Szelleműzés a testből

Négy évvel ezelőtt a tízéves Lili szülei arra ébredtek, hogy lányuk görcsösen rángatózik az ágyban. Mivel az édesanya egészségügyi dolgozó, sejtette, hogy epilepsziás rohama van. Oldalra fordította a lányát, és sírva nézte az ijesztő jelenetet. Közben a férje mentőkért telefonált. Lili egészen a nyár elejéig tünetmentes volt, egyszer sem volt rohama. Talán a szülők válása, az állandó feszültség okozhatta, hogy újra jelentkezett. Egyelőre várnak, naplót vezetnek a mindennapokról. Lili mamája még nem mondja ki, hogy a lánya epilepsziás.

Epilepsziás rohama ugyanis bárkinek lehet, de ez még nem jelenti azt, hogy az illető beteg. A tünetek sokfélék: súlyos, eszméletvesztéssel járó, egész testre kiterjedő rángatózás (erre hitték azt sokáig, hogy jó vagy gonosz szellemek szállják meg a testet) vagy tiszta tudat melletti arcrángás, esetleg ún. filmszakadás (a gyermek szeme lecsukódik, pár percre „álomvilágba” kerül), attól függően, hogy az agyi területek mely része érintett. Oka lehet öröklött hajlam, fejlődési rendellenesség, oxigénhiány, gyulladás vagy sérülés is.

Mivel nagyon eltérő az esetek leírása, fontos, hogy a gyermek időben kerüljön szakemberhez, neurológushoz, ahol EEG-vel kimutatható a baj. A szülők, a család sokszor megretten a diagnózist hallgatva. Úgy gondolják, akkor tesznek jót a gyerekkel, ha burokba zárják, óvják a külvilágtól, a normális élettől. Holott az epilepsziás gyereket a betegség idején ugyanúgy engedni kell közösségbe, kirándulásokra, sportolni, mint egészséges társait. A gyerek ugyanis úgy viszonyul a betegségéhez, ahogy azt a környezetétől látja, hiszen neki saját magának nincsenek élményei a rohamáról. Ha megértéssel, odafigyeléssel fordulnak felé, kedvező képet tud kialakítani saját magáról, könnyebben fogadja el a betegségét. Gyakori a félelem a gyógyszerrel szemben is, pedig a ma használt készítményeknek nincs mellékhatása.

A fenti tételt igazolja Bogi példája, aki ötéves kora óta epilepsziás. Az első perctől kezdve őszintén beszéltek vele a betegségéről. Tudja, hogy a gyógyszereket mindig be kell vennie, és előfordulhat, hogy a roham éppen az iskolában vagy az utcán tör rá. A kislány ezt érzi, és fel tud rá készülni. A barátai, a sporttársai tudják róla, hogy epilepsziás, mások nem. Apukája már többször felvette videóra a rohamát, de ő még soha nem nézte vissza a felvételeket. Bogi abban a korban van, amikor nem szívesen beszél arról, hogy beteg. Bízik benne, hogy pár év múlva elmondhatja magáról: meggyógyult. Ha mégsem, akkor is teljes életet akar élni.

Jó hír, hogy a gyermekek nyolcvan százaléka tünetmentessé tehető. Hatvan százalékuknál pedig három rohammentes év után el lehet hagyni a gyógyszert, véglegesen meggyógyulnak.