Fegyver és gitár bűvöletében

K ilenc éve él a családjától távol Attila. Édesanyját soha nem ismerte, a megyaszói speciális gyermekotthonból érkezett a szegedi 3. országos bűnmegelőzési táborba, immár másodszor.
A táborozó serdülők olyan magatartási gondokkal küzdenek, amelyeket egy szokványos gyermekotthonban nem tudnak kezelni. Hiperaktívak, pszichiátriai jellegű problémákkal bajlódnak. Van, aki időről időre úgy elveszti a kontrollt, hogy tör-zúz maga körül, van, aki drogproblémákkal érkezik. A speciális gyermekotthonokban ezeket a bajokat próbálják meg különböző úton-módon orvosolni, a gyermeket olyan pályára állítani, hogy visszatérhessen a közösségbe. A bűnmegelőzési tábor egy hét vakáció és intenzív kezelés egyben: előadások, pszichológiai tréningek követik egymást, amelyek egyszerre próbálják a fiatalokat figyelmeztetni az őket fenyegető halmozott veszélyekre és pozitív példát mutatni.
A szegedi Gyermekvédelmi Intézmény parkjában éppen a rendőrség tart bemutatót, a fiataloknak ez a pálya érdekes lehet. Az asztalokon emberes mordályok sorakoznak. Egy nevelő mellettem megjegyzi: ezeknek a gyerekeknek vonzó a fegyver, mert nem érzik úgy, hogy uralnák az életüket. Ha valakinek van pisztolya, akkor viszont nála az irányítás.
A másik, ami ezeknek a srácoknak igazán kell: a muzsika. A program feszes, hiszen mihelyt kifogynak a tennivalókból, a gyermekek problémásabb része mindjárt egymás ellen fordul, az udvaron padok borulnak, székek röpködnek. Az egyik szobából zeneszó hallatszik: Attiláék elvarázsolt arccal pengetik a gitárt, és egymás kezéből veszik ki a kannát, amelyen eredeti cigány ritmusokat ütnek ki. A szobába lépők elcsendesednek - csak néha hangzik el egy alázatos kérés: "Légy szíves, a Táncolj, fekete babámat."
{p}
A délutáni akadályversenyen először egy apró fiún akad meg a szemem. Robi nagy elánnal parolázik a felnőttekkel, míg a csapat olyan feladatokkal küszködik, mint a népdaléneklés és az angol nyelvű nóták tanulása. Rutai Gábor nevelőtanár kedélyesen terelgeti a szegedieket, menet közben mesél. Robiról, aki egy évig nem járt iskolába, és egyszerűen kezelhetetlen volt, amikor megérkezett. A hirtelen dührohamokról, arról az agresszióról, amely némely gyerekben hosszasan gyülemlett fel, és néha most is kitöréssel fenyeget.
Pósa Róbert igazgató kedvtelve nézegeti a táborzáróra gyülekező fiatalokat. Minden gyerekre meg lehet találni azt a terápiát, amellyel sikerélményhez lehet juttatni, Robi például az ütős hangszerekben találja meg a maga örömét. Tamás szeret dolgozni, segíteni, ha valami hasznosat csinálhat, felnőtteket megszégyenítő teherbírással végzi a dolgát, viszont felesleges erőfeszítés például kézműveskedésre kényszeríteni. Hogy a tábor mit ér el a fiataloknál? Majd a hatáselemzésből kiderül. Valamelyest szélmalomharc ez. Könnyen lehet, hogy amit a speciális intézményekben elérnek, mind odalesz, amikor a gyerek visszakerül abba a társaságba, ahol - például - drogozni kezdett. De a táborban idén sem volt balhé, és itt ez sem kis siker.
Robi éppen az esti verekedésre készül, mert összekülönbözött egy messziről jött kislegénnyel - aztán az élőzenés buli elfújja toporzékoló mérgét. Attila mellém ül. Várom, hogy cigarettát kér majd, a gyerekek kilencven százaléka ugyanis dohányzik. Ő nem. Meg akar tanítani eljátszani egy dalt gitáron. Csak könnyűt, mondom, nem vagyok valami ügyes. Megtanulom. Megdicsér. "Zöld az erdő, zöld a hegy is, a szerencse jön is, megy is."