Amikor a tűzoltóparancsnok is félrenézett

Tessék elképzelni egy Heves megyei honpolgárt, aki tavaly minőségi sport gyanánt három esemény közül választhatott: vagy kiment a Bélapátfalvi Építők csapatának tekemérkőzésére, netán megnézett fociban egy Sirok-Markaz rangadót, vagy éppen az egri Népkertben harsány kurjongatásokkal üdvözölte a nyugdíjas bácsik sakkmeccsének minden egyes lépését!

FiatalokKun Zoltán2004. 11. 19. péntek2004. 11. 19.
Amikor a tűzoltóparancsnok is félrenézett


Körülbelül ennyiből állt Heves megye sportja. Holott a kilencvenes évek elején még azt sem tudta az ember, mit kezdjen a rengeteg jobbnál jobb találkozóval. Ott voltak például a hatvani labdarúgók, akik kétszer is osztályozót játszottak az NB I-ért (előbb az Újpest, majd a Sopron volt a szerencsésebb), és értelemszerűen egyfolytában a másodosztályú bajnokság élmezőnyében tanyáztak. Vagy éppen kimehettek a szurkolók a szintén NB II-es egri focimecsekre, amelyek ugyan a nyolcvanas évek sikereihez képest már jóval visszafogottabb színvonalat képviseltek, mégis akadt olyan nekibuzdulás a Diósgyőr ellen, amelyre ötezren váltottak jegyet. (Ötezren - a második vonalban!)
A stadionból könnyen át lehetett sétálni a szomszédos csarnokba, ahol az ESE, majd a Kordax-Eger, aztán az AgriaComputer, végül az EGUT RC (ne ijedezzünk, ugyanarról a csapatról van szó) leckéztette meg az ellenfeleket női röplabdában. A legemlékezetesebb talán az 1994-es finálé volt, amelyet úgy bukott el az együttes a Tungsram ellen, hogy a mindenről döntő ötödik meccsen 2-0-ra és 14-11-re vezetett, több meccslabdája volt, a szurkolók már ott tolongtak a pálya mellett, mégis a lámpagyáriak nyertek. Az érdeklődésről annyit, hogy a hivatalosan ezerötszáz nézőt befogadó sportcsarnokban legalább háromezren voltak (a gyorsan elfogyó belépők után már a tombolajegyekkel engedték be a szurkolókat a meccsre), és úgy kellett könyörögni az újságíróknak, hogy tudósításaikban bánjanak csínján a nézőszámmal, nehogy a lojális és félrenéző tűzoltóparancsnokot büntessék meg a lelátó enyhén túlzott kihasználtsága miatt...
De aki ezen túl is jót akart szórakozni, az elmehetett az egri pingpongosok, a másodosztályban vitézkedő kézilabdázók, netán a gyöngyösi vagy füzesabonyi labdarúgók meccseire.
Mára változott a helyzet: a fent említett csapatokból egy sem létezik. Nem szűnt meg mind, de Hatvanban és Egerben tulajdonképpen nincs foci (a megyeszékhely Colosseumnak becézett stadionja akár egy komolyabb őszi falevélhullás után is összedőlhet), a megye legjobb együttesei az NB III-ban tengődnek, a megfiatalított és amatőrré lefokozott röplabdások pedig szinte még a sportág szabályait tanulják.
Ugye tavaly micsoda bőség várta a hevesi sportbarátokat? Tavaly, merthogy ebben az évben azért jócskán változott a helyzet - és el sem hinnénk, hogy jó irányba. Bár a leginkább kedvelt labdarúgásban továbbra is a 40-45 éves öregfiúk alkotják Eger első számú gárdáját (hogy mi lesz így az 52 ezres város focizni szerető fiataljaiból, abba jobb nem belegondolni), de legalább a tömegsport mellett az élsport is megjelent: van már vízilabda- és kosárlabdacsapat.
{p}
És ezáltal megtörtént, ami korábban elképzelhetetlen volt: a szurkolók elfelejtették a futballt, elfelejtették a röplabdát, elfelejtették a kézilabdát, és elkezdték tanulni a feljövőben lévő két sportág szakkifejezéseit - egy-egy kontrafault, tripla, dupla vagy lepattanó ma már senkinek sem jelent megoldhatatlan talányt.
A pólóhoz már hozzászokhattak az egriek, elvégre évtizedek óta NB I-es csapat játszik a városban, ám a sokáig használt régi Bárány-uszodába már a nézők sem mertek kimenni, mert félő volt, hogy addig bukdácsolnak a törmelékeken, mígnem dobnak egy véletlen hátast a medencébe. Maga a csapat sem szolgált rá a kitüntető bizalomra, a hatodik-hetedik hely a jelek szerint kevés volt az egriek számára. Bezzeg most egészen más a helyzet: elkészült az új fedett uszoda, továbbá sikerült megszerezni a bajnoki aranyért rendre harcban álló BVSC csaknem teljes játékos keretét (ne szépítsük: az egriek egyszerűen megvették a csőd szélén álló vasutas klubot), így ma már a Honvéd és a Vasas mellett egyértelműen bajnokesélyes az együttes. Fel is kapná fejét rendesen a világ, ha az olimpiai bajnokokkal tűzdelt pesti gárdák helyett vidékre kerülne a pólóarany. Márpedig ez a cél: bár már a második hellyel is kiegyeznének a városban, a rangadókra zsúfolásig megtelt uszoda közönsége azért bízik a bravúrban. (Elvégre az 1552-es ostrom óta Egerben nem ismerik azt a szót, hogy lehetetlen...)
Kosárlabdában nem a bajnoki cím, hanem a bennmaradás kiharcolása tűnik nagyon nehéznek. Az egri újonc csapat tavaly akkora fölénnyel nyerte a másodosztályt, hogy a tavaszi meccseket már le sem kellett volna játszania, ám ez az év egyelőre azt mutatja, hogy jókora a különbség a két bajnokság között. Lapzártánkig négyből négy vereség a nem éppen kedvező mutató, ám szó nincs arról, hogy ez bármiféle válsághangulatot gerjesztene Egerben. Merthogy a csapatnak nem a Kaposvárt, az Albacompot, a Debrecent vagy a Paksot kell megvernie, hanem a mezőny alsóházában tanyázó Dombóvárt, MAFC-ot vagy Nyíregyházát, és erre bizony jókora esély kínálkozik (igaz, a nyírségi meccset már elszúrták az egriek).
S ami fölöttébb érdekes: a két feltörekvő együttes között semmiféle rivalizálás sincs. Legfeljebb abban versenyeznek pólósok és kosarasok, hogy ki tud az évad végére több szurkolót megmozgatni. Nagy lesz a csata, hiszen a drukkerek örülnek, hogy vége a hat szűk esztendőnek.
Egyedül a népkerti nyugdíjas bácsik álmélkodnak. Nem értik, hova tűnt megszokott közönségük...

Ezek is érdekelhetnek