Szombat esti megasztárláz

Csak úgy szikrázik a késő tavaszi fényárban a Millenáris Park, Kelet-Közép-Európa vitathatatlanul egyik legimpozánsabb kulturális centruma. A bejárat előtt hosszú sorokban kígyózik, zsong az embertömeg, alig két óra múlva kitör a "szombat esti láz", kezdődik a tv2 nagyszabású tehetségkutató versenyének újabb izgalmas parádéja.- Ráéreztél, ez egy nyilvános "bolondokháza", óriási az őrület. Nemsokára vége a főpróbának, onnan a sminkszobába mennek a versenyzők. Ha "zsákmányt" akarsz, húzd fel a "nyúlcipőt", és fuss utánuk! - hadarja egy rohanó stábtag a folyosón.
Megfogadom a tanácsát, és néhány kisebb "maratoni" kör megtétele után sikerül "levadásznom" Palcsó Tamás megasztárjelöltet. Erősen megörülök neki, ő decens tartózkodással, fegyelmezetten tűri a "nyúzást", angyalarcán közöny és unalom.
- Tehát nincs lámpalázad - jegyzem meg.
- Nem, most nem izgulok - feleli egyszerűen, és mert kérdőn nézek rá, folytatja. - Kezdés előtt szoktam néhány percig izgulni, aztán hirtelen kiizgulom magam, és akkor a színpadon megint csak nem izgulok - adja meg a kimerítő, precíz választ.
- Megasztárság ide vagy oda, te keményen készülsz az érettségire - próbálok lendületet adni a csevegésünknek.
- Így van! És jelentkeztem egy gazdasági főiskolára is.
- Hát nem a zenei pályát választod?!
- A muzsikálás része az életemnek, de még nem tudom, mi leszek, ha "nagy leszek". Még keresem az utam.
Méltó végszó ez egy alig nagykorú fiatalember szájából. Többre nem futja az időnkből, fotósok csapata érkezik, készülnek a "sztárképek", a deloni szépségű Palcsó úrfi kényszeredetten ugyan, de végre elmosolyodik.
Az egyik lépcsőfordulónál hirtelen az "ecuadori bika", Torres Dániel ugrik elém. Most is "energiavihar" dúl benne, csupa vitalitás, hanyag lazaság.
- Ha megtennéd, hogy válaszolsz néhány kérdésemre... - kapok az alkalmon.
- Bocsderohanok! Talán később keressél meg - tárja szét karját mentegetőzve, megspékelve egy hamisítatlan torresdanis vigyorral, és már robog is tovább.
{p}
A tapolcai Tóth Gabi sem egyszerűbb eset. Sőt! Fontoskodó "hadseregétől" körülvéve hisztérikusan fakad ki:
- Jaj, ne már! Küldjétek el a stábot, most nem nyilatkozom! A szüleimmel és a barátaimmal akarok találkozni. Engedjetek! - kiabálja rekedten, talán már a rockdalok éneklésére edzve.
Kár, hogy később a színpadon megzabolázta tüzes vadságát, nyers lázadását, hogy "nőiességét megtartsa". Így produkciója csupán "k... jó" volt, ahogy a műsorvezető Tilla minősítette...
Negyed nyolc van, bámészkodom a Millenáris stúdiójában, akár Alice Csodaországban. Olyan az egész, mint egy nagy, látványos "heroikus giccs". De csalódás, hogy a stúdió valójában közepesen kicsi. A tévében látható őrjöngő tömeget is csak néhány tucat ember alkotja, akiket trükkös kameramozgásokkal "sokszoroznak meg". Színpadra perdül Kálmán, "porondmester" és "háttérsztár", az ő feladata, hogy a műsorra ráhangolja a nézőket. Szórja a poénokat, sztorizik, dalra fakad, ugrabugrál, viccesen vonaglik. A tisztelt publikum pedig megadóan lazul, oldódik, nyerítésszerűek a röhögések, mindenki boldog, mint a hősök egy jobb erotikus film végén.
A színfalak mögött felbukkan Torres, most csak azért sem hagyom futni. De ő sem hagyja magát!
- Bocsderohanok! - próbál ismét hárítani az "ördögfióka".
- Egy kérdésem van! Mi van, ha ma este menned kell?
- Mi lenne? Semmi! Végre kialszom magam, és muzsikálok tovább a zenekarommal...
Caramel már jóval készségesebb, ha a sajtó "kiszolgálásáról" van szó. Beszélgetünk egy jóízűt, és a szeretetre méltó, mackós termetű törökszentmiklósi énekest a szívembe zárom.
Közel éjfélkor a show véget ér. Ma Caramel maradt, Dani kedvére sziesztázhat. A zene hazáig elkísér. Tarisznyámból elővarázsolom a discmant, benne Bryan Adams cédéje. Hagyom, hogy a kanadai rocksztár bársonyos-füstös hangja "balzsamozza" a lelkemet. Esküszöm, hogy boldogítóbb volt, mintha aznap este valamilyen kapitális véletlen folytán megnyertem volna a Megasztárt!