Szabálytalan punkok

Van itt egy srác, akinek a szájából három-négy piercing lóg ki, bőrdzsekije van és festett taraja. A fiú neve: Trágya. Ahogy beóvakodom a klub ivójának ajtaján, felém rándulnak a fejek, jól megnéznek; aztán elfordulnak. Nem érzem magam biztonságban, míg nem találok egy szilárd tárgyat, amibe kapaszkodni lehet. Egy üveg sörre gondoltam.
Leendő kalauzom Zoli, a ma este játszó együttes basszusgitárosa. Rövid tévelygés után a folyosón találok rá. Kinézetre nem sokkal punkabb nálam, tüsi fekete haja van. Éppen nem iszik, mert még sokára következnek, és ha inna, akkor mellényúlna a gitáron.
- Punknak lenni annyit tesz, hogy nincsenek szabályok. Vagyis dehogy nincsenek! Mint az, hogy ne ölj, mert ez mindenhol érvényes. De a lényeg, hogy az ember a saját szabályainak engedelmeskedjen, ne hagyja, hogy mások mondják meg, mit tehet vagy nem tehet. Az emberek nagy többsége nem így él, és ezért utálnak minket. Félnek tőlünk.
Hátul, valami lepusztult öltözőféleségben gyülekezik a három együttes, Trágya törzsvendégként egy pillepalackot lóbál, amelynek az alján házipálinka lötyög. Már a szagától is falnak lehet menni. Trágya kissé bizonytalan léptekkel felém dülöngél, cigit kér, majd a zsákmánnyal elpályázik, és fesztelenül a sarokba taccsol. Mellettem cimborája némileg együgyűen derül az eseten, majd biztatóan kijelenti: nem az a kérdés, hogy ki halt meg, hanem hogy mikor jött rá.
- Na, ők a radikálisok - jegyzi meg Zoli kajánul, majd végigparolázzuk az együttest: főiskolás meg szociális munkás, konszolidált kinézetű barátnők, semmi veszélyes.
Csapódik még hozzánk egy félrenyírt hajú lány, aki ma este utálja a férfiakat, meg valaki, aki nem tudja, hogy ma éjjel beengedik-e a szülei.
- Tegnap apám kirángatta Zolit az autóból. Azt mondta, drogos feje van. A Zolinak! - ezen mindenki röhög.
- Még füvet sem szívok - fűz a dologhoz magyarázatot a nyurga kölyök.
{p}
Alacsony, mokány ember lép a szobába, ő a Rock Klub vezetője, valószínűleg hírét vette a ribilliónak.
- Trágya fiam, kiraklak benneteket, ha nem viselkedtek. Te jó isten, ezt a szart isszátok? Most őszintén, nem érzed, hogy neked valami bajod van?
A felvetésre mindenki meghunyászkodik, ez az ember biztosít fellépési helyet minden kezdő garázszenekarnak, punknak, metálnak, rapnek egyaránt - gyakorlatilag egyszemélyes intézménye a városnak. Rákérdezek Zolitól: jól tudom, hogy a tömzsi ember a népművészet mestere? Mintha láttam volna tekerőlanton játszani valahol.
- A Szurdi? - kérdez vissza Zoli. - Az szerintem minden hangszeren játszik, amennyi csak van.
Az első zenekar már rákezdett a teremben, bár kalauzom szerint ez nem punkzene, sőt ez inkább rossz. Legfőképp a színpadra állított keverőpult miatt, amellyel különféle hangmintákat kevernek a zenébe. Ez most divatos, de ami divatos, az már punk nem lehet. Meg vokálos lányokat se nagyon tűrnének egy punkzenekarban. Úgyhogy ki is oldalgunk.
Az öltözőnek mondott helyiségben Trágya már jobban van, a Krumpliczukor együttes készülődik. Egy bőrdzsekis lány mellett az előbb köszönés nélkül elment a fiúja a folyosón, és ebből párkapcsolati válság keletkezett. Mindenki vigasztal mindenkit, a félrenyírt hajú csaj a férfinem ellen uszít. Zoli gyakorolna, de valaki meglöki a lábával a basszusgitárt. A srác felfortyan.
- Ezt meg ne próbáld még egyszer. Engem nyugodtan rugdoshatsz, de a gitáromat hagyd békén!
A második együttes is befejezte a műsorát, lassan a Krumpliczukor következik. A tagok éppen franciául osztják az észt. Beballagunk a terembe ismét, Zoli a színpad fölé függesztett szponzorzászlóra bök.
- Azt a vacakot le kell onnan szedni. Reklám alatt nem lehet zenélni.
Leszedik, és zenélnek a "szabálytalanul szabályos" punkok.