Kisujjában a kosárlabda

A tizenöt éves diák evezéssel kezdte a sportot. Hol a négyesben, hol a nyolcasban kapott helyet, ám a legritkább eset volt, hogy az egységbe összejött volna a teljes létszámú legénység, így barátjával, Fehérvári Kálmánnal eldöntötték, bejáratottabb játék után néznek. Bekukkantottak edzéstájt két iskola tornatermébe is. A másodikban, ahol az Olajbányász kosarasai tréningeztek, szívélyesen fogadták őket. Ezzel eldőlt egy életem. Attila sohasem került a válogatottság közelébe, nem volt sztár a pályán, de az NB II-ben győzni tudtak, feljutottak az első osztályba; majd kiestek, ismét felkerültek, így lifteztek jó ideig. Közben elkerült Székesfehérvárra, ahol üzemmérnöki diplomát szerzett, azután vissza Szolnokra.
Huszonöt esztendős korában megszületett a harmadik gyerekük, így a csapattársak elbúcsúztatták a sokgyerekes apukát. Még egy szobrocskát is kapott visszavonulása alkalmából. Később mégiscsak szóltak neki: "Attila, gyere játszani!" És ő ment.
Ráhúzott még 14 évet, harminckilenc esztendősen fejezte be a versenyszerű sportot. Ezután volt klubvezető, edző és szertáros egy személyben. Még játszani is beszállt néha. Itt érte a legnagyobb csalódás is: 1988-ban a pártbizottságokból már ereszkedtek az "ejtőernyősök". Acsay Attila helyét is kinézte egy káder, behívatták a sporthivatalba, és közölték vele, hogy szerencsés lenne, ha lemondana. Ő megtette, sőt a sport iránti szolgálatból utánpótlásedző lett a helyére került ügyvezető elnök mellett.
Ettől az időtől számítják egyébként Szolnokon a profi kosárlabdát, amikor már a "pénz beszélt". Röpködtek a milliók Attila orra előtt, ő azonban nem kapkodott utánuk. Nem is lett gazdag ember, egy lakótelepi lakás árából, némi sportbaráti segítséggel, családi házzá alakított egy Holt-Tisza/parti tanyát, ahol ma is élnek, ezzel nagyjából kész is a leltár.
{p}
Nem panaszkodik, inkább az eredményeket sorolja: azt, hogy 1991-ben az Olajbányász bajnokságot nyert. Folyt a pezsgő a városházán, reggel ötig tartott az ünneplés, a boldogság összeadódott a rendszerváltás eufóriájával.
Latolgatja, ki volt a legjobb játékos, aki Szolnokon megfordult. Mikola Bandi igen nagy tehetség volt, sokra vihette volna, ha jobban érdekli a sport. Ő azonban a számítástechnika mellett kötelezte el magát. Kiváló figura volt Tyubin, a bajnoki győzelem után a barátnője cipőjéből itták a pezsgőt a fiúk; ma valahol Leningrádban koporsókat árul. Abeljanov is emlékezetes alakja volt a szolnoki kosárlabdának. Aztán Sztojan Ivkovics, aki hatalmas szervezőtehetséggel rendelkezik, a sportág egészére is hatással van a személyisége. Az amerikaiakat egészen más fából faragták: a vérükben van a játék, mint a cigányprímásnak a muzsika.
Végighallgatom az életpályát, és nem találok magyarázatot rá, mi lehet abban a levegővel töltött bőrben, amely egy 195 centis embert egy életen át fogva tart? Attila kisujján rögzítőkötés. Valamelyik este öregfiúk bajnoki meccset játszottak Békésen, akkor lőtték el. Az órájára pillant: hamarosan edzés kezdődik 12 esztendős gyerekekkel. Mi is lehetne egy nyugdíjas sportvezető óhaja? Az, hogy ezt a kis csapatát elvigye a kadétkorig. Ha ez sikerül, boldog lesz. Egy mondatban így összegezi a palánk alatt töltött negyvenöt évet: "Talán nekem is részem van abban, hogy ma Szolnokon kosárlabda létezik..."