Könyvírás két műszakban

- Hogyan lett önből író?
- Tizenegy éves voltam, amikor először írtam valamit. Azt hittem, ez óriási dolog, később én magam téptem össze, nehogy az utókor kezébe kerüljön. Voltak mindenféle munkahelyeim, de nagyjából huszonöt éves koromra kikristályosodott, hogy ezt szeretném csinálni. Harmincesztendős voltam, amikor megjelent az első könyvem, persze az nem volt még egy diadalmenet. Visszanézve törvényszerű volt, hogy író lettem. Persze ha nem olvasok annyit gyerekkoromban, egyáltalán nem így működött volna a dolog. Aki nem olvas, nem fog írni sem.
- És miért kötött ki a sci-finél?
- Tulajdonképpen tévedés, hogy én sci-fi-író lennék. Régebben voltak címkék, amiket ráragasztottak az emberre. Persze ennek van némi alapja, mert az első könyvem krimi volt, a második sci-fi és krimi keveréke, és utána jöttek másfajta írások, köztük több sci-fi is. Talán a nyolcvanas évek elejének hozadéka ez, amikor kilenckötetes, a jövőben játszódó családregény-sorozatom megjelent, de engem egyetlen műfajhoz sem lehet kötni. Hadd tegyem hozzá, hogy még a kritikusok is, már aki egyáltalán tud a létezésemről, azt hiszik, hogy az utóbbi két évtizedben semmit nem változtam: a Nemere még mindig sci-fiket írogat. Fogalmuk sincs arról, mennyi minden mással foglalkozom.
- Egy ideje valóban inkább a dokumentumirodalom irányába fordult.
- Nyilvánvalóan az ember érdeklődése a korral együtt változik. A történelem mindig érdekelt, de annyi más téma volt, és a jövő érdekesebbnek tűnt. A rendszerváltás után sok mindenkiről szabadabban lehetett írni, jó néhány témát elő lehetett venni, amelyeket előtte nem. Rögtön kilencvenben megjelent például az első Gagarin-könyvem, amely szerint a szovjet pilóta nem is járt az űrben. Írtam rengeteg életrajzot, van sorozatom nagy emberek szerelmeiről. Kutakodtam különböző szempontok alapján a világtörténelemben: szerelmes királynők, királyi szeretők... Ha száz évig élnék, akkor is lenne elég témám. Csak azok, amiket már előkotortam.
- Mi alapján válogatja ki, hogy miről fog írni?
- Legyen érdekes a téma. Ezt már vádpontként is nekem szegezték: azt írom, ami a közönséget érdekli. No de lehet ennél jobb? Esetleg ha magam ébresztek érdeklődést valami iránt. Ez előfordult már velem is, másokkal is. A rendezőink olyan filmeket forgatnak, amelyeket a kutya sem néz meg, így hát az a film meg sem született. Az a könyv, amelyet nem olvasnak, nincs. Olyan könyvet kell írni, amely "mindenkit érdekel": azaz van olvasótábora, amely szellemi és anyagi értelemben is vevő rá. Ezek az úgynevezett lopakodó bestsellerek: semmilyen sikerlistán nem szerepelnek, mégis rendszeresen újra kell nyomni őket. Például a Királyok, királynők a vérpadon. Másfél év alatt húszezer példány kelt el belőle. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire fogja az olvasókat izgatni, a vérpad szótól teljesen begőzöltek.
{p}
- Megfeszített tempóban dolgozik, jelenleg valahol a háromszáznyolcvanadik könyve körül jár.
- A napirendem nagyon feszes. Délelőtt írok, délután a következő regényekhez keresek anyagokat, este pedig korán fekszem, mert tizenegy után már semmire sem vagyok használható. Ez így megy a hét minden napján, kivéve a szerdát, mert akkor felmegyek Pestre. Lehet ennek köze a sváb őseimhez: egy idő után beáll a fegyelem, a rendszeretet, ami az emberek agyában nem feltétlenül az írósággal kapcsolódik össze. Az írót úgy ismerik a filmekből, hogy előtte írógép, mellette a whiskysüveg, tépkedi a lapokat, egész galacsinhegy veszi már körül, és akkor egyszerre megjön az ihlet. Hát ez lehet, hogy így van a költőknél, de a prózaírónak az a jó, ha dolgozik, szépen, szabályosan. Én harminc-negyvenezer karaktert is leírok egy nap, ebből ki lehet számítani, hogy egy háromszáz-négyszázezer karakteres könyv két hét alatt megszülethet. Persze vannak, akik ettől aztán teljesen kidőlnek. Úgy gondolják, hogy az már eleve nem lehet jó, ami ilyen gyorsan készül. Pedig Salinger a Zabhegyező című könyvét három nap, három éjjel írta meg. Ellenben Déry Tibornak az volt a módszere, hogy mindennap csak egyetlen oldalt írt le. Kiderül a végén, hogy ugyanannyi órát fordítok egy könyvre, mint bárki más. Csak éppen más elhúzza három és fél évig, állása van, elmegy a kiskocsmába, gyereket nevel, ami egyébként teljesen normális. Ezért úgy él a köztudatban: csak az lehet jó mű, ami öt évig készült.
- A rendkívüli tempónak van köze ahhoz, hogy egy tanyán lakik, távol a várostól?
- Három éve költöztünk ide Esztergomból, nagyon határozott elképzeléseink voltak arról, hogy milyen helyet szeretnénk. Véletlen egybeesés, de éppen a Szabad Földben hirdettünk öt héten keresztül. Az volt a fontos, hogy a nagyvárostól távolabb legyen a tanya, és tartozzon hozzá erdő. Ha nem az enyém volna ez a kilenc és fél hektár, egyszer talán arra kellene ébrednem, hogy kivágták. Így van hol sétálnom reggelenként. Az élet ilyen módon viszonylag sok szervezést igényel, de megoldjuk. Csak a vonalas telefon hiányzik egy kicsit, az internet miatt. Így viszont kevés dolog tud elvonni a munkától.
- Álneveinek száma lassan túllépi a harmincat.
- Ennek nagyon sokféle oka van. Az első az, hogy egyszerre harminc könyvem van a piacon. Ha mind azonos néven jelenne meg, az a kiadók szerint riasztóan hatna a vásárlókra. Vagy vegyük például a Melissa Moretti-könyveket. A hölgyeknek szánt szerelmes regények egy csoportja fut ezen a néven. Az a kiadók tapasztalata, hogy a nők elvárják, az ilyen könyveket nők írják. S ott vannak a nácikról szóló dokumentumregények: német álnéven adják ki őket, mert ez bennfentesnek hat. Merthogy aki ott él, az biztosan könynyebben jut információhoz. Vannak helyzetek, amikor én nem vállalom, hogy a saját nevemmel jelenjen meg a könyv, ilyen volt például, amikor nagy írók nagy műveit folytattam. Kicsit hülyén nézne ki, hogy Nemere István: Micimackó.
- Ha már a folytatásoknál tartunk: továbbvitte a Micimackót, a Kis herceget, nem is beszélve Piszkos Fredről, akinek unokát költött. Nem aggódott, hogy Milne, Saint-Exupéry és Rejtő Jenő túl magas mérce?
- Szeretem a kihívásokat, és magától értetődőnek tartottam, hogy ezt ki kell próbálni. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz. Beteges az lenne, hogyha mostantól kizárólag Micimackó-folytatásokat írnék, mintha az én ötletem lett volna az egész. Az ilyesmi tulajdonképpen egy kirándulás.
- Az internetet böngészve meglepett, mennyi rajongója van. Az is furcsa, hogy olyan kérdésekre is öntől várnak választ, amelyekre a jelen pillanatban senki sem tudna okosat mondani.
- Tévednek. Azt gondolják, hogy az ember mindenhez tökéletesen ért, amit leír. Azt mi tudjuk a legjobban, hogy az ember rengeteg dologról kénytelen írni, és közben felejt. Ők meg olvasnak egy könyvet, és az marad meg a fejükben: na, ez az ember ehhez is ért. Akkor értettem is. Tudja, mi a furcsa az olvasókkal? Öregszenek. Találkozom harminc-negyven éves kiadókkal, akik azt mondják nekem: az ön könyvein nőttünk fel. Ekkor aztán rájön az ember: már harminc éve van a pályán.