Kapcsolja ki elméjét!

A meditáció az elmúlt évtizedekben nyugaton is olyan közismert lett, mint amilyen keleten mindig is volt. Míg a nyugati, teljesítményközpontú társadalom alapelvei győzedelmesen bevonultak keletre, addig ellenkező irányból, a keleti meditációs módszerek áramlottak nyugatra. Mi mérnököket, műszaki fejlesztőket küldtünk, ide pedig guruk érkeztek, hogy megtanítsák nekünk az életfilozófiájukat és a meditációt.

Agyféltekék és álom
A nyugati emberek sikerei a bal agyfélteke funkcionális gondolkodásán alapulnak. A fejlődés és a haladás szószólói legnagyobb meglepetésére azonban a fejlődés nem tette boldogabbá és elégedettebbé az embereket. Idővel még a fejlődés éllovasaiban is kialakult egy olyan érzés, hogy valami hiányzik ebből a külsőleg oly tökéletes rendszerből. Még a legfejlettebb ipari országok is elismerik, hogy az előttünk álló feladatok nem oldhatók meg a legintelligensebb és legokosabb szakemberekkel. A nagy cégek is egyre gyakrabban küldik a menedzsereiket önismereti és meditációs tréningekre. Ott aztán drága pénzért ismét megtanulják azt, amit minden gyerek tud. A fantáziálást, az álmodozást, a kreatív játékot és a meditálást.

Már a modern tudomány is megállapította, hogy az ember nagyon is rá van utalva a belső képeire és hangjaira, ezzel a női pólusra. Az alváskutató laborokban kísérletileg is igazolták, hogy éjszakai álmok nélkül súlyosan megbetegednénk. Az éjszakai belső képekre szükségünk van, hogy megbirkózzunk az élettel, függetlenül attól, hogy tudatosan érzékeljük ezeket vagy tudattalanul. Az, hogy sok modern ember nem emlékszik vissza az álmaira, egy újabb jele annak, hogy eltávolodtunk a valóság női oldalától.

A belső képek hatásai
Az intellektuálisan beképzelt emberek kezdetben nehezen fogadják el, hogy az elképzelt belső képeknek hatásuk van. Túl sokat hallottuk már, hogy az álmok, a fantázia és a képzelgés nemcsak hogy nem értékes, hanem még káros is. Másrészről viszont azt mutatja a gyakorlat, hogy a képzelt félelmektől nagyon félénk lesz az illető, a képzelt betegségektől nagyon lehet szenvedni, a képzelt fájdalom pedig borzasztóan tud fájni. A képzelődés szóban benne rejlik az, hogy ebben a folyamatban a képek döntő szerepet játszanak, ugyanúgy, mint a hétköznapi értelemben vett képzésben. Mindkét esetben olyan képekről van szó, amelyek a belső világunkban gyökereznek. Egy képzett embernek számos belső képe van, amelyeket szükség esetén tudatosítani képes. Az ilyen képeket értékeljük, és nem kételkedünk a hatékonyságukban. A hipochonderek és a képzelt betegek belső képeit viszont nem értékeljük, bár itt szintén komoly és hatékony képekről van szó.

A belső képek nem csak képzettségünk, hanem kultúránk alapját is képezik. A kultúra alapjául szolgáló kultusz olyan rituálékon nyugszik, amelyek szintén szimbólumoktól függenek. A szimbólumok viszont a lélek ősképei, amelyek mindig belül vannak.

A vezetett meditáció
A vezetett meditáció egyáltalán nem a modern ezotéria műalkotása, hanem ugyanolyan régi keletű, mint a gondolat nélküliséget megcélzó keleti rokonai. Már az ókori misztériumvallásokban is belső utazásra vitte a főpap a beavatandókat - méghozzá saját belső világukba. Valószínűleg abban az időben a belső utazások olyan természetesek voltak, mint manapság a külsők. Talán egyetlen korban sem utaztak olyan sokat kifelé és olyan keveset befelé az emberek, mint a mai modern időkben.

Megfelelő ellazultság mellett a vezetett meditációk eljuthatnak a tudatalatti területére, ugyanis hipnotikus transzállapot elérésére törekszenek. A hipnotikus parancsok és ennek finomabb változatai, a hipnotikus szuggesztiók hatalmas ereje azzal magyarázható, hogy a tudat ilyenkor beszűkül egy nagyon keskeny területre. Az ember csak egyetlen dologra összpontosítja a tudatát, minden mást kikapcsol. Arra törekszünk, hogy a meditáló a tudatával minden szempontból egyetlen célra összpontosítson, és eljusson néhány döntő fontosságú képhez. A szuggesztív hang, a fények, a párolgó illóolaj és a zene mind ugyanazt a célt szolgálják. Az intellektusra irányuló, zavaró technikák csak meg akarják nyugtatni, majd pedig egy időre kikapcsolni elménket, hogy a felmerülő képekre tudjunk figyelni.

A fókuszálás legerősebb eszköze a két fő érzékszervre: a látásra és a hallásra ható külső ingerek erőteljes lecsökkentése. A zenének, a fénynek és az illatnak mindvégig háttérben kell maradnia. Ha előtérbe kerülnek, akkor zavarnak, bármennyire is jó szándékkal alkalmazzuk őket. Ezeknél a kiegészítő eljárásoknál a „kevesebb több” szabály érvényes, ami nem azt jelenti, hogy inkább hagyjuk el őket. Ezek az eljárások akkor lesznek igen hatékonyak, ha csínján bánunk velük, és sok szeretettel végezzük. Ekkor jó szolgálatot tesznek, megnövelik a hatást, vagyis elmélyítik az ellazulást.