Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Drasztikusan csökkent a Baranyában fészkelő füstifecskék száma - tájékoztattak a szakemberek, akik a megye négy településén mérték idén a molnár- és a füstifecskék fészkelőállományait.
Csarnóta, Bár, Helesfa és Újpetre területén mérték fel a molnár- és a füstifecskék fészkelőállományait a baranyai szakemberek, akik a két faj közül az utóbbiak számának drasztikus csökkenését tapasztalták - írja a Greenfo. Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Baranya megyei csoportjának irodavezetője úgy tájékoztatta az MTI-t, a négy baranyai településen összességében 36 százalékkal kevesebb fecskepár költött. A szakember szerint még elkeserítőbb a helyzet, ha az adatokat az 5-10 évvel ezelőtti alapfelmérések eredményeivel vetik össze.
Az első átfogó fecskeszámlálást Bárban 2004-ben, Csarnótán 1999-ben, Helesfán és Újpetrén 2005-ben végezték. Ekkor a négy községben 323 pár füsti fecskével találkoztak. Az idén talált 165 párral számolva a csökkenés már 49 százalékos, tehát a madár fészkelőállománya közel a felére apadt Baranyában. Némi vigasz, hogy a molnárfecskék esetében kismértékű gyarapodást észleltek. A vizsgált településeken a tavalyihoz képest összességében 6 százalékkal több pár költött. Ha az alapfelmérések eredményeivel hasonlítjuk össze az adatokat, akkor viszont e faj esetében is jelentős csökkenés mutatkozik. Az eredeti 371 párral szemben idén már csak 225 fészkelőpárt számoltak össze, tehát egyharmaddal kevesebb molnárfecske él a megyében az 5-10 évvel ezelőttihez képest.
Bank László hozzátette: a fecskeállomány csökkenésének összetett okai vannak. 2007 és 2008 szeptemberében, az őszi vonulás során a tartós hidegfrontok miatt tömegesen pusztultak el a madarak, míg 2005-ben és 2006-ban a költési időszak hűvös, csapadékos periódusaiban a szaporulat nagy része veszett oda. Az utóbbi években a fecskék tavaszi visszaérkezése is késett, ami befolyásolta a költések számát. Sok pár a szokásos évenkénti két fészekalj helyett csak egyet nevelt fel, s emiatt a szaporulat is lényegesen kevesebb lett.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu