Tücskök, hangyák és a zsebpénz

A zsebpénz hasznos dolog, ugyanis megtanítja gazdálkodni, tervezni a gyereket – ebben mindenki egyetért. Az ország mai állapotát nézve sem haszontalan, ha legalább az aprónép megtanulja késleltetni vágyait, azaz hozzászokik, hogy csak annyit költsön, amennyit keres. A GfK Piackutató Intézet felmérése szerint honfitársainknak csak negyede takarékoskodik, viszont minden tizedik magyar tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér. A túlköltekezésben a 15–29 éves fővárosiak járnak az élen.

Az osztályfőnököket tömörítő egyesület azt szorgalmazza, hogy már az általános iskolában vezessék be a pénzügyi ismereteket oktató tantárgyat. Aki minden délelőtt egy ezrest ver el a suli büféjében annak tudatában, hogy másnap úgyis kap másikat, az sosem tanul meg gazdálkodni. Ne várjunk a tanügyi reformig! Alkér Orsolya nevelési tanácsadó szerint a következetlenül adott zsebpénz kifejezetten káros. Már azzal pénzügyi tudatosságra nevelhetünk, ha a kisfiúnak megmutatjuk, hogy a locsolópénzt nem muszáj nyalánkságra költenie, hanem be is fektetheti. A kamatot persze a szülő fizeti, mondjuk csokoládéban. E lecke akkor sikeres, ha a családi kassza sose jelent csődöt, mint ahogy egyes nagybankok…

A 8–14 éves magyar gyerekek átlagosan havi 3300 forint zsebpénzt húznak, derítette ki a Szonda Ipsos felmérése. A kiskamaszok így összesen 33 milliárd forint felett rendelkeznek, és rendre beleszólnak a ruhák, telefonok, sőt az autók vásárlásába is. Nem csoda, hogy a reklámok a gyerekeket próbálják elcsábítani, hogy megnyissák a szülők bukszáját. Már a kisiskolások rájönnek, hogy márkás cuccokkal vívhatják ki társaik elismerését, nem olcsó kínai holmival. Ranschburg Jenő pszichológus viszont úgy véli: a szabályokat a szülőknek kell megszabniuk. Nem szabad megengedni, hogy a nagyobb kiadásokban a csemeték diktálják a család költségvetését. Ez azzal fenyeget, hogy idő előtt elveszítik a gyerekkorukat.

Nyugat-európai pedagógusok arra figyelmeztetnek, felnőtt egy zsarnok nemzedék, melynek fiataljai megszokták, hogy nekik mindig mindenből a legjobb jár. Súlyos következményekkel járhat, ha a felnőtt – csupa jó szándékból – erőn felüli anyagi áldozatot hoz azért, hogy kiszolgálhassa a gyermek szeszélyét. A körberajongott nebuló nem tanul meg küzdeni, hanem várja, hogy ölébe potytyanjanak a javak, és levegyék a felelősséget a válláról. Az ilyen ifjonc még huszonéves korában is a „mamihotel” kényelmét élvezi, és az anyja szobalányként lesi a kívánságait.

Az elkényeztetés veszélye nem vadonatúj. A francia felvilágosodás jeles gondolkodója, Rousseau így írt: „Ismeritek annak a legbiztosabb módját, hogyan tegyétek boldogtalanná a gyermeketeket? Szoktassátok hozzá ahhoz, hogy mindent megkap, kívánságai ugyanis feltartóztathatatlanul növekednek, ha könynyűszerrel beteljesítheti őket.”

A lélekgyógyászok óva intenek attól, hogy házimunkáért vagy jó jegyekért honoráriumot kapjanak a nebulók. Okosabb, ha megtanulják, hogy a családban mindenki ingyen végzi kötelességét. Az sem tragédia, ha a válságos időkben csökken a gyerkőc zsebpénze. Ám ezt előre illik vele megbeszélni, és azt is látnia kell, hogy a nehézségek miatt a többi családtag is lemond valamiről.

A piacgazdaságban a nevelés elvei és gyakorlata fényévekre esnek egymástól. A jó britek a kihullott fogakért „fájdalomdíjat” fizetnek a kicsiknek, a tiniknek meg a levélsöprésért vagy porszívózásért jár „prémium”. Sőt, akadnak pimasz kölykök, akik már a házi feladatukat sem körmölik ingyen...