Dohányosok! Nem jön a levegő?

Iskolás korunk óta tudjuk: az oxigén az élet egyik nélkülözhetetlen eleme, percenkénti frissítése, cseréje az emberi élet fönntartásának feltétele. Ez az éltető, színtelen, szagtalan gáz a légutakon át a belélegzett levegővel jut a tüdőnkbe és ott hasznosul. Már ha hasznosul, mert a hörgők vagy a tüdő rendellenességei akadályozhatják. Gyakran pedig a kettő együtt; ezt a párban járó kórságot COPD rövidítéssel jelöli az orvostudomány.

A COPD – angolul: chronic obstructive pulmonary disease – fellépésekor egyes betegekben a hörghurut, míg másokban a tüdőtágulás az előrehaladottabb, a nagy közös nevező azonban az, hogy 90 százalékban dohányoznak. Mi sem jellemzőbb, mint hogy a bagósok ezt a fullasztó krákogást-köhögést a cigarettázás „természetes” velejárójának tekintik, gyakran egészen addig, amíg életveszélyes állapotba nem kerülnek, amikor már a zihálva-kapkodva beszívott levegő nem bizonyul elegendőnek.

Meglepő adat, hogy hazánkban 400-500 ezerre tehető a COPD-ban szenvedők száma, ami annak ellenére valósnak tekinthető, hogy a nyilvántartásba vettek csak alig vannak többen ötvenezernél. Kiváltó oka döntően a dohányzás, de egyéb légköri szennyező anyagok (amelyek a munkahelyen vagy a közlekedésben érik az embert) is előidézhetik. Gyakori kezdete, hogy a légutak folyamatos irritációja, gyulladása miatt túlzott mennyiségben termelődik hörgőváladék, ami beszűkíti a járatokat. Ezt „fejeli meg” a tüdőtágulás: a légzőszerv felületén lévő léghólyagocskák kóros tágulata, ami a tüdő rugalmasságának, s ezzel teljesítményének jelentős csökkenéséhez vezet. Jellemző tünetei a krónikus köhögés (főleg a reggeli órákban), a fokozott váladékképzéssel járó gyakori köpetürítés, a fulladás, a nehézlégzés, a kilégzéskor adott sípoló hang. Az első igazán komoly, már a betegség jelenlétét jelző tipikus tünet a terhelésre föllépő fulladásos kimerülés. Ilyenkor a légzési tartalékok már mintegy a felére szűkültek. De ekkor még mindig van visszaút: életmód-változtatással, gyógyszeres kezeléssel a kóros állapot további súlyosbodása megállítható. Adott esetben azonban nem marad más választás, mint a „művi” oxigén.

A légszomj, illetve a fulladás érzése önmagában nem indokolja az oxigénkezelést, ebben a vérgáz mérésének eredménye a döntő. Ha ebből a vér oxigénhiányára derül fény, csak akkor írja föl az orvos gyógyszerként az oxygeniumot, a sűrített oxigént. A tartós oxigénkezeléssel az előrehaladott COPD betegség tünetei mérsékelhetők vagy megszüntethetők. De csak olyan betegeknél, akik nem dohányoznak, és képesek, illetve hajlandók együttműködni a gyógyítókkal. Az oxigént orrszondán (kanülön) vagy arcmaszkon át lélegzi be a beteg, naponta legalább 15 órán át.