Szerelem és vadászszenvedély

A vadásznak emberemlékezet óta el kellett helyeznie magát a természet rendjében: elfogadta, hogy élete életeket követel, és kidolgozott valamiféle belső szabályrendet lelki békéjének megőrzésére. A jó vadász soha nem ölt-öl szórakozásból.
A természettudós Széchenyi Zsigmond Ünnepnapok című könyvében egyenesen a szerelemmel vonta párhuzamba hivatása lényegét: "...e két szó - vadászat és szerelem - ha nem is egyfélét, nagyon is hasonlót, helyesebben: hasonló eredetű valamit jelent. A szerelem és vadászszenvedély vérségi rokonok, többet mondok: édes testvérek, hiszen egyazon anyának: az önfenntartás ősi ösztönének időtlen idők előtti szülöttei!"
Utolsó expedíciója útinaplója, a Denaturált Afrika kéziratát még leadta, a könyv megjelenését azonban már nem érhette meg. A legnehezebb időkben a felesége a munkában is társa volt.
- A Magyar Természettudományi Múzeum Afrika-anyaga 1956-ban elégett, pótlására két expedíció indult. Mindkettőn részt vett a férjem is. Mivel az 1959-60-as tanzániai útról nem sikerült elefántot és rinocéroszt hozniuk, alapvetően e célból indították el az 1964-es expedíciót, amelyre elkísértem a férjemet - emlékezett vissza Széchenyi Zsigmond özvegye a kenyai út előzményeire.
Az egyenes tartású, mosolygós, kedves hölgy szívesen beszélt a kicsit sem veszélytelen, viszontagságos expedíció élményeiről.
- Ketten mentünk a férjemmel, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy ténylegesen ketten jártunk volna a vad után, hiszen csak úgynevezett fehérvadász-kísérővel, bennszülöttek segítségével lehet vadászni Afrikában. Jómagam soha nem vettem puskát a kezembe, egyszerűen azért, mert imádom a vadat. Hogy akkor mit csináltam Kenyában? Az én feladatom volt a fényképezés. Nagyon élveztem, és mondhatom, kevés dolog van az életben, ami pótolhatná az ott látottakat. Igaz, nem voltunk könnyű helyzetben, mivel harcok folytak az országban, és rettenetesen kevés volt a vad. A több mint két hónap során megesett, hogy álló hétig egyet sem láttunk. Mégis vállaltuk, hogy teljesítjük a ránk bízott feladatot, és hozunk egyebek mellett elefántot is - adott ízelítőt Széchenyi Zsigmondné Mangi asszony az út hangulatából.
Az emlékeket megszépítő negyven év távlatából is kiderül, hogy erő és hit kellett ahhoz, hogy Széchenyi Zsigmond kenyai expedíciója sikerrel járjon.
- Mikor az elefántot lőttük, hajnaltól késő estig csak mentünk és mentünk az állat után étlen-szomjan. Mikor elejtettük, már sajgott minden porcikánk, de elégedettek voltunk. Átjárt bennünket azonban valami nagyon különös érzés is, amit a férjem úgy fogalmazott meg könyvében: "Mindaz, ami az égig magasztalt, romantikával körültömjénezett, költészettel koszorúzott vadászmesterségre ösztönöz - tulajdonképpen nem egyéb ősapáink létért való küzdelménél, éhségenyhítő állatok kézre kerítésének vágyánál!"
Azt hiszem, ott, abban a pillanatban megtörtént a csoda, és kezet ráztak egymással - Széchenyi Zsigmond szavaival élve - az édestestvérek: a szerelem és a vadászszenvedély.