Anyanyelvi őrjárat

Pusztán a formája változott meg például ennek a régi nyelvben használatos szólásnak: Sok szakács közt sótlan marad az étel. Újabban inkább ebben a formában él: Sok szakács elsózza a levest. Azért mondom, hogy csak a formája, mert a két változat lényege változatlan maradt. Mindkettő azt a népi bölcsességet fejezi ki, hogy ha többen is beleavatkoznak egy olyan munkába, amelyet egyetlen ember is el tud végezni, ebből többnyire csak baj származik.
Ám itt van egy másik közmondásunk: Nem a ruha teszi az embert. Mondandója ez a bölcs tanács: ne öltözetük alapján ítéljük meg az embereket! Csakhogy ennek a közmondásnak régen is volt és ma is van egy ilyen változata is: Ruha teszi az embert! Régebben ez a változat - legalábbis a szólások és közmondások jeles kutatója, O. Nagy Gábor szerint - valószínűleg arra vonatkozott, hogy a rendi társadalomban az emberek rendi hovatartozásuk és foglalkozásuk szerint más-más öltözetben jártak. E nézetének igazolására O. Nagy Gábor Jókainak Az elátkozott család című regényéből idézi a következő  részletet: "Oh, az sokkal érdekesebb világ volt, mint a mostani. Az embereket kívülről is meg lehetett ismerni. Meg lehetett tudni ruháik színéről, szabásáról, arcukról, hajukról, ki micsoda." Ebből láthatólag akkor - teszi hozzá O. Nagy - "valóban a ruha tette az embert, vagyis ha valaki például a nemes emberek szokásos öltözékében járt, úgy bántak vele, mint ahogyan általában a nemesekkel szoktak." Ma ellenben ez a közmondásforma vagy azt jelenti, hogy van, aki az embereket öltözetük alapján értékeli, vagy azt - főleg a nők szóhasználatában s a nőkre vonatkoztatva -, hogy mindenki megnyerőbbnek látszik csinos, divatos ruhában.
Ezt a példát azért mutattam be ilyen részletesen, mert napjainkban mindnyájan tanúi vagyunk egy másik közmondásunk hasonló pálfordulásának is. Ez a közmondás eredeti formájában így hangzik: Jó bornak nem kell cégér. Jelentése, mondanivalója ez: 'ami jó, ami valóban értékes, az hírverés nélkül is kelendő'. Bár sem a már idézett szóláskutatónak, O. Nagy Gábornak Magyar szólások és közmondások című gazdag gyűjteményében, sem Bárdosi Vilmosnak és szorgos szerkesztőtársainak Magyar szólástár című, szintén igen alapos munkájában nem találom, a sajtóban s a reklámokban nemegyszer szemembe tűnt már ez a modern piacgazdasághoz igazodó változat: Jó bornak is kell cégér! Ennek az "eszmei tartalma", közölnivalója kétségtelenül ez: 'a jó árunak s az igaz ügynek is jót tesz egy kis reklám, hírverés'. Baj lenne, ha ez a változat is elterjedne, akár szélesebb körben is? Semmiképpen sem, hiszen ez is életszerű, s napjainkban ennek még nagyobb is az igazságtartalma, mint korábbi, tagadószavas változatának. Mivel tavaly megjelent egy olyan, szintén gazdag, terjedelmes szólásgyűjtemény is, Forgács Tamás Magyar szólások és közmondások szótára című munkája, amely mai nyelvünk állandósult szókapcsolatait sajtóbeli példák kíséretében mutatja be, kíváncsian lapoztam fel, azt sejtve, hogy ebben már nyomára bukkanok. Nem is kellett csalódnom. A szótár mind a Jó bornak nem kell cégér, mind pedig a Jó bornak is kell cégér formát feltünteti, s mindkettőre közöl szemléletes sajtópéldákat is. Az utóbbira, íme, egy rövidsége ellenére is kifejező idézet egyik napilapunkból: "Kiderült, hogy a tokajit nemcsak megtermelni kell tudni, hanem eladni is: a jó bornak is kell cégér." Vagy egy másik példa, ezúttal nem is a borok világából: "Mint jó bornak a cégér, a legnépszerűbb magyar sportintézménynek, a Ferencvárosnak is kell a nyilvánosság, a szurkolóval való állandó kapcsolat."
Kell e példáknál jobb hírverés ennek az új közmondásformának? Ugye, nem!