Agyonhajszolt anyák, asszonyok

Mindezt persze derűsen, angyali bájjal s játszi könnyedséggel teszi. Az elvárások szerint mindenképpen így kellene lennie.

A főnök telefonált
Lakótelepi lakás nyolcadik emelete két kisebb és egy nagyobb szobával, ízlésesen berendezett ebédlővel, mellékhelyiségekkel, szépen ápolt növényekkel. Rend és tisztaság mindenütt. A gyékénykosárba zsúfolt vasalnivaló is ügyesen van elrejtve a nappali egyik sarkában. A konyha tálalóján sütésre váró palacsintatészta. Valamiért abbamaradt a művelet, akárcsak a mosógépből kivett ruhák teregetése. Gyereksírás, ideges kapkodás fogad. A 17 éves gimnazista fiú ötéves kishúga ágya mellett térdepel, a kislány homlokán cserélgeti a vizesborogatást. Az édesanya egyik telefonhívást bonyolítja a másik után.
- Most aztán végképp összecsaptak a hullámok a fejem felett. Hol is kezdjem? - kérdezi sírástól elcsukló hangon vendéglátóm, Kocsis Enikő. - Rékának hólyagos mandulagyulladása van és negyvenfokos láza, nemrég ment el az ügyeletes orvos. A gyógyszereket a fiam már kiváltotta, csakhogy Réka mindent kihány. Rettegek, nehogy a klinikán kössünk ki éjszaka - sorolja idegesen az asszony.
Akkor nyugszik meg egy kicsit, amikor a nagyfiú pisszeg: a beteg kislány álomba szenderült.
- Hál' Istennek! - sóhajt fel az édesanya, s csöndesebben folytatja. - Nem elég, hogy a kicsi váratlanul megbetegedett, és a férjem éppen 24 órás szolgálatban van a böszörményi mentőállomáson, nekem meg valószínűleg ugrott az új állásom.
- Milyen új állás ugrott? - kérdezem.
- Most lett volna az első hétvégi műszakom a közeli élelmiszerboltban, ahová csak kényszerűségből mentem el dolgozni. Havi ötvenezerért, feketén, pótlék nélkül. Mindenki azt mondja, inkább fel kellene jelentenem a bolt tulajdonosát, nemhogy beállni hozzá rabszolgának. Egyelőre nincs más választásom, minden fillérre szükségünk van - szögezi le, majd elsorolja, hogy két évig pénztárosként dolgozott az egyik debreceni bevásárlóközpontban, de a kislány betegeskedése miatt gyakorta kellett táppénzre, illetve fizetés nélküli szabadságra mennie. Ezt pedig senki nem nézte jó szemmel. Így az asszony egyszer csak az utcán találta magát.
A munkaügyi központban egyik munkahelyről közvetítették a másikra.
- Sima érettségivel manapság nem valami kelendő egy 39 éves, kétgyerekes családanya, főként nem, ha a több műszakos munkát nem tudja vállalni - folytatja.
- Mi lesz a hétvégi műszakkal? - fordítok a szón.
- Semmi! - vágja rá egykedvűen. - Hogyan hagyhatnám itt a beteg kislányomat? Segítséget pedig sajnos évek óta nem remélhetek az idős nagyszülőktől - mondja, majd kesernyésen hozzáteszi: - Az előbb egyébként a főnököm telefonált. Szemrehányóan azt mondta, hogy már fél órája a pénztárban kellene ülnöm. Előadtam, hogy milyen keserves helyzetbe keveredtem. Csak annyit válaszolt, hogy igazán sajnálja, de ő nem a Megváltó, úgyhogy nem tud segíteni. A jövő héten felvehetem a négyheti béremet, aztán viszontlátásra. Panasznak nincs helye...
{p}
A házimunka becsülete
Csöppet sincs jobb helyzetben a háromgyerekes, hajdúszoboszlói Juhász Lászlóné, aki túl van már egy váláson és a negyvenkettedik születésnapján. Az asszony tizenhét évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent géplakatos férjének, majd szépen sorba megszülettek a gyerekek. A lakásszerzésre nem volt gondjuk, mivel a nő szülei kényelmes otthonnal ajándékozták meg a fiatalokat. Éveken át boldogan éltek, mígnem a férj macerálni kezdte feleségét, hogy jobb lenne, ha elmenne végre dolgozni, mert a gyereknevelésből nem lesz több pénz a családi kasszában.
- Fel sem fogtam a férjem sértő kijelentéseit, azt hittem, csak a kimerültség beszél belőle - avat bizalmába Juhász Lászlóné. - Arról nem is szólva, hogy a házasságkötésünk idején nekem már megvolt az óvónői diplomám, és az első kislányunk születéséig dolgoztam is. Még a szülés napján is - fűzi hozzá sokatmondóan. - Időközben főállású anya lettem, mivel a régi munkahelyemen nem tudtak visszavenni, és máshová is reménytelenül jelentkeztem. Óvónőkből túlkínálat volt és van a mai napig. Azt hittem, ezt belátja a férjem. De nem. Hónapokon át azzal piszkált, hogy más nő is dolgozik három gyerek mellett, meg ne mondjam már, hogy a házimunka annyira megterhelő, és azt se, hogy csak a diplomás állás jó nekem. Ekkor úgy döntöttem, munkát vállalok. Az önbecsülésem miatt...
- Mi lett ezután a gyerekekkel?
- Iskolába, óvodába jártak, én pedig a közeli műanyaggyárban helyezkedtem el raktárosként. Három műszakban jártam dolgozni, az éjszakaiba kerékpárral, mivel a távolsági busz ekkor már nem közlekedett. Éveken át húztam az igát az üzemben is, otthon is. A férjem elvárta, hogy legyen vasalt ing, tiszta gatya, rendezett lakás, meleg vacsora, és a csekkek befizetése se késsen. Természetesen a gyerekek minden gondjával-bajával is nekem kellett megbirkóznom, babázni, társasjátékozni, esti mesét olvasni is én ültem le melléjük.
- Gondolom, ezért semmiféle "elismerés" nem járt...
 - Miért járt volna? A férjem szerint a nőnek a lényéből fakad az igahúzás képessége - feleli kissé gúnyosan. - Álltam a hétpróbát, mígnem az egyik éjszakai "kerékpártúrán", amint a munkahelyemre tartottam, részeg fiatalok kötöttek belém. Lerángattak a bicikliről, lefogtak és mindent elvettek, amit nálam találtak - meséli, s nem tudja titkolni, hogy fájó sebeket tép fel benne a múlt idézése.
Két kisebb lánya azonnal észreveszi keserűségét. Nem szólnak, csak figyelnek a szemük sarkából. Az asszony int, hogy beszéljünk másról. Az egykor volt boldog családról. A lányok ettől megnyugszanak, újra magunkra hagynak bennünket. Beszélgetőtársam elérzékenyülve folytatja.
- Azon az éjszakán, amikor megtámadtak, véletlenül a táskámban maradt a havi kosztpénzünk. A férjemet ebből az egészből csak az érdekelte, hogy most akkor miből élünk még két hétig, a fizetésig... Nagyon megalázó volt. Végül kerítettem kölcsönpénzt, és másnap felmondtam a munkahelyemen, mert féltem az éjjeli biciklizésektől. A férjemmel pedig közöltem, képtelen vagyok tovább vele élni. Nem erősködött, hogy maradni akar, már kifelé tartott a házasságunkból...
- Ennyi megpróbáltatás után hogyan tudott talpra állni?
- Nagyon nehezen! - vágja rá gondolkodás nélkül. - Meggyengült az egészségem, ráadásul állásom sem volt, elköltözött a férjem, és ott voltak a szeretetre éhes, háborgó lelkű kislányaim. Összeszedtem magam, és jelentkeztem egy számítógépes tanfolyamra, később állásom is lett egy debreceni általános iskola titkárságán. Most havi hetvenezret keresek tisztán. Ehhez jön még a családi pótlék és a gyerektartás. Kötélen táncolok minden hónapban, de megtanultam beosztani a keveset is. Hogy járok-e színházba, moziba, vagy hangversenyre? - kérdez vissza csodálkozva. - Dehogy! Főiskolás koromban voltam utoljára kultúreseményen. De már nem is álmodozom semmiről.
Búcsúzáskor kifele menet körbevezet a portáján. Két hízót, tíz kacsát, és ugyanennyi tyúkot nevel, van a ház körül kutya, macska és egy takaros veteményeskert is.
{p}
Menekülés a rokkantnyugdíjba
Az 58 esztendős F. Miklósné sorsa sem tanulság nélkül való. Történt, hogy két és fél évvel ezelőtt, amikor a debreceni dohánygyárban megsokasodtak az elbocsátások, az asszony hetedik érzéke valamit megsúgott. Közel a nyugdíjhoz már nem sok jóra számíthatott. Később egyik segítőszándékú kollégája figyelmeztette is, vigyázzon, mert feketelistára került. Pedig 28 évet húzott le a gyárban, s kiváló munkaerőnek számított. Hiába. Az életkor makacs tényező a munkaerőpiacon. Főként, ha nőkről van szó...
F.  Miklósné végül tanár férje javaslatára sorra felkereste orvosismerőseit, akik pecsétes papírokkal igazolták az asszony "súlyos" egészségkárosodását. Nyolcvanezer forintjukba került a sok köszönöm, de megérte. A nő megúszta az elbocsátást, a munkanélküli-státust. A nagy tudású vegyészmérnökből viszont rövid idő alatt mellőzött, állástalan rokkantnyugdíjas lett. A pénze pedig most éppen harmada a korábbi keresetének, és munkába állásra halovány reménye sincs...

Lobbizás a nőkért
Szerencsésebb nőket is ismerek. Olyanokat, akiknek van jó állásuk, szakmai sikerük, szép családjuk, de ugyanúgy agyonhajszoltak, mint rosszabb helyzetben lévő sorstársaik. Bugyáné Szász Erzsébetet, Fülöp polgármesterét soha nem láttam még mosolytalannak. Többször gondoltam, ez csakis valami szemfényvesztés lehet. A hajdúsági falu vezetője minden reggel fél ötkor ébred, és hétre kibuszozik Debrecenből szülőfalujába, Fülöpre. Tizennegyedik éve irányítja a település lakóinak életét. Délután újra buszra ül, és hazautazik a megyeszékhelyre. Otthon férje és felnőtt fia várja, valamint a házimunka és a családi ház körüli teendők.
A magyarországi polgármestereknek egyébként csupán 14 százaléka nő. Férfi kollégáikhoz képest sokkal népszerűbbek, ami főként a nők veleszületett érzékenységével, beleérző képességével magyarázható. Sokan felvetették már azt is, hogy ha az Országgyűlésben nem csupán kilencszázalékos lenne a gyengébb nem aránya, akkor a szociális és családügyi döntések már nagyobb lendületet vettek volna.

Rugalmas lehetőségek
Halász Judit, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal, Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Igazgatóságának főtanácsosa érdeklődésünkre elmondta: felmérések igazolják, hogy a nők megfizetetlen munkával százhetven perccel többet töltenek naponta, mint a férfiak. Ennek a tevékenységnek, a hozzátartozók ellátásának, gondozásának, a házimunkának azonban nincs valami sok becsülete. A teremtés koronái gyakorta azzal intézik el a "második műszakban" végzett munkát: "Nem csinálsz te semmit, csak otthon vagy!" A főzés, a mosogatás, a mosás, a vasalás, a varrás, a takarítás, a bevásárlás, a gyereknevelés, a szülői értekezletre járás, a pénz beosztása sok férfi számára nem minősül munkának.
A vizsgálatok azt is megállapították, hogy a férfiak másfél órával többet töltenek fizetett munkával, s az is tény, hogy a nők átlagos bruttó keresete 19 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké, emellett elhelyezkedniük is sokkal nehezebb. Az egészségügyben és az oktatásban foglalkoztatottak kétharmada például a gyengébbik nemhez tartozik. Ez részben az említett szektorok alacsony béreivel magyarázható. Magyarországon a munkaképes korú nők közül a 20-24 évesek 41 százaléka, míg az 55 év fölöttiek 35 százaléka foglalkoztatott csupán, a 40-49 évesek helyzete ennél jobb. A munkaadók óriási előítélettel viseltetnek az ötven év körüli nőkkel szemben, de már a 38-40 évesek is öregnek számítanak a szemükben. Még akkor is, ha a legnagyobb szakmai tapasztalattal, tudással és teherbírással éppen az ilyen életkorú nők bírnak. A fiatalabbak is gyakorta kerülnek nehéz helyzetbe, mivel a gyereknevelés miatt évekre kimaradnak a munkavállalásból. Ez idő alatt készségeik megkopnak, ismereteik elavulnak, megnehezítve a későbbi visszatérést munkahelyükre.
A megoldás kulcsa Magyarországon a rugalmas foglalkoztatási és munkaszervezési formákban lenne, aminek Nyugat-Európában már jól bevált hagyományai vannak. Jó lehetőségek rejlenek a távmunkában is, csakhogy az e rendszerben dolgozóknak alig vannak társadalmi kapcsolataik. Arról nem is szólva, hogy az ekként foglalkoztatottak többnyire otthonukban végzik a munkájukat, ami újabb teher számukra. Ott kell ugyanis alkotniuk, dolgozniuk, ahol például a hálószoba is van, vagy ahol a gyerek játszik, ahol a tévé szól, s ahová különféle kérésekkel percenként betérnek a családtagok.