Tájkép csata előtt

Borítékolható a tulajdonképpen nemet jelentő igenek győzelme a népszavazáson, a kérdés csak az, vajon érvényes lesz-e a referendum. Ugyanis hiába szavaznak többen a vizitdíj, tandíj, kórházi napidíj eltörlésére, ha nem teszik ki az összes szavazásra jogosultak negyedét. Ügydöntő népszavazásról lévén szó, az eredmény köti az Országgyűlést, de csak akkor, ha elegen szavaznak egyféleképpen.
A népszavazás tétje annyi, hogy a jövőben kell-e majd háromszáz forint vizitdíjat fizetni minden egyes látogatáskor a háziorvosnak, háromszáz forint kórházi napidíjat minden kórházban töltött nap után. Ahogy az is most dől el, kell-e a felsőoktatásban tanulóknak körülbelül száz-százötvenezer forintot fizetniük minden egyetemi félév után. Vagyis, a közkeletű vélekedéssel szemben, a népszavazás pusztán jogi szempontból nem szól a teljes egészségügyi reformról, csak egy elvi darabkájáról. Ugyanígy nem szól a kormány lemondatásáról sem.
2006. október huszonharmadikán állt elő Orbán Viktor, a Fidesz elnöke népszavazási kérdéseivel, amit akkor tétován, de a baloldal is üdvözölt, mert a kezdeményezést az őszödi beszéd miatt elszabadult indulatok alkotmányos irányba csatornázásaként értelmezték. A népszavazás jogilag alkalmatlannak tűnt a kormány megbuktatására, egyszersmind könnyebben kezelhetőnek látszott, mint az utcai zavargások. A kérdések együtt a kormánypolitika kulcspontjaira vonatkoztak, ám ezek közül az Országos Választási Bizottság (OVB) egyet sem engedett át, mivel az Alkotmány ide vonatkozó passzusai szerint népszavazásra nem bocsátható kérdésnek találta azokat. Az Alkotmánybíróság felülbírálta az OVB döntését, és a vasárnap elénk kerülő három kérdés átengedésére kötelezte a testületet.
A három kérdéssel az volt az OVB baja, hogy az Alkotmány szerint nem lehet népszavazást tartani a költségvetésről és az azt érintő ügyekről, és szerintük ez a három tétel beletartozik a költségvetésbe. Az Alkotmánybíróság szerint nem. Így most a kormányzat azzal érvel, hogy amennyiben a népszavazás sikerrel jár és eltörlik a páciensek hozzájárulási formáit, akkor az egészségügyből így kivont pénzt nem lehet a költségvetésből pótolni, hiszen akkor már költségvetést érintő döntést hozna a népszavazás – ez pedig alkotmányellenes lenne. Erre az ellenzék azzal vádolta meg a kormányt, hogy zsarolja a háziorvosokat és kiéheztetéssel fenyegeti a kórházakat, amennyiben a népszavazáson az igenek győznek.
A népszavazás ugyan elválaszthatatlan a politikai küzdelemtől, de a kormány egészségpolitikájának kevésbé lényeges részére vonatkozik. A kórházi ágyak újraosztása, a teljesítményvolumen-korlát, a részletesebb adminisztráció, a felírható gyógyszerek korlátozása és végül a biztosítási rendszer átalakítása fontosabb elemei a rendszernek – a vizitdíjnak és a kórházi napidíjnak inkább abban volt szerepe, hogy az indokolatlan orvos-beteg találkozások számát csökkentsék. A tandíj azonban olyan fontos része a felsőoktatás átalakításának, amelynek elvetése esetén a kormánynak nem sok cselekvési tere marad.

Érvek és ellenérvek egészségügyről, oktatásról
• Jelentős pluszjövedelem a háziorvosoknak, de jól jön a kórházaknak is
• Bevezetésével egyidejűleg más járandóságokat megvontak a háziorvosoktól és a kórházaktól vagy csökkentették azokat, magas infláció mellett változatlanul hagytak egyes támogatásokat
• Háziorvosoknál a pluszjövedelem függ a praxis helyétől, de az elvonások ugyanúgy sújtják ezeket a rendelőket
• A napidíjból befolyt összeg jelentős részét széfek vásárlására, az étkezés javítására kötelesek fordítani

• Kevesebb az indokolatlan orvos-beteg találkozás, így csökkent az indokolatlan gyógyszerfelírás is: ebből jelentős megtakarítás keletkezett
• Az orvos-beteg találkozások száma egyenletesen csökkent az ország minden területén
• A kórházak nem tudnak támogatás felvétele céljából feleslegesen vagy pusztán papíron bent fektetni pácienseket
• A legszegényebbek, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a rokkantak nem engedhetik meg maguknak, hogy orvoshoz járjanak. Így kisebb a gyógyulás esélye, a társadalmi költségeket még nem lehet felmérni

• Mindezért 300 forint nem sok, két gombóc fagyi vagy egy doboz csempészett cigi ára
• Sok a mentességi szabály, a visszaigénylési lehetőség is, a nyugdíjakat évi tizenkét vizitdíj összegével megemelték, évi hatezer forintnál többet nem kell ilyesmire kifizetni
• Sokan vannak, akiknek ez is sok: nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok, munkanélküliek; különösen a kórházi napidíj problémás

• Visszaszorult a hálapénz
• Dehogy szorult: féléves várólisták mellett ez lehetetlen

• A vizitdíj nem ellenértéke a szolgáltatásnak, csak hozzájárulás, amely igazságosabbá teszi a rendszert
• Már fizettünk egészségbiztosítást, miért fizessünk a szolgáltatásért még egyszer?

• Félévente 1,2 millióba kerül egy átlagos egyetemista a magyar államnak: a tandíj ennek csak körülbelül 10%-a lenne
• A félévente 1,2 milliónak csak egy részét fordítják a hallgatókra, ugyanis ebben benne van az egyetemi oktatók tudományos tevékenységére fordított összeg is

• Most is vannak szociális ösztöndíjak, támogatási rendszer, ösztöndíj, végső esetben diákhitel
• A legjobban tanuló tizenöt százalék tandíjmentességet kapna
• Az egyetem mellett lehet dolgozni is
• Lakhatással együtt legalább hatvan-hetvenezerbe kerül az egyetemistáskodás havonta, erre jönne rá a havi tíz-húszezer forint tandíj. Ez elriasztaná a szegény fiatalokat
• A legjobban tanuló tizenöt százalék eddig is külön ösztöndíjakat kapott, mint a Köztársasági Ösztöndíj

• Ha lenne tandíj, a fiatalok jobban meggondolnák, milyen képzésbe fektetik a pénzüket. Jobban tanulnának, mert így szerezhetnének mentességet; nem halogatnák a diploma megszerzését
• A vizsgaismétlést, évfolyamismétlést így is sok egyetem pénzbüntetéssel sújtja

• Ma is a hallgatók majd’ fele fizet az oktatásért a költségtérítéses rendszerben; nem igazságos, hogy a felvételin eldől, kinek kell fizetnie, kinek nem: ezentúl rossz teljesítménnyel le lehet csúszni a költségtérítéses kategóriába, és onnan jó eredménnyel fel lehet kerülni államilag finanszírozott oktatásba
• A szegény diák attól teszi függővé, hogy jár-e egyetemre, hogy kell-e fizetnie; eleve hátránnyal indul, könnyen lecsúszhat a költségtérítésesek közé, és mivel nem tud fizetni, kimarad

• A diplomások kétszer annyit keresnek, mint a többi munkavállaló, de képzésükért az egész társadalom állja a cechet
• Ha kétszer annyit keresnek, kétszer annyit adóznak is: a haszon az egész társadalomé

Hamvukba holt szavazások
Országos népszavazást kezdeményezhet a köztársasági elnök, a kormány, az országgyűlési képviselők harmada vagy százezer állampolgár. Az ilyen referendumot nem köteles elfogadni az Országgyűlés. Muszáj azonban kiírni a népszavazást, ha kétszázezer választópolgár kéri. Így megkülönböztetünk ügydöntő és véleménynyilvánító népszavazást, csak az előbbin hozott döntés kötelező az Országgyűlésre nézve.
Amennyiben az Országos Választási Bizottság elfogadja a kérdést, megkezdődhet az aláírásgyűjtés – amihez jelentős apparátusra van szükség, ezért rendszerint csak parlamenti pártok támogatásával szokott összejönni a kétszázezer szignó. (Nem sikerült összegyűjteni például a Fidesz kérdéseivel megegyező tartalmú, de ellentétes előjelű kérdésekhez a szükséges aláírásokat, holott megtörténhetett volna, hogy a hétvégén ilyen kérdésekre kelljen válaszolnunk egy lapon: Egyetért-e Ön azzal, hogy kelljen vizitdíjat fizetni? És egyetért-e Ön azzal, hogy ne kelljen vizitdíjat fizetni?)
Az OVB-nél most is halomban állnak a kérdések, de az aláírásgyűjtés nehézségei vagy éppen az idők változása okán nem valószínű, hogy hamarosan újra az urnákhoz kellene járulnunk. Magánszemélyek kezdeményezésére szavazhatnánk az egészségügyi biztosítási rendszerről: csakhogy a hitelesített kérdés arról szól, akarunk e több biztosítót, a parlament viszont úgy szövegezte meg a törvényt, hogy egy biztosító lesz, de több pénztár. Mélységes csend honol a kormányfő által benyújtott népszavazási kezdeményezések körül, amelyek a Zuschlag-ügy kapcsán a közélet megtisztítását célozták, de a kérdések benyújtója sem erőltette különösebben az aláírások összegyűjtését – így a közeljövőben nem szavazhatunk a képviselői költségtérítésekről sem.

Kellene ugyan, de nem lenne jó
– A tandíjra szükség van, noha állampolgárként nem örülök neki – fogalmaz tömören Solti László professzor, a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) rektora. A tandíj 2009 elejétől tervezett bevezetése évente háromszázmillió forintos bevételhez juttatná az egyetem gödöllői, jászberényi és budapesti karait, melyek ma 15 milliárdból gazdálkodnak.
A hallgatók fele már most is csak költségtérítés fejében tanulhat. A tandíj bevezetésével viszont megszűnne az államilag finanszírozott képzésben tanulók „kivételezett státusza” – magyarázta Solti. A diákok képzése fejenként és évente egymillió forintba kerül, ám tény: a friss diplomások ezrével mennek külföldre. A SZIE rektora szerint a hallgatók 10-15 százalékos hozzájárulása a képzési költségükhöz még elviselhető, a diákhitelek és az ösztöndíjak megfelelő szociális hálót jelentenek számukra.
A hallgatói véleményeket meghatározza, hogy eddig fizettek-e az oktatásért.
– A tandíjban a társadalmi esélyegyenlőség csorbulását látom – vallja egy diák. – A szüleim tanárok. Erőn felül kell teljesíteniük az én tanulásom érdekében még úgy is, hogy állami finanszírozásban tanulok, és már nem érint a tandíj bevezetése. Az oktatásra áldozni kell minden embernek, mert ezek az ország hosszú távú érdekeit szolgálják, a befektetett anyagi javak megtérülnek.
– Szerintem annyira nem rossz dolog a tandíj – így az ellenvélemény. – Szükség van a pénzre, a hiányt most azok fizetik, akik költségtérítéses képzéseken vannak, mint én. Igazságosabb lenne a dolog, a költségesek így is minimum négyszer annyit fizetnének.

Háziorvosok a vizitdíjról
– Magyar emberként és állampolgárként igennel szavazok a vizitdíj eltörléséről – válaszolt kérdésünkre Mészöly Jenő, Gödöllő város blahai körzetének háziorvosa. – Sajnálom például Kolozs Józsi bácsit, aki havi 48 ezer forintos nyugdíjából szitkokat szórva számolja le az alkalmankénti háromszáz forintokat. Háromezer főt számláló praxisunkat nem ingathatja meg a havi 180 ezer forint vizitdíj kiesése.
– Az állam a lakosság gyógyításának költségeit csak részben biztosítja, s a háziorvosokra testálja a vizitpersely feltöltését – fogalmaz Baranyai Tamás, Veresegyház egyik háziorvosa. Ráadásul a rendelők, illetve az orvosi eszközök amortizációját a vizitdíjakból származó összegre hivatkozva szüntették meg. Baranyai praxisának bevételei kétharmad részben a társadalombiztosítás által fizetett kártyapénzből, egyharmad részben pedig a vizitdíjból származnak. Igennel szavaz, de nem tagadja: érzékenyen érintené a vizitdíj megszüntetése.
– Boldog országban szeretnék élni, de gyanítom, hogy a népszavazás eredményétől nem lesz több mosoly az emberek arcán – mondta névtelenséget kérő háziorvos ismerősöm. A vizitdíjügyről sem tájékoztatták kellően az embereket, így be is sározódott rendesen. – Minthogy magam nem szívesen lennék sáros, el sem megyek szavazni. Nem szeretem, ha politikai játékszernek tekintenek.

Fotók: Kállai Márton, Ujvári Sándor