Elpocsékolt idő Isten várótermében

Sir Terry Prachett-et, a kitüntetett és tavaly lovaggá ütött írót három éve támadta meg az Alzheimer-kór. Betegsége azt sugallta neki, hogy – ha nincs más kiút – törvényessé kell tenni az önkéntes halált. „Úgy tűnik, hogy alaposan meg kéne végre vizsgálni az orvosi hivatás dolgait. Évszázadokon át a doktorok azért dolgoztak, hogy betegen is minél tovább éljünk – mostantól, ha eljött az ideje, segítsenek békében meghalni bennünket, szeretteink körében, a saját otthonunkban, s ne hagyjanak minket sokáig időzni Isten várószobájában”.

Sir Terry – számtalan tanulmány, esszé, cikk szerzője – régóta élharcosa annak, hogy akinek nincs más választása, s elméje ép, képes kinyilvánítani valós szándékait – az orvosi segítséggel távozhasson az élők sorából. „Most már valóban eljön az ideje az aktív eutanázia törvényesítésének” – mondta.

Szemben a passzív eutanáziával – amikor az orvos nem tesz semmit –, az aktív eutanázia, a kegyes halál esetében orvosi segítséggel, fájdalom nélkül következik be a halál.

A múlt héten felmentették Kay Gilderdale-t, aki két évvel ezelőtt a halálba segítette gyógyíthatatlan beteg 31 éves lányát. Lynn Gilderdale megbénult, izmai elsorvadtak, már nyelni sem tudott, s 15 éves kora óta beteg volt. A törvény szerint Angliában (és Walesben) akár 14 évi börtönt is kockázat az, aki közreműködik bárkinek a halálában.

Sir Terry éppen e miatt az ügy miatt tartott előadást „Kézfogás a halállal” címmel. A BBC One közvélemény-kutatója, a Panorama ezerfős körben felmérte, miként vélekedik a közvélemény az aktív eutanáziáról. Az adatok szerint a megkérdezettek 73 százaléka támogatta, hogy ha szeretteik halálos betegségben szenvednek, akkor az orvosok segítsék át a halálba. Ha azonban a betegséget az orvosok nem nyilvánították végzetesnek, ebben az esetben a válaszadók elbizonytalanodtak: az aktív eutanáziát ekkor már csak 48 százalék támogatta. A legnagyobb kérdés, hogy ki és mikor deklarálhatja a betegséget – ami pedig évtizedekig is eltarthat – „végzetesnek”.