Zágrábi pokol pályán, utcán

A zágrábi meccsre azért érdemes bővebben kitérni, hiszen ez volt Matthäus első tétmérkőzése Magyarországon. Egy-egy új sorozat kezdetekor már megszokhattuk, hogy óriási a bizakodás: egyfolytában azt hangoztatjuk, hogy na majd most megmutatjuk, a fiúknak már csillog a szemük, és másképpen cipelik a kapufát - aztán minduntalan jön a nagy-nagy kiábrándulás. Most annyiban volt más a helyzet, hogy a német edző vezérletével sikerült két egészen parádés eredményt elérni, hiszen a válogatott győzött Németországban és Skóciában, úgyhogy reális esélyünk volt a döntetlenre Hovátországban is.
Legalábbis tíz percig, amíg mindkét csapat tizenegy emberrel játszott. Huszti Szabolcs ugyanis olyan hévvel könyökölte szemen Srnát, hogy az a szuperpankrációban, a K1-ben is pirulásra készteti a versenyzőket, s az angol bíró azonnal kiállította a ferencvárosi futballistát. Jogosan vagy jogtalanul, arról megoszlanak a vélemények: az biztos, hogy a meccsen elvileg egymás mellett szaladgáló Huszti és Srna között ez egyfajta bemutatkozó tüske volt, csak kissé túl durvára sikeredett. A horvát már rég elfejelte a labdát, a magyar fiú azonban mindenképpen oda akart neki piszkálni, és ahelyett, hogy visszahúzta volna a könyökét, jól odasózott egyet. Az egyik bírónál ez sárgát, a másiknál pirosat ér, balszerencsénkre Riley az utóbbi kategóriába tartozott. Ugyanakkor fölösleges összeesküvés-elméleteket gyártani: nem, Riley nem a horvát kémelhárításnál dolgozik, és még csak nem is a WADA embere, aki Fazekas Robi nem pisilése miatt rótt volna ki ily kegyetlen büntetést a magyarságra...
{p}
Az az első pillanatban látszott, a kiállítás mindent eldöntött. Az addig magabiztosan, okosan passzolgató magyar válogatott egy csapásra összeomlott, látszott, senki nem készítette fel a játékosokat olyan helyzetre, hogy már a meccs elején borulhat a jól begyakorolt taktika. Ez pedig a szövetségi kapitány vétke. Míg az olimpián azon dühöngtünk, hogy a magyar sportvezetés mennyire képtelen jól menedzselni a sokasodó doppingügyeket, most azért bosszankodhattunk, mert egy ugyanolyan váratlan eseményt nem sikerült megfelelően lereagálni. Mert igenis fel kell készíteni egy csapatot a váratlan emberhátrányra, vagy arra, amikor az ellenfél két perc alatt rúg három gólt, netán hogy a közönség buzdítás helyett teli szájjal szotyizik, vagy éppen az ellenfél kapuja csak feleakkora, mint a magyar. Mindenre fel kell készülni - ez pedig most nem történt meg.
Matthäus mindazonáltal meglépte, amit megléphetett. Azonnal lehozta a szintén kiállításgyanúsan játszó Simek Pétert, és kicsit átszervezte a középpályát, de ez most nem vált be. Nem, hiszen a kiállítással megtört a játékosokban valami: a védők elbizonytalanodtak, a középpályások nem tudták megfelelően bejátszani a területeket, az egy szem elöl maradt csatár, Szabics Imre pedig utoljára a bemelegítésnél ért labdához. Néhány percig abban bízhattunk, hogy valami hatalmas csoda folytán sikerült kibekkelni 0-0-val ezt a mérkőzést, de amikor Molnár Balázs tanítanivalóan adta oda Prsónak saját tizenhatosán belül a labdát, akkor már egyértelművé vált, csak a súlyos vereség elkerülése lehet a cél. És ez sem sikerült, mert a gyáva csapatot a szerencse is elkerüli: a második gól előtt Stark Péteren pattant meg a labda, a harmadikat pedig Gyepes Gábor a saját kapujába vágta, így Király Gáborról elmondhatjuk, hogy bár remekül védett, társai három találatot is összehoztak neki. A kapuson kívül egyedül Gera Zoltán dicsérhető, aki tényleg küzdött, hajtott, csúszott-mászott, nagy pozitívuma a meccsnek, hogy legalább nem sérült meg. Előtte adódott az egyetlen magyar lehetőség is, ám akkor a kapusba fejelte a labdát. Ehhez csak annyit: a horvátok tizennyolcszor lőttek kapura... Szomorú statisztika.
És míg mi azon mosolyogtunk a tévé előtt, hogy Dario Srna egy életre megutálta a magyarokat (Huszti fejbe vágta, Tóth András kajakból beletérdelt a legérzékenyebb fertályába, végül Molnár wazarit érően söpörte ki mindkét lábát - mielőtt el is temették volna szegény horvátot, a bíró szerencsére lefújta a meccset...), addig a hazai szurkolók vadászni kezdtek a magyarokra. Az egyik barátom éjjel háromkor hívott fel, hogy előbb ellopták pénzét és útlevelét, majd nem engedik felszállni a pesti vonatra, tudok-e segíteni. A sportnapilapos kollégák tudták volna talán áthozni a határon, de ők már korábban visszaindultak - itthon tudtam meg, hogy az újságírók kocsiját összetörték, és néhány pofon is elcsattant a horvát vendégszeretet nyomatékául.
De hát ne háborogjunk, úgyis mindig az ártatlanok kapnak. Négy éve például nem volt olyan román rendszámú autó, amelyet ne törtek volna darabokra a budapesti mérkőzés után. Ebben az a felemelő, hogy a megrongált kocsik többségében erdélyi drukkerek ültek, akik azért utaztak ezerötszáz kilométert, hogy szorítsanak a magyar válogatottért...