Rá kell feküdni az élet hullámaira...

Schubert Éva harmadik éve játszik két darabban: a Margarida asszony című monodráma jelenleg az IBS színpadán megy, az Akt hegedűvel pedig a Budaörsi Játékszín műsorán szerepel. Szabadúszói évek után erre az évadra a Soproni Petőfi Színházhoz szerződött. Most próbálja a Hárman a padon című játékot Avar Istvánnal és Makay Sándorral. A másik szerepe az anyakirályné lesz a Becket vagy az Isten becsülete című Anouilh-drámában.

EgyébLovass Ildikó2004. 11. 26. péntek2004. 11. 26.
Rá kell feküdni az élet hullámaira...


- Se születésnap, se kerek évforduló nem készteti számvetésre. Mégis hogyan gondol vissza a színi pályán eltöltött évtizedekre?
- Küzdelmesen telt. Nem állítom, hogy jó volt, azt sem, hogy rossz lett volna. Olyan küzdelmes volt, mint minden normális emberi élet, hiszen nem tudjuk kivonni magunkat a történelem hatása alól. Az én sorsomat rettentően meghatározta a történelem, elsősorban a világháború. A pályaválasztásomba is beleszólt, hiszen mindenképpen tanár akartam lenni. Az irodalom, a történelem, a nyelvek érdekeltek.
- Az ősei között vándorszínész is akadt, talán a gének is sugallták, hogy színésznő legyen.
- Dédapám bátyja, Szuper Károly beállt vándorszínésznek. Kiadott naplójában leírja, hogy 1842-ben éppen Fehérváron járt a társulat, amikor megjelent ott Petőfi, és felcsapott színésznek. A színészet iránti vonzalom és tehetség anyám családjában is virult. Édesanyám, a bátyja és három lánytestvére csodálatos, vidám, színészi képességekkel is megáldott emberek voltak. Ha összejött a nagy család, olyan boldogság és mulatság jellemezte a hangulatot, amelyre ma is örömmel emlékszem. Imádott anyám, akivel teljes szimbiózisban éltem, annyit mesélt a testvéreivel együtt a lánykorukról, hogy valósággal átéltem az ő élményeiket. Ha ma visszavágyom az időben, nem is a sajátomat, hanem az ő bálozó, zsúrozó ifjúkorukat élném újra. Későbbi életemben sosem tapasztaltam olyan fokú testvéri szeretetet és meleg összetartozást, amely köztük volt. Szuper volt az édesanyám, tényleg, Szuper Erzsébetnek hívták, imádta a könyveket, a zenét, a művészeteket. Természetes volt, hogy követtem. A szüleim magasröptű témákról beszélgettek, méltó akartam lenni hozzájuk. A tudásszomj és a nyomukba lépés vágya egyaránt vezetett.
{p}
- Vonzalmait a lánya is örökölte?
- Persze, hiszen az ember nem tud mást adni, mint amit kapott. Még fogékonyabb volt, mint én, mert sokkal okosabb, és többet tud az életről. Szerencsére Dóra az apja kézügyességét is örökölte. Festő-restaurátor a hivatása.
- Férjével, Verebes Károllyal, a remek karakterszínésszel legendásan boldog házasságban éltek. Hogyan viseli a hiányát?
- A Néphadsereg, a későbbi Vígszínházban játszottunk együtt. Azt mondta, egy Csehov-darabban úgy vágtam hozzá a burnótos szelencét, hogy a szívét találtam el. A Lüszisztraté egyik előadásán a bokámra kötött egy tábla csokit egy levélkével, így vallott szerelmet. A spárgát és az írást ma is őrzöm. Huszonöt évig éltünk együtt, tizenhét éve halt meg. Haraggal, tüskével a szívünkben sosem aludtunk el. Ha látok egy olyan nyakkendőt, ami neki való, csaknem megveszem. Naponta eszembe jut, hogy neki vagy anyámnak azonnal el kell mondanom, ami éppen történt. Hiszek benne, hogy az ember közvetlen kapcsolatban lehet a természetfelettivel is. Erőt ad, hogy gondolok rájuk, átszövi az életemet a jelenlétük.
- Megbékélt az idő múlásával? Oscar Wilde szerint az öregségben nem az a legrosszabb, hogy megérjük, hanem hogy legbelül fiatalok maradunk.
- Így van, de a korom csak annyiban foglalkoztat, hogy tudom, kevesebb idő van hátra. Ezt meg tudomásul kell venni. Hetvenéves koromig nem volt semmi bajom. Ma már nem szaladok, táncolok úgy, mint régen. Színészként meg sosem érdekelt a korom, mert egész fiatalon is alakítottam időseket. Szerencsére most is akadnak olyan szerepek, amelyekre megkeresnek.
- A színpadon kívül mire vágyik?
- Nincsenek nagy álmaim. Azok általában úgysem teljesülnek sosem. Nem kell vágyni. Elébe kell menni annak, ami adódik. Rá kell feküdni az élet hullámaira, hagyni, hadd sodorjon. Ilyen szempontból a taóban hiszek. Az ember simuljon bele a természetbe.