Stílus

Lelkiállapot: elbűvölő plázaérzés – belül. Egyébként pedig: munkaidő, tanulási idő, egyszóval dologidő. Ehhez képes elég sokan koptatjuk a bevásárlóközpont csillogó köveit. (Mentségemre szolgáljon, én a feleségemet kísértem el éppen egy közeli orvosi rendelőbe, s amíg rá várakoztam, beugrottam a nagy fogyasztóközpontba.) Miközben szemlélődöm, föltűnik két kiskamasz fiú: a hatodik-hetedik osztályt taposhatják – már amikor tapossák, mert most éppen plázáznak. Öltözékük is ide illő: fehér baseball-sapka, színes póló, és a modern kor bő gatyája: a bő szárú farmer. És természetesen fogyasztanak is: hamburgert majszolnak, kólát döntenek magukba. Csúcs lehet ez az érzés, igen földobottan magyaráznak egymásnak, láthatóan élvezik a plázahangulatot. Aztán hirtelen eszükbe juthat valami, mert elindulnak a kijárat felé. Ott azonban szembesülnek a lehangoló valósággal: esik az eső. Rövid tanácskozás, majd irány a taxi! A taxis eleinte gyanakvóan méregeti őket, aztán kötélnek áll. A kamaszok beszállnak, a taxi elhúz az orrom előtt.
Én pedig esernyőt nyitok, és baktatok a buszmegálló felé. S közben megnyílik előttem a jövő… Mert mit keresnek ezek a gyerekek itt tanulási időben? A válasz: mert itt jobb, mint az iskolában. Honnan van pénzük taxira? Hát az apjuktól, anyjuktól. S honnan lesz majd, ha felnőnek? Ha nem tanulnak, majd a segélyből. Honnan kerül segély? Például az én adómból… És így máris közünk lett egymáshoz…