Kanadai jégtörők

Amikor a profiliga bérvitája miatt elmaradt az észak-amerikai szezon, s így Rob Niedermayer és Jason Strudwick megérkezett Budapestre, valahogy azt vártuk tőlük, mint annak idején a futballista Tuliótól: lesz egy jó meccsük - aztán megtapasztalva a hazai viszonyokat, gyorsan elhúznak innen. Ez persze még most is előfordulhat, mindazonáltal a két kanadai az itt töltött három hét alatt már nagyobb haszon a sportágnak, mint azt bárki is várta.
A megnövekedett izgalom pedig egyre több nézőt csábított: a Kisstadion pénztárosának például nehéz szívvel kellett tudomásul vennie, hogy egyetlen estén többet kellett dolgoznia, mint az elmúlt öt és fél évben összesen. A pesti rangadóra ugyanis négyezer néző érkezett - más kérdés, hogy a nagy havazás miatt végül elmaradt a Fradi-Újpest (szükségmegoldásként az időjárástól nem zavart szurkolók azért agyba-főbe verték egymást). Niedermayer és Strudwick kesernyésen mosolygott egyet, hogy életük első nyitott pályás hokimeccse ilyen rövid véget ért, pedig Rob barátunk szokás szerint bemelegített, és a mínusz tíz fokban dugta fejét az öltöző melletti csapból folyó jéghideg víz alá... (Amúgy is örökre emlékezetes marad számukra ez a nap: amikor már mindenki hazament, az egyik kanadai visszasutyorgott az öltözőből, előkapta a kameráját, és szépen, akkurátusan videóra vette a körülményeket, hadd röhögjön majd otthon egy jót a család.)
Szegény fiúk, ha tudnák, mi várhat még rájuk: mert az semmi, hogy néha a játékos szemébe hullik a hó, esetleg hasra esik a felolvadt latyakban, de amikor majd a jól bevált módi szerint Niedermayer korcsolyázás közben valamelyik néző méretes öklébe ütközik, netán Strudwick ivópalackjába pisil bele egy jópofa drukker, lehet, hogy röhögés helyett visszasírják azt az NHL-t.
{p}
Persze a jelek szerint a két kanadait egyelőre igenis tiszteljük, és lessük minden lépésüket. A távirati iroda például valamelyik nap azt a szenzációs hírt adta ki, hogy Niedermayer és Strudwick megnézte - bocsánat, hivatalosan szólva: megtekintette - a Terror Házát, hiszen, mint elmondták (azaz: nyilatkozták), érdekli őket a magyar történelem. Valahogy nem hisszük ugyan, hogy Strudwick Mátyás király és a kolozsvári bíró meséjén nőtt fel, miként az sem valószínű, hogy Niedermayer Árpád vezér törzsfőnöki szokásaiból doktorált, de PR-fogásnak kétségkívül jó volt ez a múzeumlátogatás. Mert a legfontosabb, hogy a két hokist el kell adni a szurkolóknak, és az imázs építésének csak az egyik fele a pályán mutatott játék - a többi a magánéletből tevődik össze. Így ne lepődjünk meg, ha érzelmes hangvételű cikket olvashatunk arról, amint Jason barátunk saját kezűleg keni meg a vajas kenyerét vagy éppen Rob egy körúti áruházban vásárolja meg edzőcipőjét.
Kétségtelen ugyanakkor, a két kanadai aztán tényleg megéri a felhajtást, hiszen óriási többletet adnak a sportágnak. Részint mert a Fradi sorozatban több ezer néző előtt korongozhatott, részint pedig, mert rengeteg kisebb-nagyobb szponzor tűnt fel, tucatszámra jelentek meg az írások minden lapban a magyar jégkorongról, és az is az emberelőnyös helyzetek kihasználásáról értekezett, aki korábban a pakk szót hallva Nyilas Misi uzsonnászacskójára gondolt. Holott nem is Niedermayer vagy Strudwick az első NHL-es játékos Magyarországon, hiszen jó évtizede egy, korábban a profik között is megfordult orosz kapus, bizonyos Milnyikov már védett az Újpestben - de hát reklámszempontból egy orosz azért csak nem hasonlítható két kanadaihoz...
Summa summarum: a tengerentúli duó idecsábításáért csak köszönet járhat mindenkinek. És ha még több ilyen kaliberű játékost akarunk látni - szurkoljunk érte, hogy jövőre is elmaradjon az NHL-szezon...