Világvége-hangulatban

Ugrifüles újságíróként annak idején a főszerkesztő arra kért, hogy valamelyik vasárnap reggel utazzak ki Szentandrásra, mert úgy hírlik, egy vallási szekta a hétvégeken azt terjeszti, hogy hamarosan itt a világ vége. Ez pedig, ugye, rossz hangulatot gerjeszt, és az hátráltatja a szocializmus építését. Elindult hát Tibi sofőrrel a pártbizottsági fekete Volga. Első utunk Czók Zolihoz vezetett. A körzeti orvos iskolatársam, földim volt, mindenkit ismert a településen. Jókor érkeztem: Zoli tartalékos katonai szolgálatból szerelt le előző este, a lakás még tele volt terepzöld katonai cuccokkal, így a szabadság első perceit velem ünnepelhette.
– Évikém, hozzál csak egy kis jászsági eperpálinkát – szólt oda a nejének, s az hamarosan egy üveggel és két pohárral perdült elő. Elsőnek nekem töltött, koccintottunk, és én egyetlen slukkra leöntöttem az italt. Meg is némultam nyomban, torkomból lángnyelvek törtek elő: kiderült, hogy az üvegben 98 fokos tiszta szesz volt. Gyorsan lefektettek, fél liter tejet itattak velem, én pedig ekkor valóban felkészültem a világ végére. Később lábadozni kezdtem, majd egy hattojásos rántotta és egy korsó sör viszszaadta az egészségemet. Erről kívántam a napokban beszélgetni Zoli barátommal. Megkérdeztem az egyik utcabelijét, otthon van-e a doktor úr. „Hát ő már otthon van…” – hangzott a sejtelmes válasz. Kiderült, hogy Czók Zoltán háziorvos, aki több mint negyven éven át szolgálta Jászszentandrás lakóit, néhány nappal érkezésem előtt meghalt. Délelőtt még rendelt, aztán leült a fotelba, és elaludt. A tévét sem kapcsolta ki…
A több mint hatszázéves falu nem számlálhat össze valami sok nevezetességet története során. Amiről híre kelt, az a fürdő meg a templom. Valamikor a boráról is emlegették, de az már a múlt… Ellenben a katolikus templom freskóinak számos csodálója akad, mivel művészettörténeti kuriózumnak számít. Aba Novák Vilmos, Chiovini Ferenc és Czumpf István festette a freskókat és seccókat, és már 1933-ban, születésükkor hatalmas vihart kavartak mind a szakmában, mind a közönség köreiben. Chiovini két falképe nem váltott ki különösebb háborgást, ám Aba Novák mester purgatóriumvíziója nem a hívek ízlése szerint való. A képről hiányoznak a pufók angyalkák, a fenségesség helyett a hétköznapi életérzések uralják, Jézus nem eszményített férfialak. Ám a legnagyobb kultúrbotrány az, hogy a lángokban felismerhetően ott senyved a falu boltosa és gyógyszerésze. Egyiküket kísérőnk, Görbe József még ismerte személyesen: „Ott szenved a Tóth úr csokornyakkendőben…” Hogy a kritikákat miként viselte a Corvin-koszorúval kitüntetett festő, arról nem szól a fáma. A mi elfogadó korunk mindenesetre hozzáidomult Aba Novák Vilmos megrázóan naturalista látomásához. 
A strand tágas, nyugodt, pihenésre hívogató falusi fürdő. A víz gyógyhatása természetesen hitelesítve, reumatikus nyavalyákra, nőgyógyászati panaszokra kiváló. Így van ezzel minden meleg vizű fürdőhely. Amire pedig biztosan jó a víz, az a turizmus. Azt mondja Kovács Zoltán, a fürdő vezetője, hogy idegen a strand nélkül, a jászapáti rendőrjárőrt leszámítva, be nem tenné a lábát a községbe. Így viszont otthont adtak a jászok világtalákozójának, amelyen több mint kétezer vendéget láttak el úri módon, senki nem távozott üres hassal (nem úgy, mint Jászjákóhalmáról néhány éve…). A nyáron nyolcvanszázalékos kihasználtsággal üzemeltek, amit sok helyütt megirigyelhetnének.
Az egészséges élet sem mindenkinek ugyanazt jelenti… Négykerekű, villanymeghajtású kocsival érkezik Jezsoviczky András. Szóba elegyedünk, röviden elmondja élete történetét. Valamikor a budapesti Agrokernél dolgozott, vegyszeresként. Végbélrákot kapott, tíz év alatt 17 súlyos műtétje volt. Most egy zacskót hord az oldalán, tudjuk, hogy miért… És amióta megműtötték, meghalt az orvos, aki operálta, most elment szegény Czók doktor is, aki a gyógyszert írta, ő pedig, 83 évesen, méhészkedik. Nemrég egy fiút méhcsípés ért, mentő vitte el, neki ellenben 63 fullánkot szedtek ki a lábából, és semmi baja. Hogy miért kell a kocsi? 1984-ben egy autó elgázolta, tropára ment a két térde. Így is azt tervezi, hogy még harminc évet él, mert olyan egészséges, mint a makk! Lám, minden csak viszonyítás kérdése…
Még emlékszem azokra a régi időkre, mikor a szentandrási határban, avas leheletű pincék gádorában idős emberek borozgattak, és jó szívvel kínálgatták az arra járót. Most egy pincegazdát találunk, Dudás Istvánt, aki pályázat útján került Göncről a Jászságba, még a téeszvilágban. Abban az időben volt háromszáz hektár paradicsom, háromszáz hektár szőlő. Ezer vagon paradicsomot termeltek, lének került Hatvanba, a konzervgyárba. Szőlőben is bővelkedtek, valamikor Hevesig terjeszkedett a szentandrási tőkesor. Mára 18 hektár maradt: az emberek kivágják a szőlőt, helyére erdőt ültetnek. Amikor nagyban űzték még a borászkodást, az egriek vásárolták fel a szőlőt, most az Alföldre viszik, nyolcvanforintos kilónkénti áron. Így még éppen hogy csak megéri. Csak hát az a helyzet, hogy ritka az az év, amikor nem szenvednek fagykárt. Az idén május másodikán fekete volt a határ, úgy lefagyott minden. Dudásék öt-hat hektár dinnyét is ültettek, azzal pótolják, ami kiesett a szőlőfronton.
A zöldségtermesztésben már érződik a globális felmelegedés. Valamikor száraz kertészet volt az övék, nem kellett locsolni, szinte egy ásónyomra ott volt a víz. Most hat-hét méter mélyen van a talajvízszint, a csapadékot meg nem lehet tervezni. Valamikor kiszámolták, mikor esik az eső. Most várják, és nem jön. Abban bizakodnak, hogy ez egy száraz ciklus, csak elmúlik valahára, és visszatér a száraz kertészet ideje. Akkor majd kiirtják az erdőt.
Dudás István mindenesetre a reménykedők közé tartozik. Sátoraljaújhelyen, a Szőlészeti és Borászati Technikumban végzett, a fia is ezt a szakmát tanulja.
Egyszer minden rossznak vége lesz… Még a világvége-hangulatnak is.
Bohanek Miklós felvételei