Élet a romok között

Dévényi Veronikát nem küldte ki hivatalosan senki. Újságíró kollégájával először három hetet, majd egy hónapot töltött a háború sújtotta Irakban. Nem a sajtómunkásoknak fenntartott luxushotelben laktak, hanem egy hatgyermekes bagdadi családnál. S Vera nem azt fotózta, amit a tévében naponta láthatunk. Európai szemmel hajlamosak vagyunk elviselhetetlennek és embertelennek képzelni az életet az arab országokban, különösen a nők számára.
Vera szerint nem szabad a saját szabályainkból kiindulni. Igaz, hogy a nők például nem állhatnak közös sorba a férfiakkal, de nem alá-fölérendeltségi okból, hanem a két nem közötti távolság miatt. (Miként régen nálunk is külön padban ültek a templomban.)A helyiek barátságosak, udvariasak és - érthető módon - kicsit bizalmatlanok. Többségük örül a Szaddám-rezsim megdöntésének, de a mostani kaotikus helyzetben, az állandó terrortámadások és lövöldözések fenyegetettségében félnek. Mindenütt amerikai katonák, mindenért tőlük kell engedélyt kérni - mégsem tudnak rendet tartani. S közben a tetőtől talpig beöltözött idegen rendfenntartók is rettegnek, mikor robban fel mellettük egy autó... vagy egy ember.
{p}
A nyugati ember nehezen igazodik el az arabokon. Ha melletted üvölteni kezdenek, hirtelen nem lehet eldönteni, hogy most éppen örülnek vagy meg akarnak lincselni. Életükben fontos szerepet játszanak a fegyverek, szinte minden családnak van kalasnyikov géppisztolya. Nem csak a háború miatt! Örömükben a levegőbe lövöldöznek az iraki futballválogatott győzelmét ünnepelve, vagy rakétát lőnek fel a vallási ünnep kezdetekor.
Vera fotózott hívőket katolikus misén és iszlám imanapon. Út menti téglagyárban festett körmű lányokat és Hillahban magyar katonákat. Sötétkék kötényruhában, fehér blúzban iskolába igyekvő gyerekeket és a gázcseretelep előtt egész nap sorban álló, csadorba burkolózó asszonyokat.
Odakint nem érzékelte a veszélyt, tette a dolgát. Azt mondja, az ember idehaza eljátszhat a gondolattal, mit tenne vészhelyzetben, de csak akkor és ott derül ki, valójában hogyan viselkedik. A jordániai nagykövetségnél történt robbantásnál épp a közelben voltak, ők értek oda leggyorsabban. Tizenhat polgári áldozat, több mint ötven sérült. A katonák és a járókelők sokkos állapotban rohangáltak és üvöltöztek a füstölgő autók között. Vera nem gondolkodott, fényképezett - akkor és ott a mi szemünk helyett is látott. A fotók másnap a brit napilap, a Guardian címlapján jelentek meg, a CNN honlapja is közölte őket.
Határozottan válaszol: igen, visszamenne. Nem haditudósítónak, hanem hogy megörökítsen embereket és sorsokat. A csodát, ahogy az élet legyőzi a pusztulást.