Talált gyerek

Ilyen esetekre ott van a talált tárgyak osztálya vagy az állatmenhely.
Igen ám, de az embergyerek, ha eléggé szemfüles, néha egészen hajmeresztő váratlansággal is képes találni valamit.
Csütörtökön az egyik lányom hazahozott egy gyereket. Az utcán találta.
Az ember az esernyővel, a fél pár lyukas zoknival és kis idő elteltével a háromlábú kutyával is tud mit kezdeni, ha szorult bele valamicske emberség (és állatság is, természetesen).
De mi a teendő egy talált gyerekkel?
Megkérdezhetnénk persze a miniszterelnököt, ő is megoldotta valahogy, na ja, de neki nyilván a kabinetfőnöke is segített a házilagos nyomozásban, plusz nyilván az egész apparátus. S az embernek általában nem áll rendelkezésére jól kiképzett Sherlock Holmes-csapat sem. Marad tehát a józan ész, és maradnak a kétkezi megoldások.
Egy talált gyerek általában addigra, mire megtalálják, már nagyon éhes, feltételezhetően szomjas is. Továbbá nyilván van valami oka annak, ha talált gyerek lett belőle (máskülönben nem volna az). Az első két problémával minden, magára valamit is adó emberszabású tud mit kezdeni, egy kis sült krumpli kólával csak a nagyon elszánt és tudatos vásárlóknak árt.
De mi lesz az okkal?
A talált gyerek ugyanis eredendően nem azért veszett el, mert a gondját szépen formált körmondatokban akarná a világ tudomására hozni, megfontolván az esetlegesen felmerülő ellenérveket. Nem, ő általában inkább valami más megoldást választ, például a világgá menést, és ha nagyon őszinték akarnánk lenni, ez még mindig a lehető legnormálisabb megoldás, mert mehetett volna, mondjuk a Dunának is, hiszen ott folyt az is.
{p}
A talált gyerek attól lesz talált, hogy valójában akarja ezt a megtalálást. Ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülnek, ezt ne felejtsék el. Igazából el akarja mondani, mi van vele - csak az olyan nehéz. Főleg, ha a talált ember egy gyerek, pláne kamasz, pláne ha egy igazgatói intőt kellett volna hazavinnie a középiskolás felvételi időszak kellős közepén. Mert esetleg nem akarja végighallgatni otthon azt, hogy mi lesz így belőled, édes lányom, jaj, hát nem viszed semmire, mihez kezdjek veled satöbbi.
Egyébként a talált gyerekkel még egyszerű. Van nagyobb probléma is.
Mert ott vannak - jó esetben - a szülei. Akik a megtaláláskor már nyilván őrjöngenek az idegességtől, a félelemtől, már nyilván szembenéztek minden elkövetett és vélt igazságtalanságukkal, már rég eldöntötték, hogy nagyjából nem érdekli őket, hányas az a rohadt matek, csak a gyerek volna már meg.
De még nincs, mert egy másik városban, egy másik lakásban a talált gyerek nem nyitja ki a száját, így még nincsenek érte ott a szülei, még nincs nekik elmondva, hogy jöjjenek, de tapintatosan ám. Még nincs az, hogy a talált gyerek, akármekkorára nőtt, zokog, hogy hol van az anyucija, még az sincs, hogy nyílik az ajtó, és nagy össznépi feloldó és mindent megbocsátó zokogás veszi kezdetét.
Ezért mondom én mindig, hogy vigyázni kell, mit talál az ember. Mert még az is előfordulhat, hogy a nagy megoldás után a saját gyerekére is esetleg más szemmel néz, horribile dictu: megeshet, hogy a saját gyerek saját rohadt matekjegyét is másként üvölti világgá.
Azért az esernyőkkel egyszerűbb.