Forintos labdajáték

Éppen egy hónapja játszott utoljára ilyen szerencsétlenül a csapat, amikor első selejtezőjén kapott ki, szintén 3-0-ra, Horvátországtól. Három mérkőzés után így három pontot szerzett a válogatott, ami sok mindenre nem tűnik elegendőnek. Temetni ugyanakkor még fölösleges, hiszen két vereséggel is tovább lehet jutni a csoportból, de valahogy mégsem hisszük, hogy következő hét fellépésükből hatot, netán hetet megnyernek a mieink. Bár próbáljunk pozitívan hozzáállni a kérdéshez: abban az országban, amelyben játékosok vernek szurkolót és viszont, amelyben az amúgy német szövetségi kapitány a nemzet ellenségének kiált ki egy kritizáló újságírót, és amelyben a nemrég indult csatornán a fő műsoridő után néhány perccel, talán sportközvetítés gyanánt, két férfiember igen vehemensen fogdossa egymás fenekét - nos, ott aztán tényleg minden megtörténhet.
De mit is akarjunk elérni, ha saját magunk rontjuk az esélyeinket. Horvátországban Huszti Szabolcs volt a bűnbak, akinek kicsit elszállt az agya, és úgy belekönyökölt a mellette álló embertárs fejébe, hogy az illető még mindig felsír éjszakánként. Stockholmban Gyepes Gábornak járt a gratuláció, hogy egyetlen hanyag mozdulatával lerombolta egy csapat munkáját és egy ország vágyait, amikor a tizenhatoson belül cirka egy méter per nap sebességgel adott haza - hát persze, hogy a svéd csatár ért oda elsőnek. A futballban benne van a hiba, egy elszámított labdaérintés miatt fölösleges lenne pellengérre állítani Gyepest, ám aki profi labdarúgó, aki az átlagkeresetnél mondjuk hétszer, nyolcszor többet vesz fel egy-egy hónapban, attól bizony elvárjuk, hogy a pályán is minden helyzetben profiként viselkedjen, és lehetőleg ne Henrik Larssont szöktesse. Máskülönben Gyepesre ezen kívül egy rossz szavunk nem lehet, hiszen a szenzációsan lassú, körülményes és az ellenfelet általában kedvére kiszolgáló magyar védelemben még mindig a jobbak közé tartozik, úgyhogy az ilyen hazaadások ellenére helye van a válogatottban. Mint ahogy helye lehet akár a sokak által kikövetelt Tóth Andrásnak is, aki elkövette azt a bravúrt, hogy a fél éve még a másodosztályban szerénykedő Vasasból is be tudott kerülni a csapatba, mert ő legalább vállalta a németországi utazást, amikor előtte tizenvalahányan mondtak nemet. De hogy mit keres az együttesben Bodor Boldizsár, akinek svédországi három beadásából kettő az előtte tébláboló védőt, egy meg a kapu mögött gyorsan fedezékbe húzódó fotósokat találta meg? Miért ragaszkodik a kapitány Hajnal Tamáshoz, aki a jó nevű belga Sainkt Truiden együttesébe se fér be? Miért játszat már nemcsak jobb, hanem bal futót is a kapitány Bodnár Lászlóval, amikor a PSV Eindhoven középpályása, Fehér Csaba lógatja a lábát a kispadon?
{p}
A válaszokat nem tudjuk, és bizony még sejtenünk sem szabad, mert akkor Matthäus megharagszik ránk, és úgy járunk, mint a Képes Sportos kolléga, akit egy odamondogatós hangvételű cikke miatt a kapitány dörgedelmesen kiosztott a meccs előtti sajtótájékoztatón, majd halmazati büntetésként a stockholmi gépről is letiltott. Mivel repülős utazás egy darabig nem vár ránk, efféle szankcióval Matthäus nem élhet, de az sem jó, ha nagy felháborodásában a piros 21-es buszra való felszállási jogot vonja meg, mert akkor jókora emelkedőn caplathatunk fel a szerkesztőségig.
Ezért is próbálunk finoman bánni a szavakkal, mégis fel kell hoznunk egy év eleji történetet. Az egyik, Cipruson még a csapatba állított játékos mesélte: elégedett volt vele a kapitány, nem szomjazta vérét a sajtó, hát nagy boldogságában már a következő meccsre is összepakolt, hogy induljon haza, amikor menedzsere hívta, most mégsem lesz válogatott, mert ő, mármint a menedzser, nem akarja azt a pénzt kipengetni, amit a válogatottba szóló meghívóért cserében kérnek... Nem biztos, hogy igaz a sztori (bár miért kételkednék a játékos szavában?) - különben is, azóta megoldódott a probléma, menedzserünk a jelek szerint fizetett, mert a játékos ismét a keret tagja volt -, az eset mégis sokat elárul a magyar futballban eluralkodott kissé furcsa állapotokról. De íme egy másik példa: Kínában játszott a válogatott, és jóformán már nyugdíjasotthonokból kellett toborozni a csapatot, hátha valahogy összejön az a tizenegy futballista, ám a meccs színhelyéhez a helyi viszonyokhoz mérten igen közel, Hongkongban játszó Kovács Zoltán csak azért sem kapott meghívót. Hogy miért nem? Ahogy a ma már ismét  újpesti támadó akkor fogalmazott: talán rossz menedzsert választott...
Kovács tudta, ezzel az egy mondatával elvágja magát Matthäusnál, nála többé esélye sem lesz a csapatba kerülésre. Mert a szurkolókban bizony erős a gyanú, hogy a német kapitány elsősorban azokat teszi a válogatottba, akik az ő menedzsmentjének felségterülete alá tartoznak, és akiket majdan el lehet adni jó pénzért külföldre. Amíg jönnek az eredmények, nincs baj ezzel a hozzáállással: tudjuk, hogy Matthäus nélkül három világcég nem fektetne a magyar fociba, az RTL nem adná a mérkőzéseket, továbbá Torghelle Sándor és Gera Zoltán nem szerződött volna Angliába. Geráért másfél millió fontot fizetett a West Bromwich, ugyanakkor másfél millió eurót kapott a Fradi - és hogy a csekély kétszáz millió forintos különbözet kihez vándorolt, arról mindenki hallgat. Komora Imre néhány éve egy hasonló ügyben megmondta: "Ha eltűnt, hát eltűnt. Én nem keresem."
Csakhogy ezzel egy a baj: a németországi és skóciai győzelem a világbajnoki selejtezők szempontjából semmit nem ér, és ma már nincsenek eredmények, bucira ver bennünket mindenki. Ezért erős a gyanú: hamarosan Matthäus is belátja, ennek a válogatottnak múltja és jövője tán van, de jelene biztos nincs, és ahogy szokta, odébbáll - elmegy a Fradihoz.
Eladható játékosok ott is vannak.