Hamis Szászok az internetről

Mióta ugyanis a Somogyban megállapodott mester, a korábbi világcsavargó az égi műterembe költözött, festményeinek ára rendesen megugrott a piacon: ami életében mondjuk negyedmilliót kóstált, azt ma már közel négyszer annyiért kínálják.
És hogy mennyire nem elhanyagolható dolog a világhálós adok-veszek, arra ékes bizonyíték, hogy vevő is akadt az egyik festményre, potom nyolcszázezer forintért. Meglátta, megszerette, rálicitált, megnyerte, kifizette, hazavitte. Mindenki elégedetten dörzsölte a tenyerét.
Erről az üzletről nem tudott a másik vevő, aki szintén bejelentkezett egy eredeti Szász Endrére. Darab ideig tartott az anonim internetes huzakodás, alkudozás, azután megállapodtak a találkozóban egy benzinkútnál: "Te hozod a képet, én viszem a lóvét, ha minden tiszta, akkor cserélünk." Majdnem így is lett. Azzal az apró különbséggel, hogy az eladó páros meg a kép is ott volt, a vásárlók is megjelentek, csak éppen pénz nem került elő, hanem a képtulajdonosokat szépen bekényszerítették egy gépkocsiba, a képek bekerültek a csomagtartóba, a jármű elindult, és meg sem állt addig, amíg be nem gördült egy emeletes kaposvári ház bekerített udvarának nagy kapuján. De nem rablás történt. A vevők igazából nem is vásárlók voltak, hanem zsaruk.
Történt már ilyen a városban. Bő tíz éve annak, hogy a mester megpillantotta egy képkeretezőnél a képeit, amelyeket nem is ő festett; azután meg hamis Rippl-Rónaik bukkantak föl, abba az ügybe is belecsöppent - gyanútlan vevőként - Szász Endre, két "Ripli"-vel szépen megvezették, szégyellte is nagyon. Kaposvár tehát, amely pár éve kora nyaranta országra szóló hírrel egy hétig a festők városa, úgy tetszik, a hamisítók Mekkája címre is pályázhat.
De innentől kezdve figyeljünk arra, mit is mondott minderről Buzsáki Lajos rendőr őrnagy, a kaposvári kapitányság nyomozó alosztályának vezetője:
- A napi rutinhoz tartozik, hogy figyeljük a sokféle hirdetési újságot, internetes honlapot, hátha rábukkanunk valamire, ami esetleg kétes eredetű. Ezúttal egy fülest is kaptunk, hogy valószínűleg hamis Szász-festmények jelentek meg a netes piacon. Bejelentkeztünk vevőként, és be is kapták a csalit a delikvensek. Két úr jelent meg a találkozón, lefoglaltunk tőlük két, vélhetően nem eredeti, Szász Endre szignójával ellátott képet a hozzájuk tartozó, gyaníthatóan szintén hamisított eredetiségi bizonyítvánnyal. Egy Csók István modorában megfestett virágcsendélet is volt a kollekcióban, de ez aláírás nélküli. Ugyancsak manipuláltnak látszik. Mindegyik kép az alapos szakértői vizsgálatra vár. Az előállított urak egyike a képek tulajdonosa, ő azt mondta, családi örökségként több éve birtokában vannak a festmények, eredetinek tudja őket, soha sem kételkedett valódiságukban.
{p}
Egy nem hivatalos szakértői vélemény inkább azt látszik megerősíteni, hogy a képek hamisak. Ugyanis a kaposi rendőrök megkérték Szász Endre özvegyét, fáradjon be a kapitányságra, s tekintse meg az egyik szobában a páncélszekrények tetejére rögtönzött tárlatot. Ő úgy nyilatkozott, ezek a képek bizony nem volt férjének művei.
- Igen ám, de három "szászias" képet láttam, holott kettő lefoglalásáról szól a
benzinkutas történet. Hogyan gyarapodott a gyűjtemény? - tudakoltam az őrnagytól, miután bekukkantottunk a kicsinyke kiállítóterembe.
- Erről csak meglehetősen homályosan beszélhetek - mondta ő fanyar mosollyal. - Még beperelnének a felek, ha rájuk lehetne ismerni. Egy képet eladott a kaposvári páros. Szombathelyre került valakihez. De mi már egy Pécs környéki galériából gyűjtöttük be, mert a vevő utóbb hamar túl akart adni rajta. Épp hogy csak elértük, a műkereskedésben ugyanis már lefoglalózták, másnap akart érte menni a leendő tulajdonos.
- Vajon az illető megneszelte? Rájött, hogy nyolcszázezer forintért nem igazit vett, s azért gondolta, hogy gyorsan továbbadja a képet?
- Ilyen kérdést meg sem hallok - somolygott tovább az őrnagy. - Nem tudom,
hogy ki mit gondol, és gondolatbűn a mi működési területünkön nincsen. Általánosságban viszont elmondhatom: a képhamisítási ügyekben a kárvallott műgyűjtőket országszerte nem arról ismerjük, hogy nagyon szívesen együttműködnek a rendőrséggel. Egyrészt szakmai, szakértői, gyűjtői önérzetük horgad föl, nagyon nehezen verik nagydobra, hogy tévedtek, másrészt akadnak, akik megküzdenek érte, hogy eredetinek lehessen tudni továbbra is, amit vettek.
- Magát a hamisítót, az ügyes kezű piktort keresik-e?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyunk kíváncsiak a kilétére. Valami kevés fogalmunk van is róla, hogy milyen körben kellene tapogatózni. De joghézagok miatt ilyenkor kutyaszorítóban vagyunk. Magyarországon ugyanis nincs megfelelő eredetvédelem, a művészt és a művet jóformán semmi sem óvja. Tehát ha bárki fest, teszem föl, egy "Csontváry-képet", alá is írja a festő ismert szignójával, azután kiakasztja a szobájába, élete végéig büntetlenül nézegetheti vagy akár el is ajándékozhatja, ha tudatja róla, hogy az hamis. Mindezt bátran megteheti, ez így, a jelenleg érvényes szabályok szerint, nem bűncselekmény. Csak akkor vét a törvény ellen az illető, ha másokat megtévesztve egy másolt vagy a festőművész stílusában megalkotott képet eredetiként értékesít.
Az utánzók tehát viszonylag könnyen megúszhatják a dolgot. A forgalmazóknak
is rendre a "családi örökség" formula használata a mentsváruk, hiszen azzal kibújhatnak a felelősség alól, teljesen jóhiszeműnek beállítván magukat, mondván: "Naná, hogy a nagypapi nem dicsekedett a festmények hamis mivoltával."
Ezzel együtt az ilyesmi iránt érdeklődő kaposvári körökben - értelmiségiek és nepperek háza táján - az esetről szóló első hírek óta makacsul tartja magát a pletyka, miszerint a lefoglalt Szász Endre-festmények eredetiek, és a rendőrök ezúttal mellévetődtek. Az özvegy nyilatkozatáról pedig az a szóbeszéd járja: tévedhet ő is, hiszen a - saját maga által is így minősített - munkamániás Szász Endre életében annyi hasonló karakterű képet festett, hogy egyikre-másikra már ő sem ismert rá.
Buzsáki Lajos fülébe a "zuhanyhíradós" értesüléseket is szemtelenül beleduruzsoltam, de arcizma sem rándult:
- Tudunk ezekről a pletykákról, s ha netán igaznak bizonyulnak, akkor sem ássuk el magunkat. Azért kérünk föl szakértőket, hogy az ő segítségükkel derüljön ki lehetőleg a teljes igazság. De bizony nagyon meglepne, ha kudarcot vallanánk. Több kártyát azonban nem fedek föl; vagy elhiszi, vagy nem, azért mi is értünk egynémely dolgokhoz, és nem keverjük össze Szász Endrét például Pablo Picassóval, akit szintén nagy kedvvel hamisítanak világszerte.
Az eladók szabadlábon védekeznek. Az internetes honlapokról valahogy elillantak a Szász-festmények, mostanában nem lelhetők fel. Van szinte minden, de Szász Endre  nincs. Egy darabig.
A legjobban pedig valószínűleg azok dühöngenek, akik mostanában eredeti remekeket szerettek volna valamiért eladni a Somogyban elhunyt, csillogó technikájú mester munkái közül. A piac kivár, a kereslet megcsappant.