Boldó és Bencó 3.

Elsőszülöttünk, Boldó igen hasfájós baba volt. Kilenc hónapos koráig délután öttől éjjel egyig ordított, nappal csak mozgó babakocsiban volt hajlandó aludni, és néha éjjel is ezt a megoldást követelte. Állandóan a mellemen lógott, lassan evett, mindig bealudt. Gondos anyaként mindezt tűrtem, nehogy éhezzen a gyermekem, noha három hónapos korára akkora volt, mint a népünnepélyeken használt luftballon. De a babamérleg rendre kevesebbet mutatott evés után, mint előtte. (Ez az az eszköz, amit csak azoknak ajánlok, akik szeretnék megtapasztalni az őrület határát. Mert mérni képtelenség vele, ugyanis egy állandóan izgő-mozgó valamit akarok lemázsálni.) Időnként tejgondjaim is voltak, de Boldó nem fogadta el a cumisüveget, féltem, éhen hal. Hiába mondta a védőnő, ha nagyon éhes lenne, elfogadná a tápszert, higgyem el. De egy újdonsült anya senkinek sem hisz (mert ő tudja, érzi), inkább kézi fejőgéppel nyúztam magam. Mindent állandóan fertőtlenítettem, vasaltam, a páromnak többször ruhát kellett váltania, mielőtt a gyerekhez nyúlt (utcai, kerti, kutyás, benti, futó, benti+textil pelenka képezte a repertoárt). Minden helyiségbe hőmérőt helyeztünk, ha a gyerek fordult egyet az ágyban, rögtön ugrottunk. A kialvatlanságtól kialakult hallucinációim rendszeressé váltak.

Bencónél is hasonló élményekre számítottam. Ehhez képest ő sohasem sírt (kezdtem aggódni, valami nincs rendben), tizenöt perc alatt megette a tejadagját (a cumisüveget rögtön elfogadta), magától elaludt, és leginkább elégedetten vigyorgott a világra. Mintha tudta volna, jobb, ha meghúzza magát, mert a bátyja nem igazán békél meg a helyzettel. Boldó nem egyszer szavakba is öntötte vágyait: „Most már eleget volt itt Bencó, vigyétek el!”

Mivel a helyzet nem változott, radikálisabb eszközhöz folyamodott. Ha valami nem tetszett neki, megállt, és fülsiketítő üvöltésben tört ki. Amikor a nap huszonnégy órájából tízet sikongatásban töltöttünk, párom azt ordította, ezt nem lehet kibírni (vagy ha igen, nehezen). Mondtam, türelem (a komoly és komolytalan szakirodalmak jutottak az eszembe), még csak gyerek, a kiegyensúlyozott, megértő beszéd meghozza a gyümölcsét, teljesen normális dolog, ahogyan Boldó reagál testvére születésére.  Párom egyre gyakrabban vitte a kutyákat sétálni, egy idő után az ebek már csak enni kerültek haza. Közöltem vele, ez a legegyszerűbb, elmenni. Én meg ide vagyok kötve (mellileg), oldjam meg, kész. Természetesen mindezt üvöltve. Fülsiketítően üvöltve.

A családi béke a legszebb dolog a világon.