Boldó és Bencó 14.

Döbbenten néztem évekkel ezelőtt, ha egy csaknem négyéves gyerek nem köszönt, amikor találkozott valakivel, vagy vicsorogva reagált, ha csak ennyit mondtak neki: „De megnőttél, Pistike!”

ÉletstílusBiczó Henriett2009. 07. 04. szombat2009. 07. 04.
Boldó és Bencó 14.

Mióta saját gyerekeim vannak, már nem gondolom, hogy a nevelés csődje, ha a gyerek nem köszön, vagy csupán hörögve reagál egy-egy jó szándékú kérdésre.

Boldó mindig közvetlen gyerkőc volt, két és fél éves koráig mindenkihez beszélt, különösen az illető családfája érdekelte. Boldog-boldogtalantól, a boltostól, a hentestől, a postástól, a zöldségestől is megkérdezte, hogy hívják a gyerekét, az anyukáját, a nagypapáját, a nagymamáját, a testvérét. Általában kedvesen vigyorogtak rá, „milyen aranyos ez a gyerek!”, de Boldó kielégítő választ ritkán kapott. Talán a párbeszéd fontosságába vetett hite csorbult ezekkel az élményekkel, vagy fejlődésének újabb szakaszába lépett, de közel négyévesen eljutott odáig, hogy időnként nem köszön, amikor köszönnek neki, vagy vicsorogva reagál.

Jó esetben a hátam mögé bújik, és a lábamat markolássza, a legártatlanabb arcát mutatva. Rosszabb esetben – miután kedvesen, bájosan, mosolyogva köszönnek neki – csípőre teszi a kezét, behúzza a nyakát, és annyit mond: „Én IV. Lajos király vagyok!” (Hogy miért pont a negyedik, ráadásul Lajos, máig nem sikerült megfejtenünk.) Olykor ezt megspékeli azzal, hogy „Mindenkit lekardozok!”, vagy „Add meg magad!” Vérmérséklettől, nemtől és kortól függetlenül, mindenkit váratlanul ér a válasz. Rögtön mentegetőzni kezdek, mintha tényleg lekardozott vagy megadásra kényszerített volna bárkit is. Nem is értem, máskor szokott köszönni, biztosan fáradt, nem aludt ebéd után, várfoglalást játszottunk, tart a hatása, magyarázkodom. És próbálom győzködni Boldót: „Köszönj szépen a bácsinak, a néninek, a nagyfiúnak, a nagylánynak” – miközben simogatom a fejét, és magamban azt gondolom: létezik, hogy még azt sem érem el egy pár éves gyereknél, aki ráadásul az enyém, hogy köszönjön?! Miután megint kettesben maradunk, megkérdezem (nagy bölcsen), miért marad el a köszönés. Ilyenkor rögtön megígéri, „Anya, nagyon szeretlek, többet ilyen nem fordul elő.” Ezt minden nap elmondja hatszor.

De IV. Lajos másnap ugyanúgy nem köszön, amikor belépünk az „ellenséges” zöldségeshez.

Ezek is érdekelhetnek