Eljött volna a mi időnk?

Az egykori legendás védő, a mi "szőke sziklánk" ugyanis a tatai szakmai konferencián azt a költői kérdést tette fel kollégáinak: minek nekünk külfödi szakember? A német szövetségi kapitány erre felkapta a vizet, és Mészöly megjegyzését uszításnak minősítette. Akár vérre menta szóváltás, akár nem, ez a csetepaté azért sok mindenre rávilágít a honi labdarúgásban.
Először is arra, hogy a sportágban dolgozó szakemberek memóriája véges. Az első világbajnokság, melynek a selejtezőjén elbuktunk, 1970-ben volt. Akkor a csehekkel "brusztoltunk" a mexikói részvételért, és egy emlékezetes, harmadik meccsen 4-1-re kikaptunk Marseille-ben. Mészöly Kálmán legendás mondatára máig emlékszünk: "A mi időnk lejárt..." Ez az önkritikus kijelentés sokáig erkölcsi tőkét jelentett számára. Sokan a marseille-i csatavesztéstől számítják labdarúgásunk mélyrepülését. Azért akárhogyan is számolgatjuk, ennek már nem kevesebb, mint harmincöt esztendeje, és bizony ez alatt az idő alatt túl sok örömünk nem volt a válogatottunk szereplésében. Miközben a csapat mellett bábáskodott már szinte az egész honi edzői gárda! Volt, aki többször is lehetőséget kapott arra, hogy a válogatott kispadjára üljön - Mészöly Kálmán háromszor -, de az eredmények mégsem jöttek. Pedig próbálkoztak szakembereink mindennel. Például tésztával etették a játékosokat - mire a szovjetek, hírét véve a szakvezetői tendenciának, "hat gombóccal" kedveskedtek. Idővel olyan mély gödörbe kerültünk, hogy azt mondtuk: na, ennél lejjebb már nem juthatunk! És jutottunk.
{p}
Eközben tönkrementek a klubok is, a nemzetközi kupatornák számunkra már ősszel, az első körrel befejeződnek - kivétel a Fradi BL-be jutása volt, meg a Debrecen vitézkedett egy-két külföldi ellenféllel szemben. A szurkoló azt hihetné, kalaplengetés és egyetemes hurrá fogadja azt a külföldi szakembert, aki, vállalva a bukás kockázatát, egy idegen ország futballjának fellendítését tartja hóbortjának. Hiszen jó példa van rá szerte a művelt világban: a görögök úgy lettek Európa-bajnokok, hogy az "indultak még" kategóriába sorolták őket a rajtnál; aztán Otto Rehhagel mester súgott valamit a fülükbe (no meg tanított nekik valamit a felkészülés során...), és meg sem álltak a dobogó legfelső fokáig. S nem restelltek tanulni az angolok sem a svéd szövetségi kapitánytól. Egyszóval meg nem fordult volna a fejemben, hogy pont mi, magyarok rántunk majd kardot a német "uralom" ellen. És lőn!
Természetesen Lothar Matthäusszal még sok minden történhetik nálunk. Amennyiben nem vezeti ki válogatottunkat a világbajnokságra, megbukik. Ha mégis kijutnánk, új időszámítás kezdődhet, amikor csapatunk átlépi a határt Letenyénél.
De hogy a magyar szakemberek ideje jött volna el, éppen itt és éppen most... Ezt Mészöly Kálmán sem gondolhatja komolyan. Nehezményezi Mészöly, hogy nincs tekintélye a honi szakértelemnek. Bezzeg Baróti Lajos, Illovszky Rudolf, Lakat Károly idejében... Tegyük hozzá nyugodtan Sebes Guszti bácsit, aki ötéves tervet készített az Aranycsapat számára. Aztán felemlíthetjük Kubala Lászlót, Hidegkuti Nándort, akik vitték szerte a nagyvilágba a magyar trénerek jó hírét. És menten soroljuk fel azt is, mit produkált az ő idejükben a nemzeti tizenegyünk. Vagy mire jutottak a klubcsapataink. A tekintélyt a "nagy elődöknek" sem adták ingyen, azt bizony valódi céhmesteri munkával kellett kiérdemelni.
Úgyhogy nyújtson bátran segítő jobbot Matthäusnak Mészöly Kálmán, ha valóban segíteni akar a magyar labdarúgáson. Aztán ha nélküle is megállunk a lábunkon, jöhetnek újra sokat tudó mestereink. Vagy szerencsét próbálhat egy-egy fiatal talentum, akinek még nem kopott meg a hitele a sportágban. Csak hát várja ki mindenki a sorát. Mi, szurkolók, ezt tesszük lassan egy emberöltő óta.