Felöltözik, fogat mos, kimegy az ajtón, kocsiba ül és útnak indul. Nincs ebben semmi rendkívüli, ha mindezt az ember ébren teszi. Akkor kóros, ha valakivel ez éjjel, álmában történik…
Fotó: Kállai Márton
Kizuhant egy harmadik emeleti ablakon és életveszélyes sérüléseket szenvedett egy 25 éves alvajáró férfi – olvastam minap a hírt. Egy átmulatott éjszaka után a fiatalember ismerősének lakásán tért nyugovóra. Valószínűleg szokásos éjjeli sétájára indult, de az ismeretlen helyen rossz irányt választott: kinyitott egy ablakot, és azon kilépve a mélybe zuhant.
Azt gondolnánk, ritka jelenségről van szó – pedig minden tizedik ember életében előfordult már az alvajárás. Gyerekeknél, kamaszoknál sokkal gyakoribb, a többségük felnőttkorára kinövi. Ideje leszámolni azokkal a misztikus hiedelmekkel is, miszerint az alvajárók holdtöltekor menetrend szerint mászkálnak a háztetőkön. Legfeljebb annyi igaz, hogy vonzzák őket az erős fények.
A holdkórosság nem más, mint egy „egyszerű” alvászavar, az úgynevezett somnambulismus – magyarázza Hargittai Miklós háziorvos. Az alváskutatók – hála az egyre szaporodó alváslaboroknak – az utóbbi időkben arra is rájöttek, hogy az alvajáró nem kifejezetten álmában kezd el mászkálni, hanem az alvási ciklus elején, a lassú hullámú, mély alvás alatt kel fel és végez olyan tevékenységeket, amelyeket általában ébrenléti állapotunkban szoktunk. A szakirodalom olyan eseteket is feljegyzett már, amikor az illető több kilométert vezetett vagy erőszakos bűncselekményt követett el, de volt, aki gyilkolt is.
A tévhitekhez tartozik az is, hogy tilos a holdkórost hirtelen felébreszteni, mert ezzel nagy bajt okozhatunk. Ez talán túlzás, de az orvosok kétségkívül azt javasolják, hogy a sokkoló ébresztés helyett inkább próbáljuk az alvajárót gyengéden visszakísérni az ágyába. Amit még megtehetünk a biztonsága érdekében: az ajtókat, ablakokat zárva tartjuk, és eltávolítjuk az útjából a sérülést okozó meg a törékeny akadályokat.
Honnan ismerszik meg az alvajáró? Az tuti, hogy nem az előrenyújtott karokról! Az illető szeme általában nyitva van, de tekintete merev, üres. A járása lassú, gyakran nekimegy a bútoroknak. Egyesek beszélnek, telefonálnak is!
Az alvajárók 65 százalékánál családi halmozódást figyeltek meg. A holdkórosságra hajlamos egyéneknél az éjszakai bolyongást kiválthatja fáradtság, alváshiány vagy szorongás. Sokszor nyugtatók, alkohol vagy drog túlzott fogyasztása állhat a háttérben.
Rossz hír, hogy az alvajáró felnőtteknek meg kell tanulniuk együtt élni a jelenséggel, ugyanis már ki sem növik és gyógymód sincs számukra. Igaz, egyeseknél hatásos lehet a hipnózis, és külföldi kísérletek során sikerült eredményeket felmutatni antidepresszánsok adásával. Amit mégis megtehetünk magunkért: lefekvés előtt egy kellemes fürdővel, békés olvasgatással ellazulunk, valamint körülbelül ugyanabban az időben térünk nyugovóra.