Köszöntelek, válság!

Miként hamarosan látni fogjuk, a válságok kikényszerítik belőlünk életünk régóta esedékes változásait, és a katalizátor szerepét tölthetik be a jelentős pozitív átalakulások terén. Már amennyiben hagyjuk, hogy betöltsék e szerepüket.

A korlátok ajándéka
Laura Day Köszöntelek, válság! című könyvében írja: a válság a korlátok ajándékát  kínálja. Válságban minden erőforrásunkat hatékonyan kell használnunk. Nincs módunk lényegtelen dolgokra időt, energiát, pénzt, gondolatot vagy akár érzést pazarolni. Mindent le kell vetkőznünk magunkról, hogy csak a lényeges dolgok maradjanak meg, amelyekkel hatékonyan tudjuk kezelni a fennálló problémát. Ennek ajándéka, mint ahogy látni fogjuk, az lesz, hogy olyasmit hozunk majd létre, olyanná válunk, és olyasmivel vesszük körbe magunkat, amit igazán szeretünk és értékelünk.

Mit adhat a válság?
Bámely válság rákényszerít minket arra, hogy lehatoljunk önmagunk mélységeibe, ahol felfedezhetjük énünk értékes, erőteljes, elfeledett részeit, amelyeket réges-régen, még önmagunk elől is elrejtettünk. A lét eme kincsesládájának felnyitása után olyan életet teremthetünk magunknak, amely nemcsak a vágyainkat, de a képzeletünket is meghaladja.

Miként lehet kilábalni?
Mindannyian rendelkezünk azzal a képességgel, hogy pozitív, tartós változást hozzunk létre az életünkben – most azonnal, ebben a pillanatban elhatározhatjuk, milyen lesz a jövőnk. A saját sorsunkkal kapcsolatos folyamatos döntések ijesztő felelősségnek tűnnek, de ha a mostani pillanatot elszúrjuk, és a rossz megoldást választjuk, a következő pillanatban újra eldönthetjük, kik akarunk lenni. Minden csak tőlünk függ.

Meg kell tanulnunk az elengedést
Azért kezeljük a változást minden szinten – vagyis egyéni, vállalati és társadalmi szinten – a nem megfelelő módon, mert önmagunkat olyan tartós struktúraként látjuk, amely csupán a fejlődéssel járó változásokon megy keresztül. Gyakran ellenállunk a változásnak, és kétségbeesetten próbálunk belekapaszkodni megszokott körülményeinkbe, csak hogy fenntartsuk azon illúziónkat, amely szerint mi irányítjuk a dolgokat.

Annak érdekében, hogy megnyugtassuk magunkat e felől a csalóka irányítás felől, a továbblépés helyett a legtöbbször megpróbáljuk a régi dolgokat újjáépíteni vagy rendbe hozni. A továbblépés nem jelenti mindig valaminek az elhagyását.

Ki hogyan reagák?
Mindnyájan ismerünk olyan embereket, akik rettenetesen lefogynak vagy meghíznak, ha a dolgok nincsenek rendben az életükben.

Vannak olyanok, akik, ha rosszul alakulnak a dolgaik, hajszolják az örömöket, akár még az önpusztító örömöket is. Mások stressz hatása alatt abbahagynak mindent, ami ellazulást vagy örömteli pillanatokat hozhatna nekik. A stresszen kívül mi az, ami ezekben az emberekben közös? Az érzékelési igények és az impulzusok kezelésének képessége az ő esetükben tévútra jutott.

Egy érzékelési „bankszámla” elősegíti a jóllétet. A bemenő és kimenő "tételek" megfelelő egyensúlya szilárdságot, erőt teremt.

Mik tekinthetők az érzékelési bankszámlán lévő „betéteknek”? Bármi, ami táplálja és gyönyörködteti az öt érzékünket anélkül, hogy akár élvezetének mértékét vagy jellegét tekintve kárt okozna nekünk.

Amikor túltápláljuk valamelyik érzékünket, egy másikat általában éheztetünk. Sokan azok közül, akik túl sokat esznek, szinte egyáltalán nem figyelnek az elfogyasztott ételek állagára, textúrájára, ízére, látványára és illatára. A túl sok alkoholt fogyasztó emberek érzékeiket és érzékenységüket eltompítják, csak hogy minél kevesebb fájdalmat érezzenek.

Mindez hogyan orvosolható?
Egy válság alatt különösen fontos gondoskodnunk minden érzékünk rendszeres táplálásáról és gyakorlatoztatásáról.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy rendelkezünk egy hatodik érzékkel is, amely szintén táplálást igényel: ez pedig a környezetünknek a gondolkodáson és a memórián keresztül történő érzékelésének, felfogásának a képessége. Ápoljuk a tápláló gondolatokat! Keressünk olyan pozitív emlékeket, amelyek nem okoznak nosztalgiát vagy más fájdalmat.

Annak, hogy önmagunk számára fizikai, érzelmi, szellemi és egyéb táplálékot biztosítsunk, egyik módja az, ha rítusokat, szertartásokat alakítunk ki. A ceremóniák – különösen az ünneplés és a gyász ceremóniái – a mindennapi életben fontos fogalmak. A szertartások előrelépést jelentenek, a veszteség okán nyújtott támogatást jelzik, és lehetővé teszik mind a belső, mind a külső közösségünk számára, hogy bölcsességben és támogatásban részesítsenek minket.

A tudatos élet megfelelő alternatíva lehet egy olyan életformával szemben, amelyben vakon sodródunk egyik válságból a másikba. Amikor fejlődünk, lehetőségeink is fejlődnek – mint ahogyan tökéletesedik az örömre és sikerre való képességünk is. A válságon való túljutás, az önmagunkon való munkálkodás révén azért tesz erőssé minket, mert a saját énünk megváltoztatásához közvetlen hatalommal rendelkezünk. Fejlődő énünkön keresztül érjük el, hogy vagy megváltoztatjuk a körülményeinket, vagy a helyzetváltoztatási képességünket használjuk fel egy új környezet megteremtéséhez.

Válságban vagyok?
A következő kérdések segítenek eldönteni, van-e válság az életében:

– Hiányzik-e valami fontos dolog – öröm, siker, egy kapcsolat – az életéből?
– Van-e valami, amit meg akar változtatni az életében, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá?
– Érzi-e azt, hogy „nem vagyok a helyemen”, vagy hogy „nem vagyok önmagam”? Esetleg, hogy „megfeneklett” az élete?
– Az utóbbi időben ingerlékenyebb volt-e másokkal?
– Neheztel-e kisebb bosszúságok miatt másokra?
– Vesztett-e el valakit, aki közel állt önhöz?
– Történt-e az utóbbi időben olyan változás (akár jó, akár kihívást jelentő), amelynek következtében úgy érzi, elvesztette az irányt?
– Gyakran szomorú?
– Túlterheltnek érzi magát?
– Emlékszik-e néha az álmaira, vagy sohasem?
– Reménytelennek érzi a helyzetét?
– Úgy érzi, hogy a dolgok mindig látszólag rossz irányba mennek?
– Nehéznek tartja, hogy elégedettséget nyújtó jövőt képzeljen el?
– Vannak-e a múlttal kapcsolatban nosztalgikus gondolatai?

Ha a fenti kérdések bármelyikére igennel válaszolt, lehet, hogy valóban válságban van.