Zsenik hitelből?

Itt volt, ugye, a nagy fiatalítási hullám a válogatottban Várhidi Péter idejében. Új játékosokat ismertünk meg Priskin, Hrepka, Farkas, Koman, Fülöp, Németh Krisztián személyében. A srácok bemutatkozása nem sikerült roszszul, Priskin egy ciprusi tornán ontotta a gólokat, Németh Krisztiánt pedig a közönség fennhangon követelte a felnőtt válogatottba. – Na végre, itt az új hullám, erre vártunk! – sóhajtottunk fel a lelátón. Csakhogy telik-múlik az idő – méghozzá milyen gyorsan! –, és a mi hőn szeretett sportágunk csak nem akar ötről a hatra vergődni.

Kiváló mérce a nemzetközi kupatorna – ahol eddig hárman veselkedtek neki a nem túl acélos ellenfeleknek. A Szombathely már a kazahokkal is megszenvedett, végül egy idegenben szerzett soványka góllal csak tovább evickélt. De Svédországból már sírva-ríva jött haza: kiderült, hogy az Elfsborg túl nagy falat a Haladás számára. Az Újpest (ki tudja, miért) alaposan felszívta magát a romániai túrára, de aztán a Steaua a bukaresti Ghencea stadionban tett arról, hogy mértéktartó szerénységre szoktassa a lilákat. A 0-2-es eredményen lesz mit „bütykölni” a Megyeri úton… A Debrecen teljesítménye sem ostromolta az egeket, miközben 2-0-ra megverte az igencsak középszerű svéd Kalmart; de hát legalább a győzelmet ne kelljen magyarázni. Egyébként is, a cívisváros mennyiségileg nem áll rosszul focistákból: a „tarcsi” is könnyedén elhódította a Szuperkupát annak a Kispestnek az orra elől, ahol konszolidáltak a viszonyok, van sikeres edzőjük, csak éppen csapatuk nincs. A Debrecen talán egy harmadik gárdát is össze tudna állítani, amelyik megkapaszkodna az élvonalban. De hol van az az egy, amelyik felkerül a BL főtáblájára?

Visszatérve a fiatalokhoz: Németh Krisztián nem lett felnőtt válogatott, viszont Angliában a Liverpool közelében csiszolódik. De meddig? Rafa Benitez, az első csapat főnöke azon gondolkodik: odavegye-e a „nagyok” keretéhez, vagy kölcsönadja valamelyik gyarmatra? Most, hogy megrepültettük, megcsocsóztattuk a „főnököt”, betette Krisztiánt egy osztrák edzőmecscsen több mint egy órára az „egy”-be; itt tart hát a fiú. Holott az ő korában az aranylabdás Albert Flórián az angoloknak rugdosta a gólokat magyar felnőtt válogatott mezben. Arról pedig Feyér Miklós, a Régi Sípos vendéglő tulajdonosa tudna mesélni, miként jártak ki egy kültelki pályára, hogy a 17 esztendős Purczel Ferike játékát csodálják. (Mint tudjuk, belőle lett később Puskás Öcsi.) A 18 esztendős Sándor Csikarért az MTK az egész Móra-várost bekeríttette, csakhogy megszerezze. Ehhez képest a mi fiunk angliai karrierje enyhén szólva is döcög, miként az egész magyar futball szekere.

Pedig úgy látszik, hogy a sportág körül lázas sertepertélés folyik. Minden számottevő klubnak van utánpótlásbázisa, a szülők zsebbe nyúlni is hajlandók a csemetéikért. Legutóbb Szolnokon voltam egy gyermektornán, ahol hatszáz apróság rúgta a bőrt, és minden gyerekhez két szülő társult. Felvetettem ott is: mikor is lesz futballunk? Azt mondja az egyik türelmetlen szurkoló, vegyünk fel IMF-hitelt, hozzuk ide Cristiano Ronaldót, Messit, Kakát, aztán számoljuk ki, a tízmillió emberre mennyi jut fejenként a költségekből. Majd tartsunk egy népszavazást arról, hajlandók vagyunk-e vállalni ezt a különadót. Ha igen, minden rendben. Ha nem? Számoljunk tovább – immár a lábujjunkat.