Haraszt

Történt, hogy ebben a lakodalomban, úgy éjfél után összekapaszkodott néhány nótás kedvű atyafi, s valamiképp belegabalyodtak a Vidróczki históriájába. Egyikük szerint öt vármegye vette körül a betyárt, a másik szerint hat, de olyan is akadt, aki egyenesen hét vármegyét küldött volna a szegénylegény nyakára.
- Tegyen igazságot, tanár úr! - rikkantott oda Szeles Márton az igazgatónak.
A fölszólításnak muszáj volt eleget tenni, mert Márton gazda művelte valamikor az ifjú tanár illetményföldjét, méghozzá mindig tisztességgel, s becsületes volt az elszámolásban is. Bekapcsolódott hát a tanár úr, s helyreütötte a kibillent nótát, miszerint valóban hat vármegye várta Vidróczkit, ám ő kiüzent, hogy "Mit ér nékem hat vármegye, tizenkettő jöjjön ide!" Eddig tartott az igazgató szereplése, nem így annak híre.
Hajnal Terus (máskülönben az alpolgármester anyósa) azzal fogadta a társakat az öregek napközijében, hogy a direktor bizony csúful berúgott a lagziban, hajnalig ordított, mint a fába szorult féreg! S milyen erőszakos volt: Szeles Mártont majdnem leütötte, mert mást akart dalolni, mint ő... Sekrestyés Maris ugyan ellene szólt, mondván, hogy ő a szemközti asztalnál ült, nem ivott az az ember két pohár bort egész éjjel, s a nótázásba is mindössze egyszer avatkozott bele, méghozzá éppen a Márton kérésére. Nem ért a Maris magyarázkodása semmit. Pár nap múlva széltében-hosszában terjedt a hír: az igazgató a sárga földig leitta magát a lakodalomban, Szeles Mártont meg Trafikos Janit pedig úgy összeverte, tán orvost is kellett hívni... A hír megragadt, a könnyen született  vád rátapadt az igazgatóra, akár a szurok.
A legközelebbi igazgatóválasztáson - noha a tantestület minden tagja reá szavazott - az önkormányzat leváltotta a "nagy borbarát" hírében álló direktort; ilyen ember nem vezetheti a város egyes számú iskoláját. A polgármester ugyan megemlítette, hogy ő még soha nem látta részegen az igazgatót, ámde "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél..." A fuvaros Téglás Ferkó, aki immár a harmadik ciklusban (független) képviselő, jegyzőkönyvön kívül megjegyezte:
- A fene azt az álszent pofáját, nekem meg soha nem adott volna egy pohár pájinkát, amikor a sok szenet vittem neki...
Mármost: hogyan is állunk hát a közmondások igazságával? Bizony, ezen elgondolkodhatunk. Azt a szólásbeli harasztot nem csak a szél mozdíthatja meg, de Hajnal Terus éppúgy, mint egy névtelen levél, amelyet - mondjuk - az olimpikonok vizsgálatára (mint olvasom: potom 125 millió dollárért) fölfogadott tűvé-tevőkhöz küldött valaki. Vagy: nem kocsmai hőbörgőktől, hanem vonaton utazó "úriemberektől" hallottam az egyik politikusról szólván:
- Az könnyen fütyül, öregem, negyven százaléka van a paksi atomerőműben...
(Ha tudjuk, hogy az erőmű természetesen száz százalékban állami tulajdon, csak mosolygunk a kijelentésen. De hány ember nem tudja ezt, s készpénznek veszi az alaptalan híresztelést.)
A könnyű vádak rendszerint súlyos következményeket hordoznak. Terjesztőik azonban ezzel mit sem törődnek. Sőt! Úgy vélik - s lám, jól gondolják -, hogy az emberek azonnal és szívesebben elhiszik másról a gazemberséget, mint az ártatlanságot. A haraszt tehát állandóan izeg-mozog, könnyű és súlyos vádak cirpelnek elő onnan szélcsend idején is. Mielőtt ítélnénk, nem árt körülnéznünk: vajon ki és miért mozgatja azt a bizonyos harasztot?