Gének kereszttüzében

Nemrég hozták nyilvánosságra a Biotechnológiai Alkalmazások Nemzetközi Szolgálatának (ISAAA) legfrissebb jelentését. Eszerint 2007-ben világszerte több mint 114 millió hektáron vetettek genetikailag módosított (GM) növényeket. A GMO-termesztésben három amerikai ország, az Amerikai Egyesült Államok, Argentína és Brazília jár az élen, arányuk a teljes területből nyolcvanszázalékos.
A GMO-téma főként Európában áll a viták kereszttüzében. Noha az ilyen növények vetésterülete a múlt évben a világon átlagosan 12 százalékkal – négy Magyarországnyi szántóval – bővült, a félelmeket tápláló EU-ban mégis lendületesebben, 77 százalékkal növekedett a GMO vetésterülete.
E megközelítés tipikusan a „szovjet statisztikát” idéző módszer, hiszen az alacsony viszonyítási alaphoz mért óriási százalékos növekedés csalóka. Az unió nyolc tagállamában mindössze 110 ezer hektáron díszlettek a félt fajták – döntően az úgynevezett MON 810 hibrid kukoricák. Mindez jelzi, GMO-ügyben az EU erősen megosztott. A teljes szabadságtól a korlátozott engedélyezésen át egészen a köztermesztésben való tiltásig terjed a skála. Utóbbi csoportba tartozik Magyarország is, az osztrákokkal egyetemben. Ám nyugat felé van szinte az egyetlen GMO-mentes „kijáratunk”. A többi szomszéd „fertőzött”: Szlovákia és Románia szabad utat adott a világ vezető GMO-cégének, a Monsantónak, délen meg veszedelmesen rendezetlenek a viszonyok.
A magyar kormány – Gráf József agrárminiszter szavait idézve – nem tartja ördögtől valónak a transzgénikus növényeket, ám egyelőre nemet mond! Európában – Franciaországot követően – vetőmagtermesztésben a második helyen állunk. Szaporítóanyaggal teli zsákjainkra most a „GMO-mentes” felirat kerülhet, ami egyúttal negyedével magasabb árat, évente tízmilliárd forintnyi exportbevételt jelent. Noha külföldi cégek termeltetnek velünk magot jó pénzért, „vetőmagban azért még vagyunk valakik” – fogalmazott egy, a magyar mezőgazdaság összezuhanása miatt kesergő agrárszakember.
Mindamellett a minisztert a tiltás feloldására ösztökéli a nemzetközi versenyben már most is nehézkesen helytálló magyar agrárlobbi. Szándékuk erős, pedig a „mentes” magokat drágábban veszik a világpiacon. A hazai közvélemény viszont fél a GMO-től, mint ördög a tömjénfüsttől. A GMO-fajták főként a kártevőkkel és a kórokozókkal szemben ellenállóak, miközben szárazságtűrőbbek és magasabb keményítőtartalmúak, mint az eddig nemesített hibridek – hirdetik a GMO apostolai.
Mindhiába! A magyar agrárkormányzat fontolva halad, és – a társadalom ellenzésére is tekintettel – 2005 januárjában ideiglenes moratóriumot rendelt el a MON 810-es GMO-kukoricafajtára. A tiltást követő időkre az Országgyűlés már elfogadta a koegzisztencia, magyarul az együtt-termesztés törvényét. A jogszabály – leegyszerűsítve – arról rendelkezik, hogy miként képes zavartalanul egymás mellett élni a génmódosított és a „hagyományos”, adott esetben pedig a biogazdálkodást választó termelő.
A kutatók közül számosan vallják: a génmódosítás a növénynemesítés ma ismert legkorszerűbb módszere. A növénygenetikában jártas tudósok másik csoportja viszont ellenzi a transzgénikus technológiát. Popp József, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója szerint az EU a takarmányozásban nélkülözhetetlen, többségében GMO-szóját az USA-ból, Argentínából és Brazíliából importálja. Ezért bármilyen szójabehozatali korlátozás az unió hústermelésének akár teljes széteséséhez vezethet.

Micsurin meg a gyapot
A növénynemesítők üdvözölnek minden olyan új fiziológiai vagy genetikai módszert, amellyel a növények genetikai változatossága növelhető és reményt ébreszt új, bővebben termő, jobb minőségű és stabil fajták előállítására – hangsúlyozta 2006 novemberében az Országgyűlés mezőgazdasági géntechnológiáról tartott vitanapján Balla László professzor. A Magyar Növénynemesítők Egyesületének (MNE) elnöke hozzáfűzte: számos csalódás után azonban óvatosakká váltak, és kétkedéssel fogadják az új, kellően ki nem próbált módszereket. Elegendő csupán a micsurini genetika nagy ábrándjaira emlékeztetni. A jelenlegi biotechnológiai kutatás kísértetiesen hasonlít az említett korszakra. Ha valaminek köze van a biotechnológiához, az ma csak jó lehet, és támogatni kell. Csakhogy még kevés idő telt el az első géntechnológiai úton módosított növények előállítása óta ahhoz, hogy letisztuljon a kép és mérlegelhessük: valójában mi az igazi értékük?
Egyelőre azok a nagyvállalatok, amelyek rendelkeznek génmódosított kukorica-vetőmaggal, nem teszik lehetővé azok független vizsgálatát – fejtegette a kutató. Nem tesznek eleget az EU azon előírásának, hogy „aki új terméket kíván bevezetni és forgalmazni, annak kell bizonyítania, hogy az ártalmatlan mind az emberi egészségre, mind a környezetre”. Ennek hiányában a hazai és az európai közvélemény egyaránt bizonytalan a GMO-növényeket illetően.
Az MNE jelenleg nem ért egyet a GMO-növények köztermesztésbe vételével, mert azok sem társadalmi, sem gazdasági, sem pedig piaci érdekeinket nem szolgálják – szögezte le Balla László. Nem szándékozunk gyapotot és papayát termeszteni, a szója- és a repcenemesítésünk pedig fejletlen és külföldi fajtákon alapszik.
Szeretnénk GMO-mentes ország maradni, s élvezni ennek piaci előnyeit. Nincsenek sem külföldi eredetű, sem hazai biotechnológiai kutatásból származó GMO-növényfajták, amelyek magyarországi bevezetéséhez társadalmi és gazdasági érdekek fűződnének – összegezte az egyesület véleményét a nemzetközi hírű professzor.

Nincs minden rendben
Az emberiség egyik legnagyobb csapdájának tartja a genetikailag módosított növényeket a szakterület világszerte ismert magyar kutatója. Pusztai Árpád cáfolja a GMO-növények pártfogóinak állítását, miszerint ők nem tesznek mást, csak javítanak a növényeken. Igen ám, de amikor a molekuláris biológusok a fajokat elválasztó határokat átlépik, az már nem azonos a fajtanemesítéssel, hiszen a géntechnológia alkalmazása során olyan új, önreprodukcióra képes növényeket hoznak létre, amelyek ezután véglegesen itt maradnak a Földön, s jelenlétük a többi élőlényre beláthatatlan következményekkel járhat.
A technológia védelmezői viszont arra hivatkoznak, hogy a módosított növények ellenállóbbak, jobban teremnek, a több termés pedig segít az éhezőkön. Egyik sem igaz – válaszol a professzor. A világ fizetőképes élelmiszerpiacán túltermelés van. Ráadásul a kártevőkkel szemben ellenállónak kikiáltott növények, mint például a szója vagy a tengeri, csak ideig-óráig termelik azt a mérget, ami visszaveri mondjuk a kukoricabogár támadását.
A biotechnológiai ipar s az őket támogató politikai és gazdasági elit azonban nehezen viseli a kritikát. Tipikus példája ennek Pusztai Árpád esete. A Nagy-Britanniában élő tudós 1998-ban nyilatkozott egy angol televíziós társaságnak, ahol hangot adott aggodalmainak. Az interjúnak óriási visszhangja lett, mert ekkor hangzott el először tekintélyes tudós szájából „a GMO-növényekkel nincs minden rendben” vádja. Az ellenérdekelt lobbi elérte, hogy a profeszszort felmentsék állásából, kutatásait ellehetetlenítsék. Ő azonban nem tágít. Azóta is járja a világot, és, ugyancsak kutató párjával együtt, a fenyegető csapdákra figyelmezteti az emberiséget.
Már vannak gyanús jelek
– Jó lenne nagyon, de csak ésszel! – így summázta gazdálkodó ismerősöm véleményét a GMO-növények termesztéséről. Nem akárki – bár nevét nem adta nyilatkozatához, mert tart gazdatársai és vevői ellenérzésétől –, egyetemet végzett, több száz hektárt művelő, sok évig vetőmagot is termesztő kolléga. Mondandójában a „Jó lenne nagyon” kicsit bővebben kifejtve azt jelenti, hogy harmadával csökkenthetné költségeit. Például az  ipari célra termesztett GMO-kukorica hektáronként 15-18 tonna termést képest produkálni a mostani 8-10 tonna helyett. A hasonlóan génmódosított búza meg 8-10 tonnát a mostanság szokásos 4-6 tonnával szemben. A hozamok akár meg is duplázhatók lennének.
Csakhogy mindennek rengeteg feltétele van, azaz „csak ésszel!”. Feltétel a fegyelem: barátom például csak olyan kukoricát termesztene, melynek gyökereit „erősítette/nagyobbította” meg a géntechnológia. Rovarölő szert termelő kukoricával már nem foglalkozna, abba egy baktérium génjeit, s nem egy kukoricához közeli növény génjét ültették át.
Kérdés, hogy a csak genetikai vizsgálattal megkülönböztethető génmódosított és „mentes” kukoricát vajon valóban nem kevernék össze a termelők? A profit nagy úr: a kukorica tonnája ma 50 ezer forint körül adható el, mármint a mentes. A GMO-kukorica ennél némileg olcsóbb a külhoni piacokon. De nagy a kísértés: adott területről kétszer annyi bevétel kasszírozható a génmódosított kukorica után. (A növényvédő szerekkel fertőzött élelmiszerekről részletesebben a 25. oldalon olvashatnak.)
Termelőnk szerint igen pontos nyilvántartásra lenne szükség, hogy a GMO-kukorica csak oda kerüljön, ahová szánták, például a bioetanolgyárakba, és ne a takarmányüzemekbe. De a fejekben további nagy változásokra lenne szükség: ki lenne képes befogadni azt, hogy búzával etessük például  az iskoláinkat, a kórházainkat melegítő kazánjainkat? Pedig a barnaszénnel egyenlő fűtőértékű, könnyen tárolható, adagolható GMO-búza már készen van, termesztik évek óta. Külföldön.
Hogy itthon mi a helyzet? Gazdatársunk sejtelmesen mosolyog. Azt mondja, egyáltalán nem biztos, hogy itthon még senki nem termeszti a GMO-növényeket. Tavaly ősszel jöttek hírek 15-17 tonnás átlagtermésről, akkor, mikor a kukorica még a jó földeken is alig hozott öt-hat tonnát. Hallani gyanús kereskedőkről is, akik meg nem nevezett, de „nagyot tudó” kukorica-vetőmaghoz juttatják a termelőket.
Tény, több olyan szomszédos ország van, ahol engedik a GMO-kukorica termesztését. Nyitottabb lett a határ, meg aztán ránézésre ki képes megkülönböztetni az egyik vetőmagot a másiktól? Lehet, hogy eljött a vetőmagcsempészet ideje?

Kivéve a szójadara…
Magyarország büszkén hirdeti országnak-világnak: 93 ezer négyzetkilométernyi területe „GMO-mentes övezet”. Közvetlenül valóban az. Csakhogy közvetve már kevésbé, hiszen 1985 óta – a GMO-szóják köztermesztésbe kerülésétől fogva – a GMO a spájzban van. A fehérjedús import szóját a tápokba keverve vígan falatozzák a magyar sertések, a baromfifélék, újabban a tejelő tehenek is. Így aztán a magyar fogyasztónak úgyszólván mindennapi eledele a GMO-takarmánnyal előállított állati termék.
A géntechnológiáról szóló 1998. évi jogszabály elfogadásának idején még annak becslésére sem vállalkozott senki, hogy mennyi a hazánkban etetett szójadarából a GMO s mennyi nem az. A hatályos géntörvény alapján csak a szójabab számít természetes szervezetnek. A belőle készített szójadara már nem, ezért ezt hatósági engedély nélkül hozhatják be. A hazai takarmányipar évente 600-700 ezer tonna GMO-szójadarát importál. Ezt a tényt a belőle gyártott takarmányokon és élelmiszereken fel kell tüntetni.
Veszélyes, nem veszélyes
Az öröklődésért felelős gének egy-egy tulajdonság hordozói. Olyan programcsomagok, amelyek biztosítják az utódokban önmaguk és az általuk képviselt tulajdonság megjelenését. A gének helyének meghatározásával, „cserélhetőségük” felismerésével megnyílt az út a fajok és a rokon fajok határainak átlépésére. Lehetővé vált a baktérium–növény–állat–ember örökítő anyagainak működőképes beépítése egymástól távoli fajokba, úgynevezett transzgénikus egyedek létrehozása. Az így megalkotott szervezeteket nevezik GMO-nak (Genetically Modified Organism – genetikailag módosított szervezet), a létrehozásukra alkalmas technika pedig a génsebészet, a genetikai transzformáció, illetve a transzgénikus eljárás.
A mezőgazdasági géntechnológia szorosan kapcsolódik az élelmiszer- és takarmányiparhoz, mivel az így létrehozott új növények élelmiszereink vagy takarmányaink alapanyagaként szolgálhatnak. Még nem bizonyosodott be, hogy a génmódosított élelmiszerek károsak lennének az emberi egészségre – igaz, az ellenkezője sem.

Európa félig feladta
Génmentes világban szeretnék élni! – közölte derék honatyánk egy parlamenti vitanapon. Eredeti foglalkozására nézvést zenetanár. Ezzel nincs is semmi baj, a gond az, hogy senki nem szólt neki: öreg, nemrég hozták nyilvánosságra az ember géntérképét. Lehet ugyan gének nélkül létezni, csakhogy az már nem élet – tanár úr, kérem!
Lassan a génügyek is a mindenhez értők fogalomtárának része lesz. Ők, mint a példa mutatja, a tudatlanok bátorságával magabiztos véleményt formálnak. De nem ítélkezem, hiszen fokozott az érdeklődés, helyénvaló az aggodalom. Az ételünk az életünk alapigazsága miatt. A géntechnológia elszabadult szellemét már nem lehet visszaparancsolni a palackba.
Európa megpróbálta, ám – legalábbis úgy tűnik – feladta. Kényelmes megoldást választott: tagországaira bízza, termesztenek-e vagy sem genetikailag módosított növényeket. Engedélyezési jogát Brüszszel azért megtartotta. Nincs messze az idő, amikor a haladás szellemében háziállataink is a tudomány oltárára, helyesebben a génművesek kezére kerülnek. A csúcsragadozót, az embert most inkább nem említeném…
Magyarország egyelőre a Kárpát-medence GMO-mentes szigeteként tartja magát. De nagy erők feszülnek egymásnak. A hazai agrárvilág piacra termelő részének többsége az engedélyezést sürgeti – a közvélemény épp ellenkezőleg. A többség, a civil szervezetek hatásos propagandájának is köszönhetően, ördögtől valónak tartja a transzgénikus jövendőt.
GMO-ügyben a magyar tudomány is megosztott. Hatalmas koponyák, akadémikusok vitáznak egymással. Lemaradunk! – így az egyik. Fontoljuk meg, játsszunk kivárásra! – véli a másik. Tények helyett tág teret kap a személyes vélemény, az egyéni hit, a saját meggyőződés. A GMO-meccs állása pillanatnyilag hazánk politikai megosztottságához hasonlatos.
Eközben világszerte tíz- és százmilliárdok tolják a GMO szekerét, dollárban kifejezve persze. Az USA minden eszközzel fenyegeti Európát. Csak a jóisten tudja, meddig képes ellenállni a transzgénikus bikának kontinensünk, a büszke nő.

Fotók: Bohanek Miklós, Németh András Péter, Greenpeace, Gustavo Graf