Ha az erőszak elszabadul…

AZ ERŐSZAK – ERŐSZAKOT SZÜL. Ha kiengedjük szellemét a palackból, képes rémálommá változtatni idilli hétköznapok könnyed perceit. Az erőszak nem válogat az áldozatokban, és harcolni ellene csak saját fegyverével lehet. Az erőszak eme természetrajzával ismerkedhettek pénteken éjjel azok a debreceni fiatalok, akiket a Perényi 1. nevű szórakozóhelyre vitt a rossz sorsuk.

EgyébPalágyi Béla2009. 08. 27. csütörtök2009. 08. 27.

Kép: Tat‡rszentgyšrgy, 2009. m‡rcius 03. Utols— utj‡ra kisŽrik Csorba R—bertet Žs kisfi‡t. Fot—: Ujv‡ri S‡ndor

Ha az erőszak elszabadul…
Tat‡rszentgyšrgy, 2009. m‡rcius 03. Utols— utj‡ra kisŽrik Csorba R—bertet Žs kisfi‡t. Fot—: Ujv‡ri S‡ndor

Grabowszky, a lemezlovas kevergette a muzsikát, az asztalnál a villódzó félhomályban békés beszélgetők kortyolták söreiket. Ám 2 óra 15 perckor kivágódott az ajtó, fekete ruhás, símaszkos fegyveresek rontottak be rajta, kezükben lámpával felszerelt karabéllyal, és mindenkit a földre parancsoltak. Az átállás egyik hangulatból a másikba nem ment zökkenőmentesen: volt, aki a Kész átverés show vaskos tréfájának fogta fel az egészet, és kereste a röhögő közreműködőket. A gyengébb idegzetű hölgyek közül néhányan hisztérikus zokogásban törtek ki. Percek múlva tisztázódott, hogy a romagyilkosságok feltételezett elkövetői ellen indult a hajsza, akik a szórakozóhely biztonsági szolgálatát látták el. Ők négyen akadtak horogra, kettőjüket a lenti diszkóban fogták el, a másik kettőt az emeleti karaokeklubban vették őrizetbe a rendőrségi akció során.

A teremből előbb a nőket engedték ki, majd az igazoltatás után a férfiak is távozhattak. Már aki, ugyanis a két testvér, K. István és K. Árpád, valamint Cs. István és P. Zsolt a rendőrség vendégszeretetét vehette igénybe. Kiderült, hogy a teremben néhány civil ruhás rendőr vegyült el a szórakozók között, és ők mozgatták bentről mobiltelefonon a szálakat. A nyomozók hangyaszorgalommal láttak neki a bizonyítékok begyűjtésének. A szórakozóhely raktárának zugaiból fegyverek kerültek elő, de márkás terepjárók is képbe kerültek.

A személyiségrajzok alapján megkezdődött a cselekmények rekonstruálása. Az indíték gyaníthatóan rasszizmus volt, ami pedig a brigád felállását illeti, a két testvér közül K. Árpád lehetett az irányító, Cs. István és P. Zsolt figyelő vagy sofőri feladatot láthatott el. A letartóztatás során egy ötödik szereplő is feltűnt: egy műsorszervező hölgyhöz kopogtattak be a rendőrök az éj során, minden bizonnyal az ő szerepe is tisztázásra vár. Közben, ahogy telik-múlik az idő, úgy szaporodnak az információk: kiderült, hogy a csapatban tevékenykedett egy hivatásos katona Cs. István személyében, aki Koszovóban húzott le két turnust KFOR misszióban; ő a fegyverek szakértésében és beszerzésében segédkezhetett. K. Árpád alapította – dobosként – a Replika zenekart, melynek tagjai mára elhatárolódtak tőle. Ugyancsak nem vállalt vele közösséget a DVSC labdarúgócsapatának „kemény magja” sem, ahol nagy ritkán a zenész is feltűnt. Utólag rakják össze a mozaikokat a közeli munkatársak, akik arra emlékeznek, hogy ezek a férfiak soha nem mentek gépkocsival a munkahelyükre, és egyetlen rendezvényen sem hagyták magukat fényképezni. K. Árpád nevéhez cigányverés is fűződik, viszont gyakran megtörtént, hogy cigarettával, étellel traktálta a közelben lévő hajléktalanokat, koldusokat. A debreceni letartóztatottak tagadják a terhükre rótt cselekményeket.

Az ügy kapcsán Bencze József országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatót tartott, ahol a felderítés szakszerűségét méltatta. Ezek szerint négy és fél millió telefonhívás ellenőrzése kellett a sikerhez, és másfél millió gépjármű közlekedési adatait vizsgálták meg. De a 16 házra dobott Molotov-koktél, a 63 leadott lövés, mely hat embert megölt és ötöt megsebesített, alaposan felkavarta az egész ország nyugalmát, ami remélhetően hamarosan helyreáll. És legalább ilyen fontos: a lefoglalt térképen a már bekarikázott nógrádi ház lakói – megmenekültek!

Éjjeli őrjárat
 
 
Halkan, de vészjóslóan csikorog a kavics a milotai Tisza-parton. Valaki lopakodik odakint. Egyik kezemmel a kisbalta nyelét, másikkal meg az elemlámpámat szorongatom, és fülelek. Ha most magam lennék, nyelni se mernék a rémülettől, de két sátorban öten is vagyunk.
 
A legutóbbi gyilkosság óta nagy csapatokban járőröznek éjjelente a felfegyverkezett szabolcsi romák. Szorítom hát a baltát, és fülelek. Társaim horkolnak a matracokon, délután azonban még ők is nyugtalankodtak. Pedig ismerős helyre jöttünk, mondhatni haza. Legalább húsz éve minden nyáron eljövünk két-három napra ide, hogy nézzük a Tiszát, hallgassuk a csendet, és felelevenítsük a régi barátok emlékeit. Soha, semmiféle bántódásunk nem volt. Sőt! Mikor híre ment fent a faluban, hogy itt vagyunk, jöttek csapatostul a cimborák. Most mégis pattanásig feszült idegekkel figyelek kifelé, valaki nehogy ránk gyújtsa a sátrat.
 
Tíz-tizenkét éve, amikor valakik szándékosan felturbózták a skinheadőrületet, egyszer már átéltünk hasonló ijesztő éjszakát. A jándi Tisza-gáton tartottunk éjjeli horgászatból hazafelé, mikor feltartóztatott minket vagy húsz, ásóval, kapával felfegyverkezett cigány. Valaki elhíresztelte, hogy a bőrfejűek aznap éjjel támadják majd meg őket. Rémisztő csapat volt – de aztán, látva a hetvenéves apánkat, utunkra engedtek. A jándi partot azóta is kerülöm; Csécsét, Milotát azonban nem szeretném.
 
Csak ezt az éjszakát megússzuk! Hirtelen vad csörömpölés és rémült vinnyogás – valami kóbor kutya felborította a kint hagyott mosatlan tányérokat. Egyszerre ugrunk talpra, nézzük a menekülő állatot. Egyikünk se mosolyog, nem úgy, mint máskor. Most más idők járnak.

Szó, beszéd
 
 
A Perényi 1. nevű szórakozóhely átkutatása a rajtaütés másnapján délutánig tartott. A rendőrök számos bűnjelet foglaltak le. Köztük falba rejtett fegyvereket, amire semmilyen magyarázattal nem tudott szolgálni a hely bérlője, Barabás Zoltán vállalkozó. Álláspontja szerint a három héttel ezelőtt történt felújítás során rejthették el ismeretlenek a fegyvereket a falba, amiről ő nem tudott.
 
A szórakozóhely törzsvendégei – nevük elhallgatását kérve – elmondták: tudomásuk volt arról, hogy Cs. István a KFOR misszióból tavaly szerelt le. Gyakorta utasította rendre a Debrecenhez közeli, Bocskaikert és Hajdúhadház környékén élő romákat. Az interneten Csontrabló álnéven a cigány férfiak, nők, gyermekek megsemmisítésére buzdított. Lakóhelyén, Bocskaikert­ben senki nem vállalta, hogy névvel mondjon véleményt a neonácinak tartott férfiról.
 
A Hajdú-Bihar Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Aba-Horváth István reméli és hiszi, hogy a valódi tettesek kerültek előzetes letartóztatásba. Az elnök abban bízik, hogy Sólyom László közelmúltban tett kijelentése, miszerint az egész országnak össze kell fognia a rasszizmus ellen, valósággá válik.
 
Többen vannak, akik úgy vélik Debrecenben, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, hogy a tettesek még szabadon járnak, s újabb romák elleni támadásokra lehet számítani.
 
Azt a feltételezést, amit a romák saját körükben pánikszerűen terjesztenek, miszerint két nő is részese a bűncselekmény-sorozatnak, a rendőrség munkatársai határozottan cáfolták. Bencze József országos rendőrfőkapitány azt is bejelentette: fokozott ellenőrzést rendelt el a romák lakta településeken az eddigi rendőri jelenlét mellett. A főkapitány azonban óvott attól, hogy a romák félelmükben önbíráskodást kezdeményezzenek bárki ellen.
 
Porrajmos
„Az utcákon a gyűlölet vonult, / S a láthatáron felizzott a múlt, / Érezte, hogy most már menni kell, / Mert mindig ugyanúgy kezdődik el.”
 
Bródy János vészkorszakot idéző sorai elevenednek meg most, amikor a cigány holokausztra emlékezünk. A romák ezt így mondják: porrajmos, a szó eredeti jelentése elpusztítás, elnyeletés. Mert hatvanöt éve: 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer cigányt nyelt el az auschwitzi haláltábor krematóriuma. A cigányok táborát fényszórók világították meg, a férfiakat, nőket és gyerekeket az SS-ek sorba állították, ötösével. A szerencsétlenek minden erejükkel ellenálltak, olyan hangosan kiabáltak, hogy egész Birkenauban hallatszott. Akkor éjjel az utolsó, még megmaradt háromezer cigány férfit, nőt és gyereket égették el.
 
Hatvanöt évvel és egy nappal később, a Nyíregyházához közeli Kislétán egy cigány asszonyt megöltek, lányát életveszélyesen megsebesítették. A hatodik halott és az ötödik sebesült.
 
Tragédiájuk csak egy a szörnyű sorban, amely miatt hamarosan kiírnak bennünket Európából: mert Magyarországon újra tobzódott a porrajmos, szégyenére annak a politikai közéletnek, amelynek eredményeként a legszélsőségesebb eszmék immár a parlamentbe masírozhatnak.
 
A sorozatgyilkosokat őrizetbe vették – bízzunk benne, valóban ők azok. De a gyanú továbbra is bennünk él: csak négyen lettek volna? Csak négyen felelnek a romákat egyre jobban fenyegető közhangulat változásáért? Meglehet, ezek négyen csupán megtették azt, amire a „szaloncigányozók” csak vágyakoznak…
 
A Balaton fölött, Karakón, a Rákóczi utca egyik házának falára múlt hétfőn valakik horogkereszteket és „Meghaltok cigányok” feliratot karcoltak.
 
„Vannak idők, mikor menni kell, ha feltűnik a ház falán a jel…”
 
 
Debreceniek
 
 
Az átlagos, befogadó, metálkoncertre járó, Loki-mániákus, a bulis éjszakákban is megforduló debreceni ember csak néz. Megdöbbenve, hitetlenkedve, gyanakodva, felháborodva, apatikusan. Az évtizedek óta a cívisváros mindennapjaiban lélegző polgárok számára finoman szólva meglepő arculcsapásként hatott a hír, hogy a romagyilkosságok gyanúsítottjai Debrecenben léteztek nap mint nap, vidáman játszó kislányaink mellett jöttek-mentek a téren, és szórakozni járó fiainkra „vigyáztak” az éjszakában. Nem mindennapi felismerés, hogy a (feltételezett) gyilkosok ezúttal valóban köztünk jártak.
 
Mégpedig meglehetős csendben. Nem tudtuk, kik ők, és most sem tudjuk. Közismertnek mondják őket, pedig nem voltak azok: sem kidobóként, sem zenészként, sem alvilági figuraként nem tartoztak a debreceni „élvonalba”. Most persze életük minden mozzanatát felderíti a sajtó: a soproni, a pécsi, a pesti, a szegedi em­be­rek is mind tudják majd, hogy a gyilkosságokkal megvádoltak rossz kisfiúk voltak-e az iskolában, hogy 9 vagy 10 éve szálltak-e ki a metálbandából, hogy van-e rajtuk gyanús tetoválás, meg hogy szolgáltak-e Koszovóban.
 
Az igazság az, hogy Debrecenben nagyon sok rossz kisfiú van az iskolákban, elég sokan szálltak ki különböző metálbandákból, rengeteg a gyanús tetoválás, és számosan szolgáltak Koszovóban. De cigányokat ölő sorozatgyilkosaink eddig nem voltak. Amennyiben kiderül, hogy valóban ők voltak az elkövetők (mert a móri ügy után azért új időszámítás kezdődött a hiteles rendőri tájékoztatás ingoványos területén is), tényként kezelhetjük, hogy profi logisztikával évekig lehet lebukás nélkül embereket ölni és közben csendben létezni Magyarországon. A mostani gyanúsítottak itt éltek velünk, Debrecenben. Nem akartuk megismerni őket.
 
 
 

Ezek is érdekelhetnek