Boldó és Bencó 12.

Boldó és Bencó sikoltozva, felfokozott adrenalinnal mászkáltak egyik sátorból a másikba. Rendre összetalálkoztak az alagútban („Véletlenül, anya…” –mondta ártatlanul Boldó), de amikor üvöltözéses sírásba torkollott a bújócska, annyit mondtam: „Vagy a játékok, vagy én!” Kis családom mellettem döntött, szépen összehajtogattuk a sátrakat, s megbeszéltük Boldóval, hogy ez kinti játék. Majd a kertben, ha szikrázó és ragyogó napsütés lesz legalább két héten át – tettem hozzá reménykedve. Pedig abszolút játékpárti vagyok, néha hajmeresztőbb dolgokra kapacitálom a gyereket, mint ő engem, de mindennek van határa. Az utóbbi időben rémálmaim vannak. Hatalmas játékhalomban fulladozom, s nem jön segítség…

Ez többek között köszönhető sógoromnak, Zolinak, akinek mindig eredeti ötletei vannak, legalábbis ami a játékokat illeti. A sátrat is ő hozta, és az összes három méteres kamiont, dömpert, markolót, búgó, zenélő és beszélő járgányt, s a tégla méretű építőalkalmatosságokat. Imádja a fiúkat, s azt gondolja, hogy ezt az ajándékok méretével arányosan juttatja kifejezésre. És köszönhető nagyapámnak, aki Nanyó kiskori játéktörmelékeit halássza elő háza rejtett zugaiból. Meg íjat, hajítógépet, rakétakilövő állomást csinál az unokáknak.

Boldó még csak három és fél éves, de már most százszor több játéka van, mint nekem egész gyerekkoromban. Nem is becsüli azokat annyira, kivételt képeznek a playmobil figurák, az összeszerelhető vár és a könyvek. Ha pár kosár játék Nanyóhoz kerül, vagy ismerős gyerekeknek ajándékozunk néhány szatyorral, észre sem veszi a hiányukat. Bencót pedig totálisan hidegen hagyják a játékgyárak kreálmányai. Legszívesebben a konyhaszekrényben turkál, fazekat húz a fejére, szűrővel hadonászik, seprűvel és lapáttal a kezében rohangál, vagy a mosogató- és a mosógép gombjait nyomogatja.

Ha eltörik egy játék, Boldó csak annyit mond, nem baj, veszünk másikat. Pedig Lacival szigorúak vagyunk játékügyben, csak karácsonykor, húsvétkor és születésnapra dukál „komoly” játék. De (szerencsére) nagy a család, így kéthetente gyarapodik az állomány. Ennek különösen akkor örülök, ha mezítláb rálépek valami éles vacakra. Amiről fogalmam sincs, melyik darab tartozéka. Amikor este össze kell pakolni, kezdődik a meccselés Boldival: „Anya, fáradt vagyok” vagy „Én összepakolom a társast, te meg a többit” – mondja fennhangon. A többi általában hat kosár és doboz játékot jelent, ezért minden nap elmondom: „Adjuk oda a játékaidat egy óvodának. Ha nincs játék, nem kell esténként összepakolni.”

Az ilyenkor felhangzó üvöltés leírhatatlan.