egyik ügyvezetője: Bogáth Jenő.
Tulajdonosa: magánszemély.
- Elavult az információ. Bogáth Jenő már nem ügyvezetője az Aquapentnek.
- Ezek szerint volt ügyvezetője? - kérdezem. - Vagyis volt olyan időszak, amikor annak a cégnek adta ki a munkát, amelyiknek szintén ő állt az élén?
- Volt ilyen, de mi megmondtuk neki, még 2002-ben, hogy választania kell. Vagy a vízi társulat, vagy az Aquapent. Már csak hogy szó ne érhesse a ház elejét. Tudniillik, hogy saját magának számláz.
{p}
Dunaújváros, Görbe utca. Szalóki Lászlóval beszélgetek.
Az idős férfi 35 esztendeje áll a vízi társulat intézőbizottságának az élén, vagyis gyakorlatilag az első embere, s az 1992-es nyugdíjazásáig több téesz elnöke. Szívesen beszél a vízi társulatok múltjáról, s hogy a kályhától induljunk, könyvet vesz elő - Agrárvilág Magyarországon -, benne a vízi társaságok története a XIX. századtól napjainkig. Hosszan magyaráz a régi nagy árvizekről, belvizekről is, ami aztán óhatatlanul vezetett a Dunaújvárosi Vízi Társulat megalakulásához.
- Mindig érdekelt a vizek hasznosításának lehetősége - himbálja a mellette lévő széket.
A tisztség egyébként komoly tiszteletdíjjal is járt, meséli, havi ezerötszáz forinttal, miközben téeszelnöki fizetése nem érte el az ötezer forintot. Később a javadalmazást központilag szabályozták, éves juttatása ekkor már nem haladhatta meg az egyhavi fizetését.
- Ahogy tudom, ma is kap érte pénzt.
- Csak ha megszavazzák a küldöttek, s mindig csak utólag, az előző évre. Eddig mindig megszavazták - teszi hozzá mosolyogva.
Az érdekeltségi díjak egyébként Szalóki László szerint sem elegendőek, ezért mindig csak ott végzik a munkát, ahol a legszükségesebb.
- S ki az a magánszemély, akiről a honlapon olvastam?
- Erre nem tudok válaszolni.
- Bogáth Jenő is a tulajdonosok közé tartozik? - kérdezek rá.
A férfi taszít egyet a széken.
- Erről őt magát kellene kérdeznie - mondja.
Annyi bizonyos, tudtam meg későbbi telefonbeszélgetésünkből Szalóki Lászlótól, hogy 1994-ben, amikor a Dunaújvárosi Vízi Társulat megalakította az Aquapentet, a dolgozói közösségnek 74 százalékos tulajdonrésze volt benne.  Márpedig Bogáth Jenő 1975-től a vízi társulat alkalmazottja, 1990-től pedig az ügyvezetője.

Epilógus
Természetesen megkérdeztem Bogáth Jenőt is: "Kérem, írja meg, volt-e, illetve van-e tulajdonrésze az Aquapentben, ha igen, mekkora rész. Ha már nincs, de volt, mikor vált meg tőle.", fogalmaztam abban a levélben, amelyben kérésére elküldtem a riportnak a beszélgetésünk alapján készített részét is.
Észrevétel, válasz nem érkezett.