Boldó és Bencó 14.

Döbbenten néztem évekkel ezelőtt, ha egy csaknem négyéves gyerek nem köszönt, amikor találkozott valakivel, vagy vicsorogva reagált, ha csak ennyit mondtak neki: „De megnőttél, Pistike!”

ÉletstílusBiczó Henriett2009. 07. 04. szombat2009. 07. 04.
Boldó és Bencó 14.

Mióta saját gyerekeim vannak, már nem gondolom, hogy a nevelés csődje, ha a gyerek nem köszön, vagy csupán hörögve reagál egy-egy jó szándékú kérdésre.

Boldó mindig közvetlen gyerkőc volt, két és fél éves koráig mindenkihez beszélt, különösen az illető családfája érdekelte. Boldog-boldogtalantól, a boltostól, a hentestől, a postástól, a zöldségestől is megkérdezte, hogy hívják a gyerekét, az anyukáját, a nagypapáját, a nagymamáját, a testvérét. Általában kedvesen vigyorogtak rá, „milyen aranyos ez a gyerek!”, de Boldó kielégítő választ ritkán kapott. Talán a párbeszéd fontosságába vetett hite csorbult ezekkel az élményekkel, vagy fejlődésének újabb szakaszába lépett, de közel négyévesen eljutott odáig, hogy időnként nem köszön, amikor köszönnek neki, vagy vicsorogva reagál.

Jó esetben a hátam mögé bújik, és a lábamat markolássza, a legártatlanabb arcát mutatva. Rosszabb esetben – miután kedvesen, bájosan, mosolyogva köszönnek neki – csípőre teszi a kezét, behúzza a nyakát, és annyit mond: „Én IV. Lajos király vagyok!” (Hogy miért pont a negyedik, ráadásul Lajos, máig nem sikerült megfejtenünk.) Olykor ezt megspékeli azzal, hogy „Mindenkit lekardozok!”, vagy „Add meg magad!” Vérmérséklettől, nemtől és kortól függetlenül, mindenkit váratlanul ér a válasz. Rögtön mentegetőzni kezdek, mintha tényleg lekardozott vagy megadásra kényszerített volna bárkit is. Nem is értem, máskor szokott köszönni, biztosan fáradt, nem aludt ebéd után, várfoglalást játszottunk, tart a hatása, magyarázkodom. És próbálom győzködni Boldót: „Köszönj szépen a bácsinak, a néninek, a nagyfiúnak, a nagylánynak” – miközben simogatom a fejét, és magamban azt gondolom: létezik, hogy még azt sem érem el egy pár éves gyereknél, aki ráadásul az enyém, hogy köszönjön?! Miután megint kettesben maradunk, megkérdezem (nagy bölcsen), miért marad el a köszönés. Ilyenkor rögtön megígéri, „Anya, nagyon szeretlek, többet ilyen nem fordul elő.” Ezt minden nap elmondja hatszor.

De IV. Lajos másnap ugyanúgy nem köszön, amikor belépünk az „ellenséges” zöldségeshez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek