Szakíts, ha bírsz!

S ha múlik, akkor fájnia kell - szól tovább a dal. Az egyiknek mindig jobban fáj. De aki elmegy, az is úgy érzi, a lelkéből ottmaradt egy darab. Sokan éppen ettől a veszteségérzéstől félnek. Az egyik menne már, de nem tudja, hogyan mondhat búcsút, a másik meg úgy tesz, mintha minden rendben lenne. De aztán persze mégis bekövetkezik... Szakítani százféleképpen lehet, bátran és gyáván, könnyesen és mosolygósan, hosszan és villámgyorsan. Felvillantunk néhány lehetőséget - komolyan és tréfásan.

Rétestészta
Éva és Tamás szerelme még a gimnáziumban kezdődött, s egyetemi éveik alatt is folytatódott. Már hat éve jártak együtt, ebből két évig már eljegyezve, amikor a diploma megszerzése után dolgozni kezdtek. A lány a fészekmelegből belecsöppent egy más világba, ahol nemcsak fiúk, hanem férfiak is voltak, merőben másmilyenek, mint akiket eddig ismert. S egyikükkel olyan felkavaró és hatalmas szerelembe esett, amely mellett előző, biztosnak és öröknek tartott kapcsolata csak amolyan gyerekes kis érzésnek tűnt. Egy ideig habozott, aztán szakításra szánta el magát. Élete legnehezebb pillanata volt megmondani vőlegényének, hogy vége. Tamás nem akarta elfogadni, őrjöngött, könyörgött, sírt, fenyegetőzött. Éva szíve majd megszakadt. Visszakozott, megpróbált lemondani a másik férfiról, de nem sokáig bírta. Újra elhagyta vőlegényét. De rendszeresen beszéltek telefonon, gyakran találkoztak, amikor is egymás kezét fogva búsongtak elmúlt szerelmük felett. Így telt el egy év, mire Évának elege lett, s végre kimondta: nem akar már többé találkozni Tamással. A fiú meggyűlölte, s még tíz év múlva is elfordította a fejét, ha az utcán összefutottak.
{p}
Műtét
Annak, hogy huszonöt év múlva Éva elmesélte lányának ezt a történetet, oka volt. A lány kísértetiesen hasonló helyzetbe keveredett: évek óta tartó diákszerelme kifáradt, ellaposodott. S amikor Viki az iskola után kikerült az "Életbe", találkozott egy másik fiúval, akiről az első percben tudta, hogy ő az igazi, nem a másik. De persze fájt a szíve a régiért, aki teljesen gyanútlan volt, ő változatlan hőfokon szeretett. Amikor Viki elmondta anyjának szándékát, Éva óvta a sokáig tartó, rétestésztaként nyúló elválástól. Hosszas kezelgetés helyett műtétet javasolt, ami fájdalmas, de utána gyorsabb a gyógyulás. Így is történt. A fiú persze nagyon összetört, nehezen nyugodott bele, kegyetlennek nevezte a lányt, de az idő mégiscsak ezt a megoldást igazolta. Azóta sem tartják a kapcsolatot, de ha véletlenül összefutnak, barátként tudnak beszélni egymással.

Desszert
Sára semmit nem tervezett előre, szokványos estének indult. Péter segédkezett a vacsorakészítésnél, és közben megállás nélkül mondta-mondta. Hogyan húzták keresztbe a konkurens cég számításait, meg milyen telekügylettel sokszorozzák meg eddigi busás nyereségüket. A férfi sütkérezett az üzleti sikerekben, és a zellerkrémlevesnél asszonyának nagylelkűen egy új autót ígért az alig egyéves csodajárgány helyett. Sára köszönet helyett legszívesebben elbőgte volna magát keserűségében, de kitartott végig a csirkemelles penne alatt. Titokban még reménykedett, hogy Péter mondjuk két színházjegyet ránt elő a zsebéből, vagy egy új könyvet a kedvenc szerzőiktől. Ölni tudott volna egy parányi jelért - a régi szegény, kedves életükből. Semmi. Valami megpattant Sára szívében. Akkor és ott, végérvényesen. A desszertnél. Rien ne va plus. Senki többet... Sára heteken belül elköltözött, nem tántorították vissza Péter könyörgései. Ennek lassan három éve. Azóta új társra találtak, de ma is hetente egyszer biztosan hívják egymást telefonon, és hosszan beszélgetnek. Színházról, könyvekről, érzelmekről, magukról.

Játszma
Kata és Zoli számára az ünnepek - amikor éppen a szeretetről szól(na) minden - jelentik a legnagyobb próbatételt. Nem a kiégett karácsonyfaégők vagy az elcserélt ajándékok körüli bonyodalmak miatt, sokkal inkább a durvábbnál durvább "gyertyafényes" sértések keserítik meg az életüket. Minden egykori álmukat feláldozták ennek a pokoli házasságnak az oltárán, ám félnek a válás utáni bizonytalan jövőtől. Inkább lehorgonyoztak megromlott kapcsolatukban. Kata rokonlélekre lelt a regénybeli Bovarynéban, aki egy szép napon felsóhajtott: "Istenem, miért is mentem férjhez?" - és attól kezdve máson sem fáradozott, mint hogy kitágítsa egy kispolgári házasság meglehetősen szűkre szabott kereteit. Néha elábrándozik, hogy majd egyszer bátran Zoli elé áll, és csak annyit mond neki: "Szívecském, menj el!" Sosincs mersze hozzá. És megint közeleg a karácsony, azokkal a gyilkos pillantásokkal a halászlé fölött...