Vetített viasznő vagy csupán

Gondoltam, hogy bármely helyére nyúlok a lakásnak, úgyis valamelyik kölyök valamelyik kalóz-CD-je kerül a kezembe, aztán már csak be kell tenni a lejátszóba, és folyhat a vér a magasabb kultúra oltáráról lefelé, gyalázva a cuccot, de már az elején kissé elakadt a lendület, mert a következő bömbölt:"A Télapó jön és szétrúgja a segged!Te rossz fiú voltál egész évben,   amit érdemelsz, csak azt kapod.A Télapó csapata útban van feléd,   elrontják majd a napod.Jönnek a krampuszok és szétverik a tévéd,   bezabálják a pulykát,És ha végképp lelakták a kéglit,   még a fádat is felgyújtják.

{p} A Télapónak nincs jó kedve,   rohadt egy éve volt,Ráordít a tündérekre:   - Hozzatok alkoholt!"Ez egyébként - mint utólag megtudtam - a jeles Kerozin együttes egyik vidám és értelemszerűen karácsonyi dala, és meg kell állapítsam, nincs vele semmi baj (de ne áruljanak el a gyermekmentő szolgálatnak). Kicsit még kutattam a kölykök zugárui között, végül kénytelen voltam más módszerhez folyamodni - miközben elégedetten megállapíthattam, hogy az én bezzeg-gyerekeimnek nincs ám itthon rózsaszín nyálas zenéjük!És akkor felcsendült. Igaz, a szomszédból, de mégis, oly gyönyörű volt a patakparti alkonyban, még a galambok is átültek a verebekhez, ahogy szállt a bárányfelhők hátán:"Néha könny van a két szemeden,    titkon is észreveszem,Tudom, bűn, amit én keresek,    ha nélküled messze megyek. És mennyi bánat ér, tudom már rég,    ezért ne félj!"

{p} Igen, az ínyencek már a prozódia alapján is tisztában vannak vele, ami a mi elmaradott családunknak több időbe tellett, hogy ez Ő és az Ő Költészete. Figyeljék csak meg, mint vált át a személyes hang általánosba, mármint a gondolatmenetet illetően, hogyan univerzális és mikronnyi egyidejűleg a látásmód, ez valóban csak a nagyok sajátja, ahogyan folytatódik, mutatván a szimbolikus utat a végtelenbe és a megvilágosodásba:"Egyszer megjavulok én, jó leszek majd,És visszatérek hozzád újra.Egyszer megjavulok én, jó leszek majd,És a hosszú út majd véget ér."Király!Egyébként a fény, a megvilágosodás, mint visszatérő elem, alapvetően jellemző a mai modern költészetre - nyilván sötét korunk ellenpontozásaként vagy a végzetébe rohanó emberiség utolsó vágyainak egyikeként, megfigyelhető ez például a következő sorokban - amelyeknek feszes, abab rímképlete végigköveti mintegy leképezve a mondanivaló szikár sűrűségét is:"Tudtam: visszavágysz a fénybe,neked kell a csillogás!Csak azt későn vettem észre,hogy ennyi elég...  nem kell más..."Nos, a szimbolizmus ugyan nem e század költészetének a sajátja, ám nyilván nem véletlen, hogy az igazán nagyok olykor visszanyúlnak mondanivalójuk hitelesítése kedvéért a régi klasszikusokhoz is. Érdemes egyébként megfigyelni a szimbólumok visszaköszönését (magának is, jóember!) a következő sorokban:"Más az ász, és most már látom, mit sem ér a kőr király..."

{p} A méltatlanul mellőzött mű egyébként a jeles Pierrot szerzeménye, és tán nincs ember széles e hazában, aki ne dúdolgatná a szerzői jogilag tán kissé gázos dallamra a jól ismert szöveget:"Tegnap összetört egy álom,lassan megszokom, de mégis fáj..."A valóságtól való elszakadás vágya, az ember örök vágya csendül ki egy másik jeles kortárs mű sorai közül is. Egyébként - érdekes módon - úgyszintén a szimbolizmusból jól ismert motívumok hada bújik elő, a műfaj sajátosságainak megfelelő, dallamos formában:"Hogy szárnyad nőhet    csak álmodni merted,A sötét lelkű fájón kinevet.Az első útra nem kísért el senki,Az elszakadás, a próba nehéz, vigyázz!" Ha egy pillantást vetünk ugyanezen mű egy későbbi, visszatérő, tehát refrénszerű szakára, amelynek alkalmazása különösen jellemző egyébként erre az irányzatra (az Edda verseire), megfigyelhető a költői eszközök sokszínűsége, amely a magyar nyelv gazdagságát, hangzóvilágának kincseit aknázza ki.

{p} Nézzük meg a rímek összecsengését, különös tekintettel a virtuóz ragaszt-szakadsz-maradsz szavakra!"Ezerszer átélt mozdulat, te szállni fogsz.Ha most még félsz is,    a tested földhöz ragaszt.Azt, hogy nem lehet, hogy nem szabad,    óh, el ne hidd!Egy győztes mozdulat a földtől elszakadsz,Örökre fönnmaradsz."Mind ez ideig egyébként abban a tévhitben éltem, hogy bezzeg az én időmben, bezzeg akkor voltak még mély mondanivalójú, átélhető, generációilag azonosulható dalszövegek - különben mi másért rajongtunk volna olyan odaadóan?! A fentebb ismertetettek után már kissé meginogva ebben a hitben, de mégis, valami halvány bizakodással elővettem a Piramis méltán korszakossá vált dalát, hogy bebizonyítsam az igazamat a gyerekeknek:"Álmok közt ébren élsz,Másoknak adni félsz,Kóbor vagy, mint a szél,A becsület ennél mégis többet ér!"Khmm, talán hagyjuk ezt - bár a népzenei alapok a prozódián is megérződnek, mégis, az előző generáció költői közízlésének sokkalta eklatánsabb példája lehet a méltatlanul mellőzött Balaton és Trabant együttes néhány sora, például a már címében is a kor közérzetét kifejező Mániákus depresszió című, amelyben már nem a szimbolizmus érhető tetten, hanem a transzcendens elemek szinte bukolikus bősége:"Vetített viasznő vagy csupán,Rajtad csillog fénypongyolám.A fények kékben úsznak, hajnal hasad,Szeretem a színes álmokat."

{p} Egyébként ennél a költői irányzatnál többször is megfigyelhető az úgynevezett "híd" alkalmazása, azaz a meglehetősen kötött rímképletből és sorszerkezetből kilépve, mintegy távolabbra mutatva, szabad vers formájában valami új, valami más léptékű felé mutat, például amikor azt mondja a költő:"Mengele néven bújkálok Algír külvárosában,Les rám egy szadomazochistaTisztaságmániákus őrült,Akivel együtt lakom.Ő is kém, figyeli, kinek dolgozom.Én is az asztalán matatok,Hogyha nincs itthon.Mindent megteszek, hogy megtudjam,Kinek dolgozik.Ugyanannak a két ellenséges csoportnakKüldözgetjük jelentéseinket,Akik egymásnak küldözgetikJelentéseiket rólunk."Jellemző a korra, hogy meglehetősen értetlen maradt ezzel az irányzattal szemben, miközben a közízlést olyan verssorok formálták, mint például az önkritikától sem teljesen mentes "Nyár van, alig-fürdőruhában égetem magam" kezdetű dal, vagy a "Jött egy felhő, leszállt közénk, s mi felszálltunk rá oly könnyedén, égő vágy, vad táncot jár", illetve a már-már dekameroni magasságokat ostromló "Add ide a didit..." kezdetű dal.

{p} Egy furcsa kor furcsa művészete ez, amelynek tanúi lehetünk, de e sorok írója kötelességének érzi, hogy a jövő irodalomtanár-generációjának a figyelmét azért felhívja a kortárs költészet néhány elemére; nem feltétlenül az előzőekre, és nem is feltétlenül a "Ne sírj, úgyis mindegy, a lovacska elszaladt" vagy a "Repül a bálna" verssorokra, amelyek egy nagyon sajátos, jellemzően XX. század végi irányzathoz tartoznak, és amelyek előszeretettel alkalmaznak állatokat a művészi mondanivaló kifejezésére. De bizalommal ide sorolhatjuk a másik, a könnyedebb, életigenlőbb irányzatot, mind például a "Hófehér Jaguár, ami kint vár, érted jöttem, bébi, tudom, hívtál..." vagy a "Hess innen, te veréb, hess innen, te veréb..." kezdetű örökzöld (Hatóságilag Tilos) dal.Befejezésképp, hogy a jövő generációjának ne legyenek kétségei afelől, atyáik korosztálya mire bulizott, pogózott és zúzott valaha, hadd álljon itt egy idézet (mert félő, hogy máskülönben nem örökíti meg az irodalomtörténet, pedig egy egész generáció - illetve annak egy mélyebben érző része - további pályafutását határozta meg), amelyet e sorok írója mai napig dudorászgat pelenkázás vagy porszívózás közben, utódai legnagyobb megrökönyödésére ("Anya!!!! Normális vagy???" felkiáltásokkal adták tudtomra őszinte döbbenetüket):"Csendben fogsz oszlani majd a bokorban,Ott, ahol a cigit szívják a csajok,Fékezz le még most, mielőtt szétmész,Mondd azt: egy új nőt akarok."Balaton, persze hogy Balaton, az volt valami, ezek a mai fiatalok még depressziózni sem tudnak művészi fokon.