Zseblátószög: elég lesz a pénz?

Magyar átlagos pénzkeresőnk tavaly nettó 120 200 forintot vitt haza minden hónap végén. A közmondásos átlagpolgár természetesen nem létezik, lássuk tehát a szaftos részleteket: ki, hol és mennyit tett zsebre.
Fizetést nyilván csak az kap, aki dolgozik, és tapasztalatunk szerint ez fordítva is igaz: aki nem kap fizetést, az jobbára nem dolgozik. Vagyis ha a kereseteket akarjuk szemügyre venni, először arról kell beszélnünk, hányan mozgolódtunk a munkaerőpiacon. 4 millió 206 ezren próbáltunk Magyarországon munkajövedelemből megélni, ebből 327 ezer társunknak nem volt szerencséje, vagyis sem munkához, sem jövedelemhez nem jutottak. Csökkent az aktivitás, vagyis egyre többen mennek nyugdíjba, ezzel egy időben azoknak a száma is nőtt, akik dolgoznának, de nem kapnak állást: arányuk a munkaképes korú lakosság 7,8 százalékára emelkedett. A munkanélküliek közel fele több mint egy éve próbál kenyérkeresethez jutni. Régiónként elképesztő eltérések tapasztalhatók a munkanélküliek arányában: Közép-Magyarországon „csak” 4,7 százalék – míg Észak-Magyarországon 13,4 százalék, majdnem a háromszorosa az előbbinek. Összességében jelentősen csökkent az alkalmazottak száma a közszférában, októberig viszont enyhén nőtt a gazdaságban – ami vélhetőleg jelentős csökkenést mutatna, ha a KSH gyorsjelentése tartalmazná az év utolsó két hónapjának statisztikáit is. Becslések alapján eddig körülbelül 15 ezren vesztették el állásukat a válság miatt.
Ha valaki mégis azon szerencsések közé tartozott, hogy munkálkodhatott a világ jobbításán, a fizetési lapja merőben eltérő összegeket mutatott attól függően, hogy hol, melyik szférában, milyen munkakörben húzta az igát. A KSH számai szerint a közszférában dolgozni még mindig jóval kifizetődőbb, mint a piacon: a köz szolgái – akik cirka 720 ezren szolgáltak minket tavaly – bruttó 215 ezer forintot, míg a többiek bruttó 195 ezret kerestek havonta. A közterhek befizetése után a különbség szinte elolvadt: 120, illetve 128 ezer forintból kellett gazdálkodnia tavaly a két csoport tagjainak.
Hasonlóképpen nem mindegy, hogy fizikai vagy szellemi munkát végzett valaki: a piac az utóbbit részesíti előnyben. A kétkezi munkát végzők nettó átlagkeresete 90 ezer forint körül alakult, míg az íróasztal mögött gubbasztó kollégák átlagosan 154 ezer forintot tehettek zsebre. Érdekes dolog, hogy míg a közszféra béreinek átlaga hajszálnyival magasabb a versenyszféra juttatásainál, a szellemi dolgozók átlagosan húszezer forinttal többet keresnek a piacon, mint a közért való szolgálatban.
Meghatározza keresetünket az is, hogy a gazdaság mely területén munkálkodunk. A fizikai munkát végzők bérezésében jóval kisebbek az eltérések: tavaly az erdőgazdálkodásban tevékenykedők vitték haza a legkevesebb pénzt, havi 69 ezer forintot, a legjobban a bányászok, az energiaipari és a vegyipari dolgozók jártak, akik 110 és 120 ezer forint körüli összegeket kerestek. A szellemi dolgozók közül a közszférában a szociális területen tevékenykedők kullognak leghátul, 105 ezer forinttal. A versenyszférában a textilipari szakemberek keresnek legrosszabbul, akik 119 ezer forintból élnek egy hónapban. A legjobban a pénzügyi szektorban kereshetnek a tanult emberfők: 227 ezer forintot visznek haza havonta, bár ez inkább a vezetők kiemelt bérezésének köszönhető, ami felhúzza az átlagot. A szakmák közül az informatikust becsülik meg a leginkább anyagilag.
Fizetésünket nemcsak a szakmánk, hanem a cégen belüli beosztásunk is meghatározza. Erre vonatkozólag a KSH nem tett közzé adatokat: a Figyelőnet internetes portálnak nyilatkozó gazdaságkutató cég, a Watson Wyatt szerint a versenyszférában a középvezetők bruttó 500-700 ezer, a felső vezetők 1-2 millió forint körül keresnek. A felső vezetők bére hat-tízszerese a fizikai dolgozók keresetének. Bár országos szinten tavaly 8 százalék körüli értékkel nőttek a bérek, a reálbér a versenyszférában csak 1,3 százalékkal emelkedett, a közszférában viszont 1 százalékkal csökkent. Összességében tehát a több bérből sem vehettünk több mindent tavaly; az idén pedig a Figyelőnet által megkérdezett cégek még kisebb, átlagosan 5 százalékos béremelést terveznek.

Hármat esve
Európa nyugati és keleti fele meglehetősen különböző képet mutat nemcsak a jövedelmeket, hanem a háztartások kiadásait illetően is. Étteremre és hotelre a spanyolok és a görögök költenek legtöbbet – a háztartások kiadásának e tétel több mint 18 százalékát teszi ki –, miközben Litvániában (3,1 százalék) és Romániában (4,3 százalék) ez  lényegesen alacsonyabb. A lakásfenntartás költségei a dánoknál és a svédeknél a legmagasabbak, ők a jövedelmük több mint harminc százalékát lakhatásra költik. Ruhára, cipőre a legtöbbet, a keresetük mintegy tíz százalékát a görögök költik, míg Szlovákiában, Bulgáriában, Romániában ez nem haladja meg a 4 százalékot.
Az élelemre és élvezeti cikkekre költött összegek az unióhoz később csatlakozó országokban lényegesen magasabbak (Románia: 37,8 százalék, Bulgária: 31,8 százalék), mint a „régi” uniós államokban. A Gfk Geomarketing 41 európai országban végzett felmérése szerint az európaiaknak 2008-ban fejenként átlagosan 12 500 euró állt rendelkezésére fogyasztási cikkek megvásárlására. Az első helyen Liechtenstein áll évi 44 851, a másodikon Luxemburg 28 192, a harmadik helyen Svájc 26 842 euróval. Az utolsó helyet a listán Moldova foglalja el, évi 788 eurós vásárlóerővel. Hazánk –  2007-hez képest 3 helyet visszaesve – Litvánia (5582) mögött és Lengyelország (5529) előtt, a sor 28. helyén áll az évi 5549 eurós egy főre jutó vásárlóerővel.

Ennyi az annyi
Idén január 1-jétől a minimálbér 71 500 forint lesz, tehát 0,8 százalékkal, azaz kemény 700 forinttal emelkedik – erről állapodott meg az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT). A keresetnövelési ajánlás 3–5 százalék közötti. Ez utóbbi emelkedés követi az inflációt, legalábbis a nemzeti bank előrejelzéseit véve figyelembe (a jegybank szerint az infláció idén 3,1-3,4 százalék lesz) – a kormány inflációs várakozásait tekintve viszont alatta marad a pénzhígulás 4,5 százalékos ütemének.
A bérminimum változik a képzettség függvényében is: a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozók minimálbére január 1-jétől havi 87 000 forintra emelkedett, július 1. és december 31. között pedig 87 500 forint lesz, olvasható az OÉT megállapodásában. Továbbá januártól a legalább kétéves gyakorlattal rendelkezők, de a gyakorlatlanabb szakképzettek is legalább 87 000 forintot kapnak havonta – ez nagyjából 5 százalékos emelkedést jelent.
Figyelembe véve a bruttó hazai termék – kormányzati prognózis szerinti – 1 százalékos csökkenését, illetve a fogyasztói árak átlagos évi 4,5 százalékos emelkedését, az OÉT a bruttó keresetek mintegy 3-5 százalékos emelését ajánlja a vállalkozói szektorban. Persze az OÉT béremelési ajánlása nem hoz feltétlenül változást, ugyanis nem kötelező érvényű. Tudni kell, hogy az átlagbér évek óta nagyjából az OÉT ajánlásának megfelelően változik – csakhogy azt senki sem tudja, hogy ez az összefüggés válság idején is megmarad-e.

Átlagosék költségei
KSH-felmérések szerint az átlagos hazánkfia egy 2,67 fős háztartásban él, melyben jellemzően két kereső lelhető fel. A család a két nettó átlagkereset, azaz a tavalyi számítások szerinti 240400 forint 88 százalékát – 211552 forintot – költi el minden hónapban. Efféle család persze csak a statisztikákban létezik, de a számsorok segítenek abban, hogy összehasonlítsuk magunkat az átlaggal, vagy nyomon követhessük az utóbbi évek – amúgy nem eget rengető – változásait.
Jó lenne, ha kijelenthetnénk: idén fizetésünk kisebb részét kell élelmiszerre és a lakás rezsijére kifizetnünk – de sajnos ennek az ellenkezője ködlik a pénzügyi horizonton. Lássuk, jövedelmünket mire is és milyen arányban költöttük el az utóbbi években.

Kapuzárás
Aligha van honfitársunk, aki szilveszter este nagyot csapott a térdére, és így fakadt ki: „Istenem, de meg fogunk gazdagodni jövőre!” Itt most a félelem igazgat, a remény, hogy legalább az, amit már magunkénak tudunk,  megmaradjon.
Megszaporodott a jósok száma, akik kéretlenül jövendölik, hányan vesztik el majd állásukat. Ne szépelegjünk! 2009-ben a szerencsések megtartják munkájukat, és nagyjából ugyanannyira számíthatnak, mint amennyit tavaly kaptak. A nagy vízválasztó: a felmondólevél. Akiket elbocsátanak, alig van esélyük, hogy mihamarabb újból munkába álljanak. Napjainkban több mint 350 000-en keresnek munkát. A jósok 400 000 és 700 000 közé teszik azok számát, akik jövő ilyenkor járják majd a munkaközvetítőket. Van persze a segély – egy szegény költségvetés legfájóbb fillérei –, és támogatás innen-onnan, mely bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
Tavaly még arról írtunk, hogy Magyarországon egyszerre van munkaerőhiány és munkanélküliség. Mérnökök, ácsok és tucatnyi, kétkezi munkát végző után szinte kapkodnak a gyárak, míg a képzetlenek és a 8 általánost végzettek számára zárva vannak a gyárkapuk. Idén, a válság napjaiban egy csapásra eltűntek a felvételi hirdetmények, és a betanított munka után sóvárgók számára fényévnyi távolságra kerültek a felvételi irodák. Hosszú éveken keresztül két iskola vetélkedett egymással: kevés embert kell alkalmazni jól megfizetve, vagy sokat, alacsony bérért. Úgy tűnik, a vita eldőlt: 2009-től kevés embert alkalmaznak – alacsony bérért. Mindez nem a karvalytőke alantas számítása, hanem a piaci kényszerűség. A verseny óriási, csak az tud eladni, aki nem csupán minőséget gyárt, hanem olcsón is termel. S leggyorsabban az emberrel lehet takarékoskodni.
Mind ez idáig szerencsésebb helyzetekről beszéltünk. Olyan munkahelyekről, ahol néhánynak felmondanak. De mi van ott, ahol teljes gyárak zárnak be, mindenki utcára kerül, és a legközelebbi üzem 100 kilométerre van? Ez a válság legmélyebb bugyra. Ők csak a túlélésben reménykedhetnek, abban, hogy tényleg „csak” két évig tart a válság, és lesz fellendülés, és újra nyílnak majd a gyárkapuk, melyeken megszeppent emberek tódulnának be, akik gyomrukon tanulták meg, mit jelent az, hogy munkát kapni.