Játék életre-halálra 3.

A Baranya megyei Kovácsszénáján működő otthonba mondhatni a „temető előtti stádiumban” jönnek a szenvedélybetegek, önként – fogalmaz lényegretörően Kiss András, a Mérföldkő Egyesület Rehabilitációs Otthon szakmai vezetője. Az intézmény 2002-ben alakult, elsősorban ópiátfüggők kezelésére, de azóta meglehetősen heterogén a közösség: jöhetnek a drogfüggőkön kívül alhohol- és játékfüggők meg étkezési zavarokkal küzdők is. A játékfüggőség kifejezetten a rendszerváltás „terméke”, a kaszinók és nyerőgépek elterjedésével kialakult egy új (sajnos egyre nagyobb számú) függő réteg.

Mitől olyan nehéz itt? A szenvedélybetegek nyolc-tíz hónapig élnek ebben a nehezen megközelíthető, ötven-egynéhány lakosú, „szermentes” faluban – ahol nincs kocsma, játékgép, mákföld –, a külvilágtól teljesen elzárva. Tizenhat férőhellyel, önellátásra berendezkedve (ők főznek magukra, meg takarítanak, fát vágnak, kertet gondoznak). A terápiás foglalkozások szigorú napi- és hetirend szerint zajlanak. Ha valaki nem tartja be a szabályokat, annak következményei vannak. A családtagok csak havonta egyszer jöhetnek látogatóba. Nem igazán értem, miért zárják ki a vér szerinti segítőket?!

– Tapasztalatból mondom, hogy a család gyakran inkább mélyíti a problémát a segíteni akarásával – magyarázza Kiss András. – Merthogy a függő szerettüket azzal szeretnék kirángatni a bajból, hogy például kifizetik a tengersok adósságát, hátha attól észhez tér. Nincs az a függő, aki magától akarna leállni. Kényszerítő körülmény kell hozzá. Ezért hagyni kell megélni a mélypontokat, hadd üsse csak meg a bokáját, mert csak akkor juthat arra az erős elhatározásra, hogy ki akar szállni. Motiválni kell az ideérkezőket, hogy változtatni tudjon az életén, hogy újra fontos legyen saját maga számára.

Nyolc-tíz hónap alatt nem lehet embereket megváltoztatni, és nem is ez a céljuk. Önismeretre tanítják őket, meg olyan „túlélési” stratégiákra, hogy a feszültségüket, bánatukat, örömüket ne kábítószerekkel vagy játékkal kezeljék.

– Nehéz küzdelem ez – sóhajt a szakmai vezető. – A játékfüggő ugyanis adrenalinfüggő, szeret feszültségben élni; ehelyett kell valami értelmes alternatívát kínálni neki az életben. Számára nem a nyeremény a lényeg, hanem a játék izgalma. A tét persze tovább növeli az izgalmat. Egy szenvedélybeteg pénz nélkül is játszik: fogad a megállóban, melyik busz jön hamarabb, vagy arra, hogy a riport alatt melyikünk melyik fatönkre ült le itt a kertben. Sosem gyógyul meg. „Csak” elkerüli a helyzeteket.

Mindenki önként költözik be az otthonba, és bármikor szabadon távozhat. És igen, a többségük idő előtt távozik is. Nem bírja ki. A szenvedélye erősebbnek bizonyul.

A holnap 16 órától olvasható 4. részben János meséli el, hogyan jutott el tíz év önpusztítás után Kovácsszénájára.