Egy hét hordaléka

Honnan való az idézet? Azt hiszem, számos tippelő, aki az ország valamelyik pontját megjelölné, nyerne. Nos, ez az idézet Pásztor Alberttől, Miskolc rendőrkapitányától származik, még 2006 végéről. A megyeszékhelyhez tartozó Lyukóvölgy közállapotait jellemezte, amelyek – ugye, most sem lepem meg az olvasót? – azóta sem változtak. Tervek ugyan vannak a helyzet megváltoztatására, nyilatkozta Szűcs Erika miniszter, a város egykori alpolgármestere, most már csak pénz kellene hozzá. Tervek, amióta az eszemet tudom, mindig is voltak a hasonló helyzetekre, csupán a megvalósítás várat magára valami miatt egyre. Nem tudom, miként kívánnak változtatni a helyzeten, de megpróbálom kitalálni: például munkahelyteremtéssel, ami által a lecsúszott rétegek felemelkednek. Aztán… aztán iskoláztatással, hogy majdan piacképes szakmákat sajátíthassanak el. Arra azonban kíváncsi volnék, hogy szerepel-e a tervek között azoknak a kártalanítása, akiknek az ingatlanja a késlekedő megvalósítás miatt értéktelenedett el? Hogy ne legyek annyira naiv? Nem vagyok. A választ borítékolom.

Úgy tűnik viszont, hogy a közlekedésben bevált a zéró tolerancia – hál’ istennek. Hogyne örülnék neki, hiszen bevezetése óta egynegyedével csökkent a balesetek száma. Ezért is különös, hogy még mindig vannak, akik vitatják a jogosultságát annak, hogy ittas állapotban nem szabad volán mögé ülni. Merthogy, érvelnek, ők egy pohár sör után még hiba nélkül tudnak vezetni. Nem hiszik el – bár lehet, hogy ebben a pillanatnyi alkoholos befolyásoltságuk is szerepet játszik –, hogy a reflexeik nem olyanok – nem lehetnek olyanok –, mintha nem ittak volna. De rendben. Sajnálatos, ám nem tiltható cselekmény, hogy valaki összetörje a járművét, sérüljön, balesetben életét veszítse. Az önsorsrontás magánügy. Viszont az ittas vezetésnek vétlen személyek is áldozataivá válhatnak. Miért írom ezt le, amikor annyira természetes? Sajnos sokaknak, akik vitatják a zéró tolerancia jogosságát, egyáltalán nem az.

Nemcsak elvettünk, hanem adtunk is, állította egy holland ismerősöm néhány évvel ezelőtt, amikor arról beszélgettünk, hogy milyen mértékben járultak hozzá Németalföld gazdagodásához a gyarmataik. Iskolákat építettek, kórházakat, utakat szerte a harmadik világban, Indonéziától Suriname-ig. Arról persze lehet vitatkozni, hogy boldogabbak lettek-e ezek a népek az európai civilizáció által. Az viszont tény, hogy amikor a gyarmattartók végül kivonultak, a rendszer összekuszálódott, a hátramaradt vagyonon általában a helyi klánok marakodtak, s kialakultak a helyi tűzfészkek. Ezekhez társult most egy újabb a Niger folyó deltájában. Nigériából az angolok 1960-ban vonultak ki, de ottmaradtak utánuk a multinacionális cégek. A Royal Dutch Shell például az olajkitermelésben jeleskedik. Az ő telepeit támadják most a lázadók, akik azt szeretnék elérni, hogy az olaj hasznának nagyobb része maradjon a térségben, amely az ötvenéves kitermelés ellenére ma is mérhetetlenül szegény. Ilyen hír olvastán vagyok hajlamos azt gondolni, hogy mégiscsak jobb rendszer volt a gyarmati. Akkor ugyanis legalább nemcsak lecsupaszították a környéket, hanem hagytak is valamit. Ma viszont a multik a harmadik világban? A nigériai lázadók szerint csak a szegénységet.
Hardi Péter