Sir Thomas

Thomas ugyanis valóságos varázsló. Legutóbb az Albacomp ellen művelt mágiát, hogy a közönség csak hüledezett a lelátón. Van, aki megtanulja a kosárlabdát, és kitűnően fel is mondja a leckét a pályán. Ő nem ezt teszi. Amikor semmi baj nincs, amikor a csapatok között "egy ide - egy oda" alapon folyik a játék, ő szinte észrevétlenné válik. Hanem aztán! Ha ég a ház, vezet az ellenfél, akkor Thomas kinyitja a varázsdobozt. Lepattanót szerez, de nem úgy ám, hogy beáll az óriások közé, és nézzük, ki ugrik magasabbra, nem! Ő már a palánkra dobás pillanatában tudja, hová fog pattanni a játékszer, ott áll, és miután ő egy egyszerű, kétkezi zseni, persze, hogy övé lesz a lepattanó. Aztán a rádobás: öt ponttal vezetett az Albacomp, Thomas tehát munkába állt. Bedobott az egyik sarokból egy triplát. Onnan, ahol az oldalvonal megtörik, ahová a futballpályán szögletzászlót szúrnak, eleresztette a megváltó hárompontost. A dobása nem az a klasszikus tempódobás: egyenes derék, hozzá kivezetetett labda, mifene. Nem, ő úgy lövi ki a labdát, akár egy hajóágyú. A golyó elszáll a kosárba, ő pedig hanyatt esik. Ezt megismétli a másik sarokból is, és a pályán helyreáll a rend, merthogy jönnek a többiek is, akiket megérintett a csoda, és így ők is szórják a duplákat. De azért ők mégis e világból valók... Thomas játékában benne van a gyapotszedő ősök minden furfangja, Louis Amstrong muzsikája, Eddie Murphy humora. Én azt is el tudom képzelni, hogy felugrik, és a gyűrűből kiemel egy piros szemű, fehér nyuszit. A "sir" persze két büntetőből az egyiket kihagyja, mert ez olyan ciki, megtanulható dolog, ő pedig nem egy svájci órásmester. Dzsesszt játszik a pályán, amit kétszer nem lehet ugyanúgy előadni. Én meg otthon leveszem a polcról a Däniken-könyvet...