Télen, jégen

Jégkorongcsapataink – több-kevesebb sikerrel – harcban állnak, a folyók, a tavak jegét ellepik a korizó srácok, a hegyoldalakban felvonóval lifteznek a csúcsra flancos cuccban a síelők, és nagyjából ezzel vége. Az Eurosporton bámulhatjuk a világból kirepülő síugrókat, futókat és egyéb havas vitézeket, de ezekben a sportokban mi már nem vagyunk érdekelve. A magyar sport az éves téli álmát alussza: ébredés majd csak a medvével, a foci pattogásakor. Gyorskorcsolyázóink valahol külföldön tartják meg az országos bajnokságukat, mivel az egy szem méretes műjégpályánk a Városligetben nem alkalmas helyszíne a versenynek. Azért lesz még valamikor Sebestyén Juli, aki műkorcsolyában felvillanyozhatja a sportközvélemény érdeklődését, na és persze eljön a jégkorong-világbajnokság, ahol… De hát az már április, ha minden jól megy, éppen ibolyázni fogunk a Normafánál.
Hazánk fekvése nem kompatibilis a téli sportokkal. Trianon óta semmiképpen nem. Cipruson voltam nemrég: az Olimposzon háromméteres hótorlaszokkal küzdöttek a gépek – igaz, hogy félóra múltán, a hegy lábánál lévő Nikóziában már narancs pottyant a fejemre az utcán. Ezzel együtt olimpiai bajnok ciprusi bobosokról vagy alpesi sízőkről még nem szólt a fáma. Ha valahol felvetődik a havas évszakból való kiiratkozásunk oka, az illetékesek viccesen ezt szokták mondani: „Majd ha két Kékest egymásra teszünk…” – és ezzel el is van vetve a téli sportágak gondja. Azért az egy Kékessel is ott vannak hokisaink a világ legjobb 16 válogatottja között a svájci rendezésű világbajnokságon, és beszélhetünk a rövidpályás gyorskorcsolyázókról is.
Na, itt álljunk meg egy szóra! Jó tíz évvel ezelőtt hazánkba tévedt az ISU (Nemzetközi Korcsolya Szövetség) vezérkara. Az első támogatottak között mi voltunk, és – néhány ügyes sportvezető ambíciójának köszönhetően – ebben az egyre népszerűsödő sportágban lépéselőnyre tettünk szert. A „nagy durranás” a 2006-os torinói téli olimpia volt, ahol Huszár Erika 4., Knoch Viktor 5. lett, ami 26 esztendő óta a legjobb magyar helyezésnek számított téli ötkarikás versenyen. Jöttek haza a fiatalok, a repülőtéren a villanó vakuk fényében fürdött jó néhány sportvezető, és hangzatos ígéretekben sem volt hiány. A Magyar Olimpiai Bizottság kérésére egy memorandumot készítettek a „rövidpályások”, ami igencsak szerény kívánságlistát tartalmazott. Legyen a sportágnak régiós központja: keleten mondjuk Jászberény, az ország másik „féltekéjén” mondjuk Pécs legyen a bázis. Érkezzen egy nemzetközi hírű szaktekintély, aki sínre teszi a szakmai munkát. Az már csak alpont volt, hogy a Jászság fővárosában épüljön egy szálloda a fedett műjégpálya mellé, a Tanítóképző Főiskolán pedig lehessen a sportághoz edzői diplomát szerezni. Három évvel Torino után Berényben felépült egy torzó: egy fedetlen műjégpálya, melynek tetejével évek óta vívódnak az építők. Az olimpikonok már a következő évben sem tudtak – pénz hiányában – Világkupa-versenyre utazni, csak akkor, ha azt a közelünkben bonyolították le.
Jövőre olimpiai év lesz, mondják, ezért az idén kissé jobban kinyílik a buksza. Világkupa-versenyen voltak Pekingben a versenyzőink nemrég, ahol Galambos Gábor hatodik lett. Huszár Erikáék a váltóra készülnek; ebben a számban lettek ők is pontszerzők a kínai fővárosban. Vancouver várja őket 2010-ben, ahol újabb szép szerepléssel az ígéretek halmazát nyerhetik…