Egy pánik természetrajza

Él Ausztriában egy hegymászó – bizonyos Maurer –, aki azzal büszkélkedhet, hogy feljutott a világ valamennyi 8000 méternél magasabb csúcsára. Mind a tíz ujja lefagyott  egyetlen kalandban. Valahol a Himaláján egyensúlyát vesztette, és görögni kezdett lefele a sziklákon. Fékezte a zuhanást, ahogy tudta, s egyszer csak liánokba, indákba gabalyodva, görcsösen markolva a növényeket, megállt. Éjszaka volt, s ő hajnalig önkívületben szorongatta a gyökereket. Mire feljött a nap, elfogyott az ereje. Föladta. Mielőtt elengedte volna a fogódzót, lenézett: húsz centire volt a földtől.
Ennél tömörebben nehéz elmesélni, mi történt az elmúlt hetekben a világ pénzpiacain. Zuhant, szakadt minden, és kapaszkodik mindenki, amibe csak tud, bár fogalmuk sincsen, valójában milyen messze vannak a válság aljától.
Az utóbbi napokban olyan történt a Wall Streeten, amilyen még soha. A világ pénzpiacát több mint fél évszázada öt nagy befektetési bank uralta. Mikor ezeket a sorokat írom, három már összedőlt, s a másik kettő is csupán megmentőjére vár. Ennél nagyobb pénzügyi válságot talán sosem élt meg a világ. Egy-két hónap alatt több mint 3 ezer milliárd dollár, majd’ huszonöt évnyi magyar nemzeti termék tűnt el a tőzsdékről – s most nem lehet csalókra mutogatni, felelőtlen bankvezéreket okolni; itt a rendszer egésze roppant meg és dől össze nagy robajjal.
Mi is történt valójában? Több mint másfél évtizedig tartott a hegymenet az amerikai tőzsdéken. Kisebb visszaesések ide vagy oda, aki hosszú távra a tőzsdére bízta a pénzét, bizonyosan nyert. S az amerikaiak imádnak nyerni. A bankok meg azért vannak, hogy újabb és újabb biztosnak látszó befektetési lehetőségekkel nyűgözzék le az ügyfeleket. Az Egyesült Államokban minden harmadik családnak van valamilyen formában tőzsdei ügylete. A pénzintézetek több mint egy évtizede biztatták az embereket, hogy vegyenek fel hitelt ingatlanjaikra. A pénzt fektessék be értékpapírokba, részvényekbe, mert  annak a hozama sokszor két számjegyű – 10-15 százalék – is lehet, míg a hitelekért csupán 4-5 százaléknyi kamatot kell fizetni, így marad vásárlásra és törlesztésre egyaránt. Ömlött a pénz a tőzsdékre, s egekig verte fel a részvények árát.
Működött is, míg a befektetési bankok, a tőzsdei vállalatok olyan üzletekbe tudták fektetni a friss pénzt, melyek képesek voltak évi 20-25 százaléknyi nyereségre is. Ebből lehetett 10-15 százaléknyi osztalékot is fizetni. Évtizedeken át azonban ilyen ütemű növekedést lehetetlen produkálni. Ahol nem ment, ott munkából szerzett pénzekből kellett a kamatokat és a törlesztést fizetni. Majd egyre többen adták el lakásaikat, s igyekeztek kisebbekbe költözni.
A bankok étvágya persze csillapíthatatlan. Nem csupán hitelt nyújtottak az ingatlanokra, hanem az adósok hitelügyleteit összecsomagolták, s önálló értékpapírként ezeket is eladták a befektetőknek. A dominó dőlni kezdett. Az adósok nem tudtak fizetni, az ingatlanokat egyre nehezebb volt eladni, a részvények zuhantak, s eljött a szeptember, amikor már nem lehetett tovább banképületeken belül tartani a bajt. A 158 éves Lehman Brothers a világtörténelem legnagyobb adósságával esett térdre. 615 milliárd dollárra kért csődvédelmet, amely több mint Argentína egyéves GDP-je, csaknem négyszerese a miénknek. A világ legnagyobb brókercégét, a Merill Lynchet eladták ötvenmilliárd dollárért, s befektetőre vár a többi Wall Street-i óriás is.
Az amerikai kormányzat pontosan tudta: itt nem a bankok bajáról van szó.  Most menteni kellett, amit még lehet. Dollár százmilliárdokat dobtak mentőövként ingyenhitel formájában a bankoknak, s megmentették a világ legnagyobb pénzügyi biztosítóját, a Manchester United mezéről oly jól ismert AIG-t. S ahogy az erdőtűznél, itt is ellentüzet kellett gyújtani: az USA kormányzata kitalálta az „amerikai szocializmust”. Több mint hétszázmilliárd dolláros alapot létesít, s létrehoz egy hivatalt, amely hajlandó minden banktól fölvásárolni behajthatatlan pénzügyi kintlévőségeit.
S mindezt miből? Mondhatnánk, az amerikai adófizetők pénzéből, de hát az Egyesült Államok költségvetése oly mértékben eladósodott, hogy inkább úgy mondhatnánk, az USA hitelezőinek pénzéből. Ma még a nagy befektetési bankok okoznak pánikot a világon. S mi lesz majd, ha egyszer az amerikai költségvetés teszi ugyanezt?

Óvatosan a devizákkal
A válság már a spájzból is kilépett. A pénzügyi krach első fuvallatát már érzik azok, akik jenben vagy svájci frankban vettek fel hiteleket.
A bankok előszeretettel ajánlják ezeket a devizakonstrukciókat, és 3% körüli kamattal valóban előnyösebbek, mint a három-négyszeres kamatú forintalapú hitelek. Ám ez a tétel csupán addig igaz, míg a forint tartja vásárlóértékét. Ám most egy hónap alatt 12%-kal zuhant az árfolyama a jennel szemben, és 4,5%-kal a svájci frankhoz képest. A forint mostani gyengülése több mint 10%-kal emelte a jenalapú hitelek havi törlesztőrészletét.
Fontos, hogy aki devizában vesz fel hiteleket, figyelje a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének figyelmeztetéseit. Ők már tavaly jelezték, hogy igen kockázatos a devizában történő eladósodás. Ilyen típusú hiteleket az OTP, a K&H és a Raiffeisen kínál. Nem is keveset. A lakossági hitelek mintegy 7-8%-át jenben vették fel az utóbbi hónapokban. A veszély láttán a K&H szeptemberben azonnal befejezte az ilyen hitelek folyósítását.
Az euróhitelesek még jól állnak. Akik 230–340 forint közötti árnál jegyeztek ilyen kölcsönöket, 257–262 forint közöttig biztos, hogy jobban járnak, mintha forintban tették volna ezt. Ám mutasson valaki olyat, aki meg meri ígérni, hogy az euró nem lehet jövő tavaszig akár 270-280 forint is.
A jövőben mindenképpen drágulni fognak a forinthitelek is. Elmúlt a piacról a pénzbőség, s a bankok sokkal óvatosabban hiteleznek majd. S nem kell nagy fantázia ahhoz sem, hogy a bankok gigaveszteségeiket hogyan óhajtják majd a jövőben mérsékelni. Amit lehet, hárítanak az ügyfelekre. Érdemes tehát alaposan körülnézni, mielőtt bankot választ valaki.

Csak semmi pánik!
Dr. Pacsi Zoltánt kérdeztük, aki volt már a Budapesti Értéktőzsde igazgatója és az Állami Értékpapír-felügyelet elnöke is.
– Bő egy év alatt átgyűrűzött Európába is a válság. Hogyan történt?
– Az értékpapírok globálisan, az egész világban forognak, nemcsak ott, ahol keletkeztek. Az európai befektetési bankok ugyanúgy vettek ezekből az értékpapírosított hitelekből, ráadásul úgy, hogy sokszor ők sem tudták, hogy ezek mögött mi áll. Amikor veszteség jelentkezett, nem léptek időben, vagy talán nem ismerték fel időben a bajt, s ezért néhány európai bank is jelentős veszteségeket szenvedett. Persze a sok áttételes és összefonódó pénzügyi eszköz összefüggéseit sokszor még a szakemberek sem értik, és nagyon nehéz visszafejteni mindent az eredethez; mint a fociban, ahol a sok adogatás után már nem tudni, kitől indult a labda.
– Van-e pukkanásra kész magyar lufi?
– A pesszimista várakozások szerint a jelenlegi válság előidézheti a világgazdaság fejlődésének megtorpanását. A hitelezés sokkal visszafogottabb, megfontoltabb és drágább lesz. Ez érintheti a magyar költségvetést is, ami részben külföldi forrásokból van finanszírozva, és persze a magyar bankokat is, amelyek a devizahitelezésekhez – az itthoni hitelezések feléhez – a forrásokat külföldi piacokon veszik meg. A gazdasági stagnálás másik következménye lehet, hogy a beruházás és a fogyasztás csökken, ezért a kereslet is viszszaesik, tehát kevesebb lesz a termelés, a munkahely, a fizetés... Hogy ez bekövetkezik-e, erre nem mernék tippelni sem, de mindenképpen számolni kell ezzel a lehetőséggel is.
– Egyéni szinten mindez mit jelent? Ne vegyünk lakást, mert rövidesen olcsóbb lesz? Vagy épp ellenkezőleg: később rosszabbul járunk, mert nagyon drága lesz a hitel?
– Pedzegetik, hogy nálunk is bekövetkezik majd egy ilyesféle jelzáloghitel-piaci visszaesés. Jelenleg dobják az ember után a hitelt, nulla önerővel lehet lakást vásárolni, s az emberek élnek is ezzel. De ha egyszer az árfolyam- és a kamatváltozások miatt a terhek megnövekszenek, azt a bankok át fogják terhelni az adósra. És valakik egyszer csak nem tudják majd fizetni a törlesztőrészletet. Ez az ingatlanok árának csökkenését is okozhatja. Hogy mikor és milyen mértékben, ma még nem lehet tudni.
– Végül: pánikba kell esnünk?
– Nem szabad pánikba esni, az a legrosszabb, amit tehetünk. Végig kell gondolni a lehetőségeket, s ezek függvényében, óvatosan cselekedni. És legfőképpen nem szabad bedőlni a gyanúsan előnyös ajánlatoknak.

Kollégáinkat kérdeztük: mit gondolnak a pénzpiaci válságról?
Budai Horváth József: Nem aggódom. Tehetetlennek érzem magam e botrányokkal szemben. Amire nincs semmiféle ráhatásom, attól nem félnem kell, hanem megtanulnom együtt élni vele. Van ugyanis egy pont, amikor a hatalom kénytelen beavatkozni; talán épp a józan ész határán.
Dulai Sándor: Aggódom a válság miatt, mert máris utolért. Az életbiztosítástól az önkéntes nyugdíjpénztárig veszteséget okozott. S nem is magamat féltem, hanem az utódaimat.
Szijjártó Gabriella: Akinek annyi svájci frank alapú építési hitel nyomja a vállát, mint az én pénzügyi analfabéta, bölcsészalapú vállamat, az reggeltől estig aggódik. Közben pedig értetlenül hallgatja a tőzsdei rémhíreket, és sóvárogva vágyik arra, hogy értse is...