Sárgacsőrűek és veteránok

Szóval sok minden nem a régi, az Európa-bajnoki viadal előtt fél órával most is csak pár százan gyülekeztek a lelátókon, pedig a tavaly  feltámasztott Speedway Miskolc mindent megtett a hangulatért. A főnesztor Jacsó Tibor százezer forintos borítékkal köszöntötte az egykori nagy tehetség, de súlyos baleset következtében tolókocsiba kényszerült Papp Zsoltot születésnapján, mindenki Kazi bácsiját, Kőváry Kázmért pedig az alpolgármester ajándékozta meg a város nevében egy hatalmas festménnyel: hetven év, benne 27 nemzetközi verseny szervezése Miskolcon, ugye tekintélyes mérleg?
Ám az időgép könyörtelen, már dübörögnek is a Jawák, GM-ek a fehér rajtszalag elé: az egyéni kontinensbajnokság egyik középdöntőjében két magyarnak szurkolhatunk, ők a sportág utolsó, nemzetközi megmérettetésre is alkalmas mohikánjai. Az egyik a debreceni Tihanyi Sándor, aki a maga 42 (!) évével még hazai bajnokjelölt. Derekasan küzd, mint mindig, de végül kiszorul a továbbjutók elit ötöséből. A másik a jelenleg legreményteljesebb, pályáját tudatosan építő Szati, vagyis Szatmári László, aki kétezer, magasba lendülő kar közepette fut be a célba a 21., ráadás futamban az orosz Darkin mögött, így Szergejjel együtt ő is bepasszírozza magát a Eb-döntőbe. Az "is" szócska kétszeresen is indokolt, mert még a depóba sem értek a dobogósok, máris hírnök jő: a németországi másik középdöntőn a félig magyar, félig szlovén Matej Ferján megnyerte a viadalt, vagyis igaza lehet a helyi műsorközlőnek, október 8-án tényleg sok magyar szurkoló zarándokol el az olaszországi Lonigo városába szívni a salakport.
Úgy állunk tehát, hogy - bár válogatottunk, nem éppen dicső teljesítménnyel, kiesett a világbajnoki megmérettetésben a csapatselejtezőn -, mégis hihetjük: él a sportág. Ráadásul itt egy másik friss hír: ezt a bizonyos Európa-döntőt jövőre hazánk rendezheti. Eközben persze ne feledjük, és bánjunk óvatosan a hangzatos jelzőkkel, mert a világ elitjét a Grand Prix gyűjti össze, ebben a mezőnyben utoljára két évvel ezelőtt fordult meg magyar, de ahogy szerepelt, az jól érzékeltette: stílszerűen szólva ebben a látványos technikai sportban is nagyon elmotorozott a világ mellettünk.
Hogy miért?Mert a Volán-vállalatok "részvénytársaságosításával" kihúzták a talajt még az infrastrukturális támogatások alól is. Ha Debrecenben Simon Miklós, Gyulán Szilágyi Sándor és a már említett Jacsó Tibor nem nyúlna mélyen a saját zsebébe, jövőre minden további nélkül be lehetne csukni a pályák többnyire korhadt deszkakapuit.  Néhány évvel ezelőtt ugyan látványos utánpótlásprogramot hirdetett meg a szakági vezetés, de ennek jelei egyelőre nem nagyon mutatkoznak, azzal pedig nem érdemes magyarázni a bizonyítványt, hogy néhány őrült apuka a fiára költi minden pénzét. Szegeden Sike Csaba, Gádoroson pedig Benkő papa sokat mesélhetne erről. Amíg azonban az ő fiaik beérnek a felnőttek közé, addig szükség van az ötven körüli, csupa szív Kóti Dánielekre is a hazai bajnokságban. Nélkülük még többször előadódhat az a már-már szégyenletes szituáció, hogy egyszerűen "nem telik be" a szükséges létszám, és négykörös poroszkálássá fajul a nemzetközi magyar bajnokság egy-egy futama. Ilyenre pedig a legöregebb salakmotoros rókák sem emlékeznek a sportág történetében.