Traktort csavarjáról

Kurucz Sándor mostanában, negyvenhárom év munka után megy nyugdíjba: ez idő alatt végig traktoralkatrészeket adott el, és kívülről fújja az összes modellt, amit csak az úton láthattunk csoszogni az elmúlt negyven évben. Soha nem volt vállalkozó, sem vezető - egyszerűen mindig tudta, melyik alkatrész hova való.
- A régi időkben is raktáros voltam - meséli -, soha nem szereltem én semmit. Csak a régi időkben gyakran előfordult, hogy nem volt raktáron az, amit kértek. Szükség volt valakire, aki tudta, melyik típus melyik alkatrészét melyik más alkatrésszel lehet felcserélni. Szakmai nyelven: tudtam, melyek a csereszabatos darabok más-más cikkszámon.
Jó néhány modell került a piacra az utóbbi negyven évben, és ezekkel Sanyi bácsinak mind volt dolga. Az udvaron egy olajtól csöpögő Hoffer áll, még negyvenöt előttről.
- Hazaárulónak hívták ezeket a háborúban, ágyúkat vontattak velük, de a hangjuk után csak az nem találta meg őket, aki nem is akarta - meséli, majd hosszadalmas felsorolásba kezd, a traktorok népes családfáját citálja. - Hatvan körül jöttek ki a K25-ösök, a Dutra család, az MTZ-k, ezekből ma is sok van még, olyan egyszerűek és igénytelenek. A hetvenes években a Rába család, a Kirovec, ezek óriási nagy traktorok voltak, de hamar le is futottak. A Dutrából még Angliába is került, a mai napig gyártatunk hozzá alkatrészt, annyira meg vannak velük elégedve.
- Miért kell egy raktárosnak kívülről fújnia az alkatrészeket, cikkszám szerint?
- Nekünk vannak garanciális partnereink, szerelők, de az emberek nagy része maga áll neki, és bizony nemegyszer melléfognak. Akkor hozzák vissza az alkatrészt, és így szólnak: Sanyi bácsi, rossz alkatrészt kaptam. Én meg csóválom a fejem, amikor látom, hogy valamit nem jó helyre szereltek be. A legjellemzőbb hibákat már ki is raktuk a falra, hogy a gazdák legalább ezeket a bakikat ne kövessék el többet, de láthatólag ez nem sokat használ - dohog egy kis mosollyal a szája sarkában.
Ahogy bemegyünk a raktárba, sorban szemügyre véve az acélkütyük végtelen variációit, Sanyi bácsi olykor egy-egy polcra bök: ez a Csepel család polca, ez a Dutráké. Az MTZ-s sorok a leghosszabbak, de van itt minden dögivel. Próbálom megfogni Kurucz Sándort, rákérdezve egy-egy számomra értelmezhetetlen vasdarabra.
- Az az MTZ80-as hatbordás kormányszivattyúja - vágja rá az öreg, és ballag tovább. Menet közben minden harmadik vevő őt kérné a pultnál, és a fiatal dolgozók is odafutnak, hogy szakmai kérdésben a segítségét kérjék.
- Mi lesz itt, ha Sanyi bácsi tényleg nyugdíjba megy?
- Itt ne fogjon a toll - kéri tőlem, de végül csak rábeszélem. - Majd segítek néha - mondja, és megint mosolyog.